Április 3-án, szombaton délután 3 órakor Balatonbogláron a római katolikus templom kertjében felavatják Teleki Pál tudós, államférfi egész alakos szobrát. A szobor Rieger Tibor alkotása. A Teleki Pál halálának 63. évfordulójára rögzített szoborállítást közel két hónapos nemtelen politikai és sajtóhadjárat előzte meg, amellyel szemben a Teleki Emlékbizottság kiszolgáltatottá vált.
Teleki búcsúlevelében 1944. április 3-án írta: ,,Szószegők lettünk - gyávaságból - a mohácsi beszéden alapuló örökbéke szerződéssel szemben. A nemzet érzi és mi odadobtuk becsületét? Gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem. Hullarablók lettünk. A legpocsékabb nemzet? Bûnös vagyok.?
Nos, Balatonboglár város tanácsa dr. Kovács Miklós polgármester javaslatára ,,a legpocsékabb nemzet? jelzőt átminősítve adott helyet a Teleki-szobornak. A Teleki-ellenes budapesti felzúdulás ugyanis, amelyet egy zongoramûvész tiltakozása indított el, a lakosság zömében ellenszenvet váltott ki, és az ország külföldi megítélését is kényes helyzetbe hozta, hisz a lengyelek például saját hősüknek tekintik, és a legmagasabb kitüntetést ítélték oda számára a több mint százezer lengyel állampolgár - köztük mintegy tízezer zsidó - megmentéséért. A lengyelek a szoborállítás anyagi támogatását is vállalták - a lengyel nagykövetség, a Magyarországi Lengyel Üzletemberek Klubja, a Lengyel Örökségvédelmi Alapítvány -, szó volt arról is, hogy ha Magyarország nem lesz képes befogadni gróf Teleki Pál szobrát, akkor szégyenszemre lengyel földre menekítsék azt.
Balatonboglár önkormányzatának döntése nem csak a ,,pocsék ország? minősítést, hanem Teleki ,,kitelepítésének? szégyenét is semlegesíti.
Bakos István, a Teleki Pál Alapítvány titkára ezt a balatonboglári gesztust honorálja, amikor a szoboravatásra szóló meghívóhoz mellékelte azt a felhívást is, hogy ,,Szeretnénk, ha erre a napra - mivel az ország fővárosának képviselő-testülete megtiltotta a szoborállítást - jelenlétünkkel Balatonboglárt tennénk a nemzet fővárosává, szimbolizálva a lengyel-magyar történelmi barátságot is.? A szoboravatásra a ,,merjünk magyarok lenni? jegyében kerül sor, és előre borítékolható, hogy a lengyel menekülteknek a második világháború kritikus éveiben helyet adó balatonparti város a szoboravatás napján ezrek zarándokhelyévé válik. Ebben a temetőben nyugszik egyébként az a Varga Béla is, aki Teleki Pállal együtt a lengyel menekültek befogadásában segédkezett.
A másfél hónapos ,,Teleki-vita? egyébként nem volt minden haszon híjával. Írók, publicisták, történészek sokasága szólalt meg. A Rubicon folyóirat idei 2. számát teljes egészében Telekinek szentelte. Ablonczy Balázs fiatal történész Teleki szellemiségének megítélésére, eszméinek értékelésére a lapot meghatározó tanulmányt szentel. Ez a lapszám egyébként egy majdani Teleki-kötet előhírnöke, és minden bizonnyal a Teleki Emlékbizottság vagy valaki más módot talál arra, hogy az eddig megjelent és ezután közlendő publicisztikából egy kötetre valót válogasson.
A viták központjában Teleki antiszemitizmusa állt. Ablonczy a vádakra egy Teleki-idézettel válaszol: ,,Mi nem kérünk mást a keresztény társadalom részéről, mint hogy nekünk is éppen úgy meglegyen helyünk a nap alatt, mint a zsidóságnak. Én a legteljesebb tisztelettel és elismeréssel vagyok a zsidóság kvalitásai iránt, semmiképp sem kívánom azt visszaszorítani, nem vagyok antiszemita ebben az értelemben, abszolút tisztelem személyesen és tisztelem csoportosan a zsidóságot, különösen azokat, akik igazán azok, és ezt kifejezésre is juttatják, mert ez tiszteletre méltó. Csak helyet kérek magunknak arányszámunknak és súlyunknak megfelelően.?
Ablonczy Balázs nem tagadja azt, hogy Teleki megítélésében súlyos teher a zsidóság diszkriminálása. Ezt viszont a maga történetiségében kell megítélni, figyelembe véve azt is, hogy a zsidódeportálásokra halála után három évvel került sor.
Nem tudni, ha életben van, miként reagál erre a szörnyûségre, de valószínû, hogy a becsületére oly sokat adó és annyira kényes főúr megpróbált volna fellépni ellene, mint ahogyan ezt sok magyar sorstársa is megtette. És azt sem lehet tudni, mi lett volna Teleki sorsa a háború után, megúszta volna-e a bosszút az államférfi, akinek Churchill egy széket tartalékolt a béketárgyalásokon, vagy arra a sorsra jutott volna, mint gróf Bethlen István, aki a szovjet börtönökben pusztult el.
A talányok helyett nyugtázzuk inkább azt, hogy 63 esztendővel a halála után nem kellett elszenvednie egy halálos ítéletet, s ami történt, azért se Budapestet hibáztassuk, amely merne ugyan magyar lenni, de nem mindig sikerül neki.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.