A versenyen Apollón, a költészet és a zene istene Hermészt, az istenek hírvivőjét futásban, Arészt, a hadistent pedig ökölvívásban győzte le. A második: A lidiai Pelopsz (a Peloponnészosz névadó hőse) az éliszi Pisza királya, Oinomaosz ellen kocsiversenyben aratott győzelme színhelyén, az Alpheiosz folyó partján később Zeusz tiszteletére versenyt rendezett, és ezzel megalapította az olimpiai játékokat. Pelopsz áldozati ajándékként mutatta be a fényes versenyküzdelmet Zeusznak. A harmadik: Héraklész már Zeusz gyermekkorában megrendezte az olimpiát. Amikor Rheia, Kronosz felesége legkisebb gyermekét, Zeuszt várta, Kréta szigetére bujdosott ura elől, mert az valamennyi újszülöttjét lenyelte. Az aggódó istenanya a szigeten szülte meg fiát. Nevelését az Ida hegyén élő óriásokra, az úgynevezett daktüloszokra bízta. A mitológia szerint ezek az ,,óriások" tanították meg a helléneket a lantverés művészetére. Szám szerint öten voltak: Héraklész, Paiónaiosz, Epimédész, Iasziosz és Idasz. Később az öt testvér Olümpiába került, itt pedig közülük a legidősebb, Héraklész egymás mellé állította a testvéreket, hogy futásban mérjék össze erejüket. A győztest vad olajfa ágával koszorúzta meg. És elrendelte, hogy a játékokat minden ötödik évben tartsák meg... Hogy a görögök négyévenként rendezték meg az olimpiákat? Nincs ezzel semmi gond, mert a görögök a négyéves új periódus első évét úgy tekintették, mintha az az előzőnek ötödik éve lenne. Na, de van még egy Héraklész, éspedig a thébai, akit a mitológia szintén az olimpiák atyjának tekint. E Héraklész isteni ereje és bátorsága már gyermekkorában megmutatkozott. Zeusz felesége, a féltékeny Héra egy éjjel két kígyót küldött az alig tíz hónapos csecsemő bölcsőjéhez, de Héraklész azokat könnyedén megfojtotta; tizennyolc évesen megölte a környéket rettegésben tartó Kithairon hegyi oroszlánt; egy nap alatt megtisztította Augeiasz istállóját, aki megtagadta a Héraklész által kikötött bért (az állatállomány tizedrésze), amiért aztán Héraklész argosziakból, thébaiakból és arkadiaiakból verbuvált hadsereggel elfoglalta Éliszt, a zsákmányból pedig megalapította az ünnepi játékokat.

Túl az olimpiákon, az ókori Görögországban, Hellászban más ünnepeket és versenyküzdelmeket is tartottak. Gondolok itt a püthói, a nemeai, az iszthmoszi játékokra. Mindeniknek van egy közös nevezője: az ünnepeket bárkinek, bárminek a tiszteletére tartották, elképzelhetetlenek voltak versenyek nélkül. Más szavakkal fogalmazva versenyekkel ünnepeltek. Ezért is mondjuk ma, közel három évezred távlatában, hogy ünnep minden sportverseny! Vagy legalábbis annak kellene lennie. Hiszen nem ellenfelek csatáznak, küzdenek egymással, hanem versenytársak. Igen, versenytársak mérik össze nemes küzdelemben — futásban, birkózásban, úszásban, csapatjátékokban — ügyességüket, tudásukat, felkészültségüket. Ez a küzdelem, ez a harc nem lehet más, mint nemes versengés egymással, az idővel, a távolsággal.

Ezért is fogadtuk örömmel a Román Olimpiai Akadémia Kovászna megyei fiókjának Olimpiai hetét, hiszen e héten egymást érték a versenyek. Küzdőtérre léphettek és léptek szinte valamennyi sportágunk hódolói. Kicsik, nagyok egyaránt bizonyíthatták sportszeretetüket, fittségüket. Egy órára, kettőre kikapcsolódhattak a hétköznapok monoton menetrendjéből. Ma még kicsik voltak többségben, a kicsik, a mindenre kapható diáksereg, de talán holnap, holnapután kedvet kapnak a nagyok is, felismerik a mozgás, a játék szükségességét.

A sors kegyeként foghatjuk fel, hogy az Olimpiai hét befejezése után másnap megkezdődtek a Sepsiszentgyörgyi sportnapok. Az ünnepnek jele nem volt, csak ünnepi beszédek hangzottak el, lángot gyújtottak — a történelmi hűség kedvéért egy csíkszeredai tanár gyújtott rá ott, a bevezető futásra felsorakozottak között, hogy ugyebár friss oxigénhez jussanak a gyerekek. Gondolom, nem ez lesz a sportnapok szent tüze, lángja.

Na, de hagyjuk ezt most, sokkal inkább fontosabb, hogy 2007. június 1-jén életre kelt egy nagyszerűnek ígérkező kezdeményezés — a Sepsiszentgyörgyi sportnapok. Életre kelt... Most már a mi — versenyzők, tanárok, edzők, nézők, vezetők — kezünkben van a jövője. Most már csak tőlünk függ, hogy mint vigyázzuk hivatásának érvényesítését, tisztaságát, szépségét. A sport ünnepének szánták a rendezők, mint tették azt annak idején a görög mitológia hősei.