A községen keresztül haladó, Erdélyt Moldvával összekötő utat a rómaiak is használták. Rohamos fejlődésének köszönhetően már 1332-ben plébániatemplommal rendelkezik, 1526-ban pedig Zsigmond király mezővárosi ranggal ruházza fel. Előnyös fekvése nem mindig vált javára. Olykor veszélyforrást jelentett, ugyanis több alkalommal felégették, és lakóit menekülésre kényszerítették az Erdélybe be-betörő tatár, török, moldvai és orosz hadak. De a veszély elmúltával maradék gyermekei mindig visszatértek, és újjáépítették az ősi fészket. Ezért sikerült 1888-ig városi rangját megőriznie. Postát és futárszolgálatot működtettek, s az Erdély és Moldva között zajló kereskedelem tetemes részét ugyancsak a berecki szekeresek bonyolították le. Jelentős kézműiparral rendelkezett, asztalos-, csizmadia-, kerekes- és fazekascégei messzi földön híresek voltak. Városi rangja elvesztése után az itt élők fő megélhetési forrását az erdőkitermelés, a fafeldolgozás, a mezőgazdaság és a pásztorkodás jelentette. A kommunizmus és az átmenetnek nevezett szabadrablás időszaka kissé megtépázta, de megtörni nem tudta ezt a 2717 lelket számláló közösséget. Élni akarását többek között a Gábor Áron Kulturális Alapítvány és a művelődési központ szerteágazó és áldásos tevékenysége is bizonyítja.

Valahányszor ellenséges támadás érte, a székelység egy emberként védelmezte szülőföldjét és a Magyar Hazát, vérét és életét áldozva érte, ha kellett. Az idők során, bár több alkalommal próbálták szolgasorba taszítani, ez történelmi léptékkel mérve csak ideig-óráig sikerült mind a belső, mind a külső ellenségnek. Akkor is csak félrevezetéssel, csellel, csalafintasággal és hitegetéssel. Mert e mélyen vallásos, hagyományait őrző és származására büszke nép természete nem tűri az igát és az idegen elnyomást. Hiszen szabadságszeretete környezetéből, életviteléből és lelki beállítottságából fakad. Nem véletlen tehát, hogy soraiból sokan szolgálták a magyarság ügyét önzetlenül és önfeláldozóan. Fegyverrel, tollal vagy mindkettővel — mikor hogy követelte a helyzet. Tették ezt még akkor is, ha az ügy vesztésre állt. Közéjük tartozik Gábor Áron, aki 1814 novemberében székely határőr családban látta meg a napvilágot Gábor István főjegyző és Hosszú Judit első gyermekeként.

A berecki általános iskola és a csíksomlyói ferences gimnázium elvégzése után, 17 évesen kénytelen volt bevonulni katonának. Tüzérségi ismereteket Gyulafehérváron szerzett, Budapesten és Bécsben pedig katonai műszaki előadásokat hallgatott. Bécsben az ágyúgyárban is szolgált, de mivel továbbképzési kérelmét nem fogadták el, ideje leteltével leszerelték. Később öccse helyett ismét bevonul, de továbbképzési kérelme ismételt elutasítása miatt káplári rendfokozattal végleg leszerel összesen tizenöt évi katonáskodás után.

A civil életben amolyan ezermesterként tartotta számon környezete. Hiszen bár tanult szakmája szerint asztalos volt, a díszlövésre alkalmas rézágyútól a tizenkét ember munkáját helyettesítő aratógépig sok mindent készített. Emlékezetes a sepsiszentgyörgyi megyeházán 1848 novemberében elhangzott Lészen ágyú! kijelentése, mellyel megfordította a tüzérség hiányában már-már a megadás felé hajló népgyűlés kimenetelét. És ez nem volt üres ígéret. Alig tizenkét nap múlva Hidvégnél már az általa gyártott ágyúkkal futamították meg az elbizakodott osztrákokat. S nem csak ágyú lett, hanem a működtetéshez szükséges puskaport, salétromot, ként és gyutacsot is legyártották a székely ezermester irányításával.

Érdemei elismeréséül Bem tábornok őrnaggyá léptette elő, kis idő múlva pedig Debrecenben Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki. Áldozatos életének az Erdélybe benyomuló orosz csapatok ellen folytatott kökösi csatában bekövetkezett halála vetett véget. Emlékét szülőfaluja és leszármazottjai hűségesen őrzik. Közöttük található Kovácsné Fábián Erzsébet nyugalmazott pedagógus, közismert nevén Bözsi óvó néni. Büszkén vallja magát a néhai őrnagy oldalági leszármazottjának, ugyanis anyai ükapja a szabadságharcos nagybátyja volt. Gyakori beszélgetéseink alkalmával Gábor Áron neve megkerülhetetlen. És ez így volt a kommunizmus legsötétebb évei alatt is. Pedig akkor csak hátrányt jelentett e rokonság emlegetése. Ő mégis megtette, mert dacos székely asszonynak született, aki mindig vállalta származását. Minket, a keze alól kikerülő kisembereket is őseink emlékének ápolására és anyanyelvünk szeretetére nevelt a berecki óvodában. Szinte észrevétlenül és játékosan, népdalok és mesék tanításával oltotta belénk a magyar öntudatot. Ahogy egy hivatástudattal rendelkező székely óvónőtől elvárható. Áldja meg az Isten érte. A hozzá hasonló nevelőknek és édesanyáknak köszönhető, hogy válságos időkben közösségünk mindig képes volt kitermelni az irányításra termett személyiségeket. Azokat a vezetőket, akik tevékenységükkel és személyes példaadásukkal meg tudták tartani nemzettársaikban a hitet.

Ez a hit adott értelmet küzdelmeiknek, s erőt verejtékes munkájukhoz. A hit, hogy nem csak volt, hanem Isten segítségével lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha mi is úgy akarjuk.

Gábor Áron a székely furfang, konokság, kitartás és bátorság megtestesítője, akit tettei az 1848-as forradalom és szabadságharc legendás alakjává emeltek. Hiszen előzmények, hagyomány és kellő tapasztalat hiányában is hadiipart teremtett Székelyföldön, mert ezt követelte hazája s nemzete érdeke. Az irányításával gyártott ágyúkat felhasználva, vezénylete alatt az újdonsült háromszéki tüzérek eredményeseknek bizonyultak. Segítségükkel e piciny vármegye védői nem csak felvették a harcot a szülőföldjükre betörő osztrák haderővel, hanem többször is vereséget mértek rá. Olyannyira, hogy végül az önvédelmi harcnak csak az orosz csapatok beözönlése és az őrnagy eleste vetett véget. Leverték, de nem győzték le. Hiszen az akkori s a jelenlegi megszállók sem tudták kioltani a szabadság lángját. Mert az ott lobogott, és ott lobog ma is a székely emberek szívében. És lobogni fog, mert lobognia kell mindaddig, míg a vágy, mely táplálja, be nem teljesül. Míg a székelység saját kezébe nem veheti önnön sorsa irányítását. Ez Gábor Áron üzenete nekünk s a mindenkori elnyomóknak egyaránt.