KRIZA JÁNOS: A két gazdag ember gyermeke

2007. augusztus 11., szombat, Kiscimbora

Lakott egy országnak két szegletében, messze egymástól két gazdag ember. Egyiknek fia lett, a másiknak leánya. Mind a ketten meghívták egymást komának, s a keresztelőben arra egyeztek, hogy a gyermekeiket összeházasítják.

Nőttek a gyermekek, de munka nélkül, kényesen. Hogy megnőttek, őket össze is házasították.

Csakhamar meghalt mind a kettőnek apja, anyja, s ők magukra maradtak. A világhoz nem értettek, a gazdasághoz semmit sem tudtak. A földjük mind megburjánosodott, a búzáskas mind kiürült, s elkezdtek szegényedni.

Egyszer a gazdának eszébe jut, hogy el kellene menni a vásárba, mert ő az apjától is úgy látta. Elindult hát a vásárba, s elhajtotta egypár szép fiatal ökrét. Útjában találkozott egy lakodalommal, s annak így köszönt:

— Isten őrizze meg kigyelmeteket az ilyen szomorú változástól, s a megszomorodottaknak adjon vigasztalást!

Mert ő ezt az apjától egyszer a halottasházban így hallotta. Megharagusznak ezért reá a lakodalmasok, mert egy kicsit jó vérükben voltak, már illogattak egy kicsit, jól megcibálják, s azt mondják neki:

— Máskor, ha ilyen dolgot látsz, tartsd fel a kalapodat a botod végébe, s mondd azt, hogy: ,,Ujujujujujuju, sose halunk meg!"

Továbbmegy, s egy erdő széliben találkozik valami mészárosokkal, akik kövér disznókat hajtottak. Kapja a kalapját, s feltűzi a bot végébe, s rákezdi:

— Ujujujujujujuju, sose halunk meg!

A disznók megijedtek, s mind berugaszkodtak szerteszéjjel az erdőbe. A mészárosok is jól elpáholták, s azt mondták:

— Máskor, ha ilyen dolgot látsz, mondjad: ,,Az isten áldja meg egy helyett kettővel!"

Továbbmegy, s látja, hogy egy ember a földjét a vadrózsától s a burjántól tisztogatja, s köszön:

— Áldja meg az isten kendet, bátyám, egy helyett kettővel!

Az az ember, hogy amúgy is mérges volt a sok gizgazra, megcsípi a mi emberünket, jól elcsutakolja, s azt mondja neki:

— Máskor, ha ilyen dolgot látsz, te is inkább segíts vagy egyet kitépni!

Megy tovább, s találkozik két emberrel, akik egymás haját tépték. Ő is odamegy, s tépázni kezdi hol az egyiket, hol a másikat. Hagyják azok egymást, s őt jól megtépik.

Így ért el valamiképpen a vásárba. Ott széjjelnéz, s meglátja, hogy árulnak egy egészen fakó szekeret. Eszébe jut, hogy az apja szekérrel járogatott az erdőre. Kérdi attól, aki árulta, hogy a két ökréért nem adná-e neki oda a szekeret. Az ember előbb megneheztelt reá, de mikor látta, hogy az ökrösgazdánál nincsenek otthon, a cserét megcsinálták.

Az ifjú gazdának most már szekere volt, s ökre nem volt hozzá. Maga húzogatta hát a szekeret elébb-elébb a vásárban. Rátalált egy kovácsra, s avval elcserélte a szekeret egy fejszéért. A fejszét pedig odaadta egy kaszafenőkőért, s mint aki a dolgát legjobban eligazította, megindult hazafelé.

A falujához közel egy tóban meglátott egy sereg vadrécét, közükbe dobta a fenőkövet. A fenőkő belemerült a tóba, s a vadrécék elrepültek, mind egyig. Levetkezett, s csórén belement a tóba, hogy a fenőkövet keresse meg, s addig az egyet-mását a tó partjáról ellopták. Úgy kellett hazamenjen a vásárról, szégyenszemre, anyaszült mezítelen.

A felesége nem volt otthon, mikor megérkezett. Az ifjú gazda kivett az asztalfiából egy sarkalat kenyeret, s avval lement a pincébe. Amíg a hordóhoz ment, hogy bort eresszen, a kenyeret letette a pinceküszöbre. Ahogy ereszti a bort, visszanéz, hát látja, hogy a kutya a kenyerét éppen akkor kapja el. Utána dobja a csapot, a csap elvész, a kutya a kenyérrel elfut, a bor pedig mind egy cseppedős cseppig elfolyik.

Volt a pincében egy zsák liszt. Hogy a felesége a borfolyást észre ne vegye, azt mind ráhintette. Egy lúd ott kotlott, s amíg ő dolgozott, sziszegett. Az ifjú gazda azt gondolta, hogy azt mondja, őt a feleségének beárulja. Kétszer-háromszor is megkérdezte:

— Beárulsz-e?

De a lúd még jobban sziszegett. Megfogta hát a nyakát, s jól a földhöz sújtotta, hogy a lúd ottmaradt. Arra még jobban megijedt, s hogy helyrehozza a hibát, a ludat megkopasztotta, a lisztes sárban meghengergőzött, azután a tollúban, s ráült a fészekre kotolni.

Hazajön a felesége, s látja, hogy nyitva a pinceajtó. Lemegy. Az ifjú gazda a fészken ül, s sziszeg, mint a lúd. Észreveszi a felesége, hogy ki van ott, kap egy darab fát, nekimegy, s azt mondja:

— Uram Jézus, miféle állat van itt, mindjárt ütöm agyon!

Az ifjú gazda a fészekről felszökik, s nagy ijedve azt mondja:

— Ne bánts, édes feleségem, mert én vagyok.

A felesége számon kéri, hogy mit vásárolt. Ő mindent töredelmesen elmondott úgy, ahogy volt. A felesége jól lehordta. Az ember meg elszégyellte magát, és nekilátott, hogy megtanulja, amit legénykorában elmulasztott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 343
szavazógép
2007-08-11: Kultúra - Sylvester Lajos:

Örökségünk (Új székelyföldi kiadvány)

Elegáns, tematikáját, tartalmát, grafikai és nyomdai kivitelezését tekintve meggyőző és szép kiadványpéldányokat vehettünk a kezünkbe: a negyedévenként Székelyudvarhelyen megjelenő Örökségünk, alcímével — Történelem. Népélet. Hagyomány — a lap arcélének markánsabb témaköreit jelző folyóiratot.
2007-08-11: Kiscimbora - x:

Nemes Nagy Ágnes: Tó és fűzfa

Ez a tó, ez a tó
nyugtalankodó.
Vékony fodrát fogyhatatlan
sustorogtató.
És míg fordul erre-arra,
aztán visszahull,
áll fölötte, áll a fűzfa,
nagy hajába burkolózva,
mozdulatlanul.