Tavaly húsvétkor akkora hévvel rohant ki a magyarságukat vállaló külsőrekecsiniek ellen a helyi plébános, hogy több szülőt sikerült megfélemlítenie, s visszaléptek a magyar órák igénylésétől. Bár kezükben volt a közjegyző által hivatalosított kérés, nem adták be az iskolába, gyermekeiket ősztől továbbra is románul taníttatják. Szerencsére nem mindenki hátrált meg, szeptemberben húsz gyermekkel beindultak a helyi román iskolában a heti háromszori magyar órák, a délutáni szabadidős magyar órákat pedig kilencvenen látogatják. Szász Csilla Külsőrekecsinben magyarul oktató sepsiszentgyörgyi tanítónővel az ottani hangulatról, a gyermekek fejlődéséről, a szülők és a román kollégák hozzáállásáról beszélgettünk.
- Milyen nyelvi állapotot találtál a gyermekek között? Van-e szükség valamilyen különleges módszer alkalmazására az írás-olvasás tanításánál?
- Ezek a gyermekek jól beszélnek magyarul, csángó dialektussal természetesen, amibe rengeteg román szót vegyítenek. Amit tapasztalok az iskolában, hogy esetükben hatalmas szakadék van az írásmód és a kiejtésmód között, ezt nehezen értik meg, nehéz a kettőt egymáshoz közelíteni. Egyeseknek korábban is voltak írás- és olvasásismereteik, a két éve indult magyar oktatási program is sokat segített e téren, de a gyermekek tudása nem egyforma.
A módszereket tekintve, nem gondolom, hogy a kiejtésükön lehet vagy kell javítani, hisz akkor elrontanánk az ő dialektusukat. Szerintem inkább meg kell találni az ő kifejezésmódjukat azokra a szavakra, amelyeket mi másként használunk és azokat tanítani, abban megerősíteni őket.
- A magyar nyelven kívül milyen ismereteket adtok át az iskolában, és mit a szabad programban?
- Az iskolában feladatunk megtanítani az ábécét és az írás-olvasást. Az első fél évben valóban ezzel foglalkoztunk többnyire, de mivel a dolgok összefüggnek, különböző jelenségekhez, eseményekhez, ünnepekhez kötjük az éppen soron lévő betût, írást is. Az iskolában I-VIII. osztályos vegyes csoportom van, közülük egyesek jóval többet tudnak, mint társaik, igazán az a nehéz, hogy differenciáltan oktassuk őket. Más-más feladatot kell adni, egyiknek inkább olvasni kéne, másiknak inkább írni, szóval összetett a módszer.
Iskolán kívül szabadabb, hogy mit tanítunk, itt nyelvtannal, irodalommal is foglalkozunk. Persze nem szorítkozunk csupán a magyar nyelv oktatására, térképeink vannak, és ezek segítségével sok mindenről szó esik, történelmi, földrajzi ismereteket is átadunk. Arról is beszélünk, hogy a csángó és a magyar egy nyelv, lám, én székely vagyok, ők csángók, és mégis értjük egymást. Szerintem sok minden belefér a nyelvoktatásba.
- Ezeknek a gyermekeknek van-e annyi nyelvi tudásuk, hogy ha valamilyen csoda folytán ősztől magyar tannyelvû osztály indulna Külsőrekecsinben, ahol minden tantárgyat magyarul tanítanak, megállják a helyüket?
- Hát ez még nem elég. A köznyelvet néhányan elég jól beszélik, de többségüknek a nagyszülőkhöz képest igen nagy a lemaradása. A papi megfélemlítés az oka annak, hogy sokan visszaléptek az állami oktatásban jóváhagyott magyar óráktól, de ma már sokan mondják, bánják, hogy akkor megijedtek.
- Megéri ezt a munkát végezni?
- Számomra élmény az a nyelv, amit ők beszélnek, gyönyörû, és szépek a hagyományaik, amelyeket még őriznek. Az általuk beszélt nyelv lenyûgöz, ebben nincs egyalakú és kétjelentésû szó, mert megkülönböztetnek mindent. Ez fantasztikus. Azt nem tudom, hogy ők mennyire fognak magyarul élni majd, hisz az ösztönös megszólalási nyelvük jelenleg is a román, és a szülők kitartóan románul beszélnek a gyermekekkel. Igyekszünk olyan élményekben részesíteni őket, amelyek később majd pozitívként jelennek meg számukra, s gondolom, az, hogy nem csak tanítjuk, hanem neveljük is őket, segítségükre lesz, amikor meg kell állniuk helyüket az életben. Számomra ez is elég elégtétel.
- Ér-e valamilyen rossz élmény, negatív megkülönböztetés a kollégák részéről az iskolában?
- Nem. Az egész falu kedvezően fogad engem. A román kollégáim megkérdezik, hogy megéri-e ezt csinálni, én elmondom, hogy szeretek tanítani. Jó viszonyban vagyok velük, persze csodálkoznak, hogy miért csinálom hatszázezer lejért, ennyit kapok összórabér gyanánt. Itt a gyermekeket sem éri bántódás. Elmondják időnként a kollégáim, hogy vegyesen beszélnek a gyermekek románul és magyarul, és akkor én is elmondom, hogy mivel a XV. századtól vegyesen élnek, ez nem csoda, de hát azért az anyanyelvük a magyar. Külsőrekecsin magyar falu, közel négyszáz diák tanul a helyi iskolában, közülük húszan járnak a hivatalos magyar órákra, kilencvenen a délutániakra, de ha a lakosság többségét megkérdezed, nem mondják azt, hogy ők magyarok. Ettől eltekintve engem befogadtak, és úgy köszönnek nekem is, mint egymás között: Megjárta-e, elindult-e?
Fekete Réka
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.