Úgy látszik, óriási képességeket fejlesztettünk ki a ló másik oldalára való átugráshoz. Vagy áteséshez inkább, mert buzgalmunk legtöbbször szánalmas, nevetséges, néha pedig egyenesen siratni való. Nos, valahogy így vagyunk a romániai holokauszt ügyével is, mely évtizedeken át tabutémának számított a kárpát-dunai térségben, aztán amikor mégis kellett és lehetett róla beszélni, egyszerûen letagadták a létezését. A prímet először államelnökünk vitte, őt csak Vadim vezér tudta túlszárnyalni, persze, egészen más szájtartással. És a többiek, kik a román népet megszállottan szeretnék a legkeresztényibbnek, a legdemokratikusabbnak, teljesen bûntelennek és szeplőtlennek beállítani. Antonescuval, Zelea-Codreanuval, Horia Simával egyetemben.
Aztán elkövetkezik a nagy pálfordulás ideje, jön a megfelelési kényszer, jön a mea culpa ideje, s a feje tetejére áll az egész: Vadim Brassóban szobrot állíttat Izrael mártír miniszterelnökének, Iliescu hümmögve beismeri, hogy tévedett, a külügyminisztérium berkeiből pedig olyan sugallatok érkeznek, hogy jobb és tanácsosabb ma a vétkességet mégis beismerni, hiszen úgysem fognak azért senkit felelősségre vonni. Szó, mi szó, már nem is nagyon volna életben lévő bûnös. A dolog itt le is zárulhatna, ha minálunk a tagadásból hirtelen nem lenne szánni való lihegés, s nem válna groteszkké a görcsös igyekezet, hogy nagy hirtelen túlteljesítsük Washington és Jeruzsálem mértéktartó elvárásait, mik csak az igazság bevallását igényelnék. S az igazság bevallásához bőven elégséges lenne néhány elfogulatlan és tisztességesen dokumentált szakmunka, egy romániai holokausztmúzeum, esetleg kettő is, hiszen Bukarestben és Jászvásárban egyaránt helye lenne ily intézménynek. Esetleg a kártérítésről is lehetne végre érdemben beszélni, mert az áldozatok egy részének azért vannak leszármazottaik, ha nem itt, akkor szerte a világban.
Ami engem megdöbbent és a visszatetszés határán irritál, az az ötlet, hogy Romániában ezentúl tanítsák külön tantárgyként a becstelen népirtás históriáját, alkossanak megfelelő tankönyvet e diszciplínának, akár román-izraeli együttmûködéssel is. Mondom, megdöbbent és irritál, mert nem a mai kilencedikes kisdiákokra tartozik, hogy fakultatív tantárgyként hajlandóak-e tanulni az emberi történelem legsötétebb fejezetének romániai történéseit. Annak ott a helye az ország történelmét oktató könyvekben, mert ennek a históriának a része. Kötelezően.
Magyari Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.