Múlt vasárnap a zabolai református egyház vártemplomában ünnepi istentisztelet keretében a Szentháromság Istenének adott hálát a gyülekezet, hogy az Árpád-korban épült mûemlék templomban 400 évvel ezelőtt magyarul szólalt meg az Isten, ugyanakkor emléktáblát állítottak az eklézsiában 1602 óta szolgált igehirdető lelkipásztoroknak. Annak ellenére, hogy a zabolai magyar történelmi egyházak és lelkészeik a toleranciáról, az egymás iránti tiszteletről messze földön híresek, a megfogalmazást, miszerint Zabolán ,,400 évvel ezelőtt magyarul szólalt meg az Isten?, Bartalus Jakab Zoltán, a zabolai római katolikus plébános nem tartja helyesnek. Mi több, elmondta, hogy a paptársaitól és a híveitől kapott visszajelzések is őt igazolják. Megkérdeztük Pásztori Tibor Endre református lelkipásztortól, Bartalus Jakab Zoltán atya jó barátjától, valójában miképpen gondolták, hogy Zabolán az Isten csupán 400 éve szólalt meg magyarul, és nem korábban.
- Abból indulok ki - mondta a tiszteletes -, hogy a meghívó vezércíme: Verbum domini manet in eternum, ami magyarul azt jelenti, hogy Isten igéje mindörökre megmarad. Isten a magyar kultúráig deák nyelven, korábban pedig - az ősatyákhoz - héber, illetve héber-arámi, vagy éppen görög nyelven szólott. Az egyház történetében közismert, hogy ez latin kultúrában, latin ágyban talált helyet. Ott gyarapodott, erősödött, és közhasznúvá vált. Tehát a reformációt megelőzően latinul történt az ige alapú bizonyságtétel, mely nem azonos és nem azonosítható ma sem az általunk igen tisztelt, nagyra becsült szentbeszéddel. Nem vonta kétségbe senki, és nem is volt az ünnepségünk feladata, hogy egyáltalán arról beszéljen valaki: a reformációt megelőzően, a különböző, nagyszerû szerzetesrendek részéről nem voltak próbálkozások, kezdeményezések, igetanulmányok. Hogyne lettek volna. Hát ezzel az ostobasággal senki senkit nem vádolt. Sőt, volt anyanyelvre fordítás, mint ahogy az igen tisztelt plébános is ismeretanyagában feltárta. De azért mégiscsak úgy van, hogy nem egy mûhelymunkára hívtam meg a katolikus plébános urat, Bartalus Jakab Zoltán barátomat, lelkésztársamat. Ha mûhelymunkáról, kutatómunkáról lett volna szó, azelőtt összeültünk volna, azonosítottuk volna, próbálkoztunk volna közelíteni azt, amit mind ez ideig nem lehetett. Mert a hasadás, a megkülönbözés, ami egykor a Kelet és a Nyugat, később pedig a nyugati egyházon belül a reformáció kapcsán megtörtént, nem egynapos dolog volt.
Amikor az ünnepélyre készültem, meghívtam a római katolikus lelkészt, meghívtam a gyülekezet, a presbitérium és a zabolaiak nevében nemcsak őt, hanem a közélet személyiségeit, akik legjobb meggyőződésem szerint tudják, mit jelent nyelvi kultúránk, nyelvi mûveltségünk. És tudják, mit jelent az értékeink megőrzéséért hozott áldozat. Amikor ilyen erős megfogalmazásban megszerkesztettük a meghívót - Zabolán 400 éve megszólalt magyarul az Isten -, a nemzeti öntudatot, a nyelviségünk iránti ragaszkodást akartuk kicsiholni kortársaim szívéből.
Úgy szólott a meghívás: a Szentháromság Istenének adunk hálát, s azokat hívjuk szeretettel, akik velünk együtt kívánnak hálát adni. Hozzáteszem: nem az Árpád-kori templom korát kívántuk tanulmányozni, hiszen itt korábbi templom is volt, de ennek is megvan a maga külön ügye. Tehát egy hálaadásra gyûltünk össze, nem egy haszontalan, meddő vagy éppen bajt keverő, különbséget feltáró, kritikai vagy afféle magas szintû szintézist tartandó összejövetelre. Azért gyûltünk össze, hogy itt értelmet nyerjen a magyar nyelvi kultúránk, értelmet nyerjen az egyház egyik legjellegzetesebb szolgálata úgy, ahogy Kálvin János, Luther Márton, Zwingli Ulrik nagy reformátorok hirdették a világban.
- Miért nem a reformáció emlékünnepe címet adták a a rendezvénynek?
- Itt van a toleranciánk nyitja. Még csak nem is a reformációnak az emlékünnepélyére hívtam meg a római katolikus plébánost és más testvéreimet. Mert ezt is lehetett volna nyugodtan, de azt akartuk, hogy még közelebb érezzük egymást, hiszen a magyar nyelvi kultúránk megteremtéséhez nem csak a reformátusok járultak hozzá. Károli Gáspár, a nagyszerû gönczi pap előtt a teljes értékû ó- és újtestamentum bibliafordításán sokan dolgoztak, fáradoztak, imádkoztak, és lám, 1590-ben elkészült a magyar irodalom gyöngyszeme, a teljes Biblia. Ekkor vált közkinccsé a Vizsolyban kinyomtatott Biblia. Ez nem a reformátusok kincse, a magyar emberek kincse.
A legtermészetesebb dolognak vélem tehát, hogy mi múlt vasárnap elmondtuk, megköszöntük az úristennek, hogy négyszáz éve megszólalt az Isten magyarul. Mit jelent, hogy: Predictio verbi dei, est verbum dei? Azt, hogy Isten igéjének a hirdetése, maga Isten igéje. Hogy ez így legyen, azt jelenti, hogy az igéből, azaz a bibliából kell felvenni az alapigét. Isten üzenete, Isten beszéde, nem a papnak a kedélye, készültsége, mûveltsége, a civilizációnak a szócsöve vagy az egyéniség önközlése.
- A teológiai magyarázatok ellenére vannak hangok, amelyek azt mondják: mégis szerencsésebb lett volna más címet adni. Vagy talán szándékos volt a hangzatos elnevezés?
- Az, hogy a meghívónkban úgy szerepelt: Isten magyarul szólalt meg, a legtermészetesebb. És fenntartom, hogy határozottan kellett meghívni ide mindenkit. Mindenkinek a szíve dobbant, hogy mi történt Zabolán: magyarul szólalt meg az Isten. Nem történt más, mint minden faluban. Miért ne örülnénk ennek, miért ne ünnepelnénk a Zabolán négyszáz éve megszólaló anyanyelvû Istent, aki nem dadogott. Tudott, csak a mi tudatlanságunk gátolta azt, hogy teljes értékûen szóljon.
- Hogyan tovább, vége a jó viszonynak a katolikus egyházzal?
- Ezzel kapcsolatosan egy kedves angol tréfa jut eszembe. Ugyebár minden nemzetnek megvan a kedvenc eledele, így az angoloké a puding. Nos hát, az angol gyerek betöltötte az egy esztendőt, a másfelet, a kettőt, és nem szólalt meg. Egyszer a gyermek leteszi a kanalat, és megszólal. Azt mondja: - Nem jó ez a puding! A szülők nagyon megörülnek, összehívják a nagy családot, s azt kérdezik tőle: - Hát miért nem szólaltál meg eddig, kicsi fiam? - Erre azt válaszolta a gyermek: - Azért, mert eddig jó volt a puding. - Én remélem, hogy az egyházak közti barátság ezután is jó lesz.
Lejegyezte: Bodor János
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.