Riport: Bodzamezői magyar emlékek

2004. március 9., kedd, Archívum 2003–2007

A ?80-as évek dereka táján is, akárcsak most, Bodzamezőre indultunk. Az, akinek ez volt a tiszte, már rég nyaggatott, hogy riportalanyaim között alig találni román embert, nem járok román vidékre, kerülöm ezt a témát. Fotós társaságában indultunk Bodzaforduló vidékére. A falurombolás éveiben történt, amelynek itthon is volt pora, törmeléke, de a füstje, az Amerikáig ért. Ezek a hónapok ingatták meg Nyugaton az ország mindaddig stabil tekintélyét. Az emberi nyomorúság a maga összetettségében a nyugati életformához szokott ember számára nehezen érzékelhető, de az, ha az ember feje fölül elviszik a háza fedelét, már a nyugati számára is felfogható. Mert micsoda őrültség a kertes falusi és városi házakat buldózerrel eltakarítani, amikor az egész nyugati világ a nagyvárosi zsúfoltságból a peremvárosokba, a kistelepülések kertes házaiba, más szóval természetközelbe menekül? Tulajdonképpen ez a magyarázata annak, hogy a többnyire ottani magyarok szervezte tüntetések miatt a Géniusz amerikai látogatása botrányba fúlt, olyannyira, hogy amint tudjuk, a Géniusz ,,rendteremtésre? bérgyilkosokat is abba a térségbe dirigált.
Szóval mentünk Bodzaforduló környékére. Ott bukaresti újságírókkal kellett volna találkoznunk, akik az akkorra iszonyatossá vált fővárosból egy Bárkány melletti tanyára menekültek, ahol se villany, se tévékészülék nem volt, amelyben a Géniusz és neje integetett a kizárólag róluk szóló, őket ajnározó mûsorokban. Eleve eldöntöttem, hogy bármennyire is szimpatizálok ezekkel a társadalomból ideiglenesen kivonuló értelmiségi hadmozdulatokkal, ezen a bárkányi ,,partin? nem veszek részt, aznap inkább végigjárom a Bodzai-medencét, és ezzel elhessegetem azt a vádat, hogy én nem foglalkozom a románság dolgaival. Ezért kértem meg a fotós kollégát is, jöjjön el erre az útra. Bodzamezőt eléggé ismertem, arra számítottam, hogy az ottani jellegzetesen szétszórt településeket fotózzuk, azokat a tanyabokrokat, amelyeket az új regula szerint el kell pusztítani, illetve Isten számába kell hagyni, hogy maguktól rohadjanak szét.
Prázsmárról ráfordultunk a Brassóból a Bodza völgyébe vezető útra, és mintha Isten rendelte volna a témához, frissében összeomlott szász téglaház romjaiba botlottunk. A törmelékkupac után ítélve hatalmas épület volt, és a látvány pikantériája, hogy szimbólumként, égbekiáltó mementóként az óriáskémény épségben maradt. Tetejében ép gólyafészek volt.
- Nem látod? - szóltam hátra a kormány mellől a fotósnak.
L. kiugrott, előbb az úttestről, majd a romhalmazra is feltornázta magát, különböző szögekből fotózta a romba dőlt szász fellegvárat. A látványnak többféle üzenete is volt, a falurombolás mellett a szászok fejpénzért történő kiárusítására is utalt, azt a sorsot is példázta, amely az ebek harmincadjára juttatott, európai értéket képviselő szász építészeti örökségre vár.
Miközben a fotós kolléga a romok között mászkált, utastársam egy félre nem érthető megjegyzést tett:
- Mit nem fizetnének Nyugaton egy ilyen fotóért?
Megdöbbentem. Ki is szaladt a számon a vaskosan vulgáris mondat, amelyet nem szoktak nyomdafestékkel megörökíteni.
Élő és döglött hidak a Bodza vizén
Mostani bodzai utunkon is hasonló témák foglalkoztatnak. Váradi Péter Pálnak, a most készülő Alsó-Háromszék honismereti fotóalbuma egyik mindenesének mesélem a romba dőlt prázsmári szász ház történetét. Veszprémi barátunk a Bodza vidéki dokumentációs fotóanyagot egészíti ki ezen az úton télvégi felvételekkel és új, magyar vonatkozású emlékekkel is. Rám is azért van szüksége e bodzamezei úton, mert ő már több ízben is járt erre Lőwey Lillával, az album irodalmi anyagát és írott szövegét összehozó társszerkesztő-feleséggel, de kellő helyismeret hiányában olyan dolgok mellett is elmentek, amelyeket az albumba feltétlenül fel kell venni.
A bodzai táj ködben, meg-megismétlődő rohamokban tépésvattányi darabokban hull a hó. Rossz nap a fotós számára. A Nyéni-hágón túl nem is kanyarodunk a Brassó megyei Bodzavám felé - micsoda aberráció, a megyésítés idején a földrajzi, gazdasági, történelmi, néprajzi, vallási és minden szempontból Bodzamezejéhez tartozó Bodzavámot Brassóhoz csatolták, mert az egyik pártpotentát - ,,Tovar??ul Bordas? - Brassó tartományi ipari titkár ott látta meg a napvilágot s a kommunista jövőt. Akárcsak egy középkori földesúr, a szülőfalut is saját birtokának tekintette, és ,,vitte is magával? Brassó megyéhez.
A rossz idő miatt külső közelképek készítésére adjuk a fejünket, és mondom is, keressük meg a Szitabodza alatti tanyabokrot. Ez emlékeimben tipikus építészeti lenyomata annak a természetes nagycsaládi területfoglalásnak, ahogyan a birtoktest nagyságával és földrajzi-természeti adottságaival összefüggésben a tanyabokor kialakul.
Kemény kontúrokkal rögzült emlékezetembe az ottani híd ácsolt tartószerkezetének rajza is.
A helyszínen csalódom a látványban, a memóriámban őrzött kép arányosabb és szebb, utólag, a gazdasági gyapjasodásnak köszönhetően újabb épületeket, fészereket, aklokat szorítottak be az azelőtt szellősen tágas építmények közé. De így, zsúfoltságában is sajátos varázsa van a tanyabokornak.
A gazda a bejárat előtt áll, az éppen ellő juhokat a folyó teraszára különítette el, az egyik éppen a tiszteletünkre tartogatott bemutatót: megszülte az idei első bárányt.
A híd hatalmas faszerkezetû építmény, a padlózata fenyőgerendákból ácsolt, a tartóoszlopok, pillérek, a vízzel közvetlenül érintkező szerkezeti elemek kemény és tartós tölgyfából. A híd egyedi építmény, tökéletesen a folyómeder adottságaihoz szabott, rusztikus, a hatalmas árvizek gorombaságaival dacolni képes szerkezet. Fennebb, Bodzaforduló bejáratánál, éppen ott, ahol a Bodza vize északnyugati irányból merész fordulattal keleti irányt vesz, hatalmas betonhíd rokkant derekát, kifordult támfalait és pilléreit figyeltük meg, mellette új, milliárdokba kerülő betonhídnak mutatja, milyen sors vár majd rá is.
A patakmederből kikotort irdatlan mennyiségû folyami kavics kikanalazása és a természetes lemosódás miatt a folyómeder állandóan mélyül, a betonhíd tartóelemei alámosódnak és - kidőlnek. A környező épületek károsodása miatt még felrobbantani sem lehet a hatalmas betonelemeket, és emiatt a vízi átjáróhelyek döglött hidak temetőjévé válnak. Erdeinkben hány helyen láthatunk a fakitermelő utakon olyan hidakat, amelyek egy idő után önmaguk szerepe ellen fordulva útelzáró akadállyá válnak.
A szitabodzai tanyabokor gazdájával is szóba elegyedünk. Váradi Péter Pál váradi származású, agrármérnök, hajdanában-danában Suceava megyében is építette a szocializmust, románul jól beszél, van is ennek foganatja, az emberek nyíltak, barátságosak és közlékenyek. A tanyabokor egyik gazdája is, aki a Bodza völgyében igen gyakori Bularca névre hallgat, mint ahogyan a nagy családi rokonság tagjainak többsége is.
(A Bulárka név a székelyföldi magyarok között is igen gyakori, később, a zabratói fafeldolgozó telep igazgatójától, Bularca Vasiletől kérdezem - régi ismeretség alapján -, hány Bularca nevû ember lehet a Bodza völgyében. Mondja, hogy az ősei, mint ahogyan Bodzamező népességének nagy része is, Moldvából származtak. A bularca foglalkozásnév, az egyszer főzött pálinkafélének a neve a ,,buelarca?. Valaha a Kárpátok ösvényein és szekérútjain hordókban szállították az egykoriak kedvenc italát.)
Bodza-vidék fordulói
A bodzamezei népesség számaránya főleg a 18-19. században, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte, azaz a kiegyezés után ugrott meg. Az egykor egészében erdős, legelős terület háromszéki és - részben, időszakosan - barcasági szász tulajdonban volt. A Béldiek, Mikesek majd Szentkeresztyek, az ugyancsak zágoni Barthák birtoka. Az impériumváltások és egyebek miatt rendezetlen tulajdonviszonyok máig sugárzóan is hatnak, a föld- és erdőtulajdon visszaszármaztatásánál éveken keresztül húzódó konfliktusos helyzetek, bírósági perek gerjesztői. Lapunk erről bőven és folyamatosan szólt, most csak érintjük a témát.
Bodzamező települései fiatalok, többségük egészen új keletû, területük és határaik a lenti lapályok, Háromszék és a Barcaság főurainak birtokai között szerepelnek. Ezzel összefüggésben a földrajzi és domborzati nevek zöme magyar, esetenként, akárcsak Székelyföld egészére jellemzően, szláv. Prázsmár és Keresztvár felől közelítve előbb a Hullóhegy Nyéni-hágójának vízválasztóján billenünk át, ha innen gyalogtúrára indulnánk észak felé, a Szeredőponk és a Gyilkoshegy felől közelíthetnők meg a medencét. Az átjáró alatt búvik át a Brassó-Bodzaforduló vasúti szárnyvonal, amely a keresztvári viadukt gyönyörû ívein áthaladva búvik be az ország mindmáig leghosszabb - majdnem 5 kilométer - alagútjába. Ez Virágosvölgyben Virágospataknál bukkan földfelszínre. Magyar vonatkozású mozzanatként említsük meg, hogy az építésén Asztalos István is munkálkodott a két világháború között, ennek emlékét őrzi Virágosvölgy címû novellája. A térség egésze tobzódik a szemléletes, a természeti jelenségekre, domborzati formákra és történelmi eseményekre vagy a tulajdonosokra utaló nevekben.
Maga Bodzaforduló a kisborosnyói, bikfalvi határhoz, tehát Sepsiszékhez is tartozott. A zágoni határ része volt Orbaibodza, volt időszak, amikor a Bodza vizének egyik partja Háromszékhez tartozott, a másik Felső-Fehér megye egyik foltocskájaként említtetett.
A vidék adminisztratív hovatartozása, úgy tûnik, ma sem végleges, hisz 1876-1918 között Háromszék vármegyéhez, 1920-1950 között Brassó megyéhez, 1968-tól újra Háromszék (Kovászna) megyéhez került, Bodzavám kivételével, amely Brassó megye része maradt.
Hovatartozását az utóbbi időben már nem a birtokviszonyok határozták meg, hanem az egységes román nemzetállam stratégiájának a románságot is sújtó groteszk függvényévé vált. Történelmileg és a tulajdonlás alapján a térség egésze Háromszékhez tartozott ugyan, de a legújabb korban, különösen a Brassó-Bodzaforduló vasúti szárnyvonal megépítése és a Nyéni-hágón átvezető mûút kiépítése után, a munkahelyi, kereskedelmi és gazdasági kötődések révén az egész Bodzamező brassói vonzatú maradt. De az eredetileg jelentéktelen számú román lakosságú Háromszék nem lehetett meg az ,,államalkotó nép? jelenléte nélkül, ezért az újabb időkben hozzáporciózták a bodzamezei kistájat. És hogy ez a politikai perverzió nyilvánvalóbb legyen, időről időre meg is szavaztatták a lakossággal a hovatartozásukat. És ők nyilván ,,rajongtak?, hol a felső-háromszéki, hol a sepsiszentgyörgyi függőségért.
Bodzamezeje Háromszék irányából ma is csak Brassó megyén át közelíthető meg - Farkasvágó, Prázsmár, Keresztvár Brassó megye tartozéka -, Fenyősnél (Br?det) újra megérkezünk Kovászna megyébe, de ha valakinek Bodzavámon akad dolga, visszatér Brassó megyébe.
Ne csodálkozzunk. Kisebb méretekben az történt, mint ami a Kárpát-medence egészével. Képzeletben szaladjunk végig a jelenlegi határtelepüléseken, és készítsünk gyorsleltárt, hogy hány falu, város területét vágja kettőbe a gránic, és azt talán senki sem tudja, hogy az egykori tulajdonviszonyokat semmibe véve miként soroltak egyik országból a másikba határrészeket.
És mi még csodálkozunk azon, hogy Nagypatak hol Nagyborosnyóhoz, hol Bárkányhoz tartozott, mint ahogyan Zágon-Bárkány, sőt Bodzaforduló is volt Zágon adminisztratív területe.
Erre mondják, hogy nagy az isten állatkertje.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép