A mostani háromszéki látogatás megható eseménysora volt a világháborús nyomkeresés. A vendégeknek Ojtoz történelmi és kulturális értékei mellett bemutattuk Sósmezőt, az épségben megőrzött és vitéz Rózsa József és társai által felújított első világháborús német emlékművet, a település felhagyott magyar temetőjét, a sósmezői mauzóleumot, ahol napjainkban kerül sor az öntött sírkeresztek ,,újracímkézésére" a román katonahalottak neveivel. (Néhány régi feliratozású magyar név még kiolvasható.)

Ojtozban a templomkertben elhelyezett két világháborús, egy törött székely kapuból ihletődött emlékjel és a soproni hősökre emlékeztető honvédemlékmű derékig érő fűben-gazban szégyenkezik, mint ahogyan restelkedtünk mi is a látvány miatt. Gondozatlan a sósmezői magyar temető is. Erre is ráférne, hogy a kiránduló fiatalok némi közmunkával rendbe rakják. Eredményre vezethetne az is, ha a sósmezői állattartó gazdák valamelyike a derékig érő füvet lekaszálná. Bosszúságunkat semlegesítette viszont Ojtozban a virágrengeteggel övezett országzászlótartó hármashalom gondozása. Illesse dicséret annak a portának a gazdáját, aki ezt a virágoskertet gondozza, és a legkülönlegesebb virágféléket akár külföldről is beszerzi.

A látogatás következő állomása Csernáton volt, ahol az új sportcsarnok szomszédságában a névtelen német katona sírját immár 35 éve Csáki Irén gondozza. A kopjafa erre a sírra a Haszmann-műhelyből került ki. A német vendégek meghatódva szereztek tudomást arról, hogy egy teljesen ismeretlen idegen sírját ekkora empátiával, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül gondozzák.

Csernáton után Eresztevényben Gábor Áron emlékművének és sírjának a megkoszorúzása következett. Itt a megengedett 80 kilométeres sebességgel száguldó gépkocsifolyam között, hangos dudakoncert kíséretében alig sikerült az úttesten átkelni. Sólyom László magyar államelnök koszorúzása alkalmával az erre illetékesek ígéretet tettek egy parkoló megépítésére. Ez már nagyon időszerű lenne, mielőtt valami súlyos közúti tragédia be nem következik.

A látogatás következő állomása Sepsiszentgyörgy volt, ahol vendégeink a szemerjai református temetőben elérzékenyülve hallgatták nt. Incze Sándor református esperes történeti visszapillantását, azt, hogy az egyházközség miként fogadta be a református temetőbe annak a két ismeretlen német katonának a tetemét, aki Szemerja fölött esett el, és miként állítottak saját költségükön a mi közvetlen, szeretett hozzátartozóinknak kijáró síremléket még az ,,átkos" időkben. A sepsiszentgyörgyi vendégfogadáson részt vett v. Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott aligazgatója is.

Rétyen dr. Nagy Lajos nyugalmazott körorvos a fauban kivégzett — a Feketeügybe lőtt — német katonák tömegére emlékeztetett. Réty központjában hatalmas tölgyfa törzse — önmagában is értékes, a természet által kimunkált térplasztikai alkotás — kínálja felületét egy bronztábla számára, amely az itt elpusztított, a félszázas létszámot is megközelítő halott emlékének megörökítése lenne. A látogatás során sok szó esett arról, hogy a háromszéki lakosság miként mentette, bújtatta és rejtegette a front kedvezőtlen alakulása után a német katonákat, az élőket segítette, hogy a háború befejezése után haza juthassanak övéikhez, voltak esetek, amikor a bujdosó katonák itt rekedtek, és itt alapítottak családot, a halottaknak pedig megadták a végtisztességet, sírjaikat hosszú ideig, van, ahol máig is gondozzák. Nem egy esetben mintegy ,,cserébe" azokért a magyar hősi halottakért, akik ismeretlen helyen nyugszanak valahol.