Nemzet-nemzetiség: A revindikált havasok

2004. március 24., szerda, Archívum 2003–2007

A hagyomány úgy tartja, hogy a történelmi események időnként ismétlődnek. Most megint a Székelyföld erdeivel és legelőivel gyûlt meg a baj, mint 1658-ban. Vitatkoznak a régi tulajdonosok az újakkal, s a hatóság nem tudja, kinek van igaza, ki a valódi tulajdonos. Így volt ez 1658-ban is, amikor Barcsay, Kemény, Apafi fejedelemsége, továbbá Thököly és II. Rákóczi Ferenc szabadságharcai alatt Erdély keleti és déli határainak őrzése olyan nagyon-nagyon hiányos volt, lévén, hogy a székelyeknek már ennél fontosabb és sürgetőbb dolga is akadt, nem beszélve arról, hogy a székelyeknél a szarvasmarha-állomány a labancok sorozatos rablása következtében annyira meggyérült, hogy a távolabbi legelők kihasználatlanul hevertek. Ezt a zavaros állapotot kihasználva, a keleti és a déli szomszédok régi módszer szerint, suttyomban és lassú szivárgással bent, a Kárpátok mélyén Erdély területéből közel 200 négyzetkilométer területre rátették a kezüket, mondván, hogy az moldvai és havasalföldi birtok.
A székely falvakat és magánosokat a Keleti-Kárpátokban, le a Bodzai-szorosig közel 90 négyzetmérföldnyi havasból feresztették ki, ami miatt állandó volt a károsultak panasza, mivel ez létkérdése volt a székelyeknek és a határőrszervezetnek. Végre Mária Terézia császárnő elég erősnek érezte magát, hogy a lopott holmit visszakövetelje, no nem a fanarióta fejedelmektől, hanem a tényleges orgazdától, a török szultántól, aki nem tudott kitérni a kívánság elől. A vita rendezésére létrehoztak egy vegyes német-török bizottságot azzal a feladattal, hogy határjárással állapítsa meg az eredeti határokat. Ez ebben az esztendőben meg is történt. De nem kapta vissza a székelység a havasokat, mert a hatóság perköltség címén lefoglalta. A visszakebelezett terület ekkor kapta a revindikált havasok elnevezést. Miután a perköltség megtérült, a revindikált havasok gazdátlan területekké váltak, és aki bírja, marja alapon az erősebb falvak és magánosok, zömmel a donatiós nemesek nagy foglalásokat tettek benne, de csodák csodája, azok a székelyek, akik a határőrszervezetben szolgáltak, nem lévén sem idejük, sem jártasságuk az ügyintézésben, sem ügyeskedésük az adminisztráció útvesztőjében, mindenből kimaradtak. Emiatt panaszt tettek az udvarnál.
1783. május 27-én II. József rendeletileg úgy döntött, hogy nincsen sem régi, sem új tulajdonosa a havasoknak, hanem a revindikált havasokat át kell adni a határőrezredeknek, és a terület jövedelmét az ezredek felszerelési költségeire kell fordítani. Punktum. Így is történt.
1784 tavaszán a katonaság a területet birtokba vette, haszonbérbe adta, és a jövedelmét szétosztotta a székely katonacsaládok között. Ez ellen a régi tulajdonosok panaszra mentek a kormányzószékhez, amely 1786. január 9-én és július 3-án elrendelte, hogy mindazoknak, akik bizonyítani tudják 1769 előtti tulajdonos voltukat, azoknak vissza kell adni az erdőket. Nosza, megkezdődött a bizonygatás. Csíkban többek között a gróf Lázár család Gazrez és Kárpa havasáért, Szentmárton és Csekefalva a Tölgyesért, Magyarós, Lövéte a Kisaly havasokért, a felcsíki Hatfalu Tyúkosért, a Negyedfélmegye Borda havasért és végül az egész Csíkszék 1798-ban bejelentette igényét az összesre. Háromszéken a báró Szentkereszty család beadta igényét a Hosszúhavasra, Bereck Sósmezőre és a Lipse egy részére, Ozsdola a Lipse másik részére és a Musátra, Lemhény a szomszédos falvakkal a Zsírosra és a Kishavasra jelentette be igényét, és bizonyított. Mindezek elintézése nagy komótosan eltartott 1813. október 29-ig, de ezalatt a katonacsaládok pénzeltek a havasokból. Ekkor a főkormányszék döntött: ,,Vissza kell adni a havasokat a jogos tulajdonosoknak.?
A katonaság kézből kontrázott, és nyert. A főkormányszék döntése az irattárba került, és nem hajtották végre. Így maradt ez egészen az 1848-49-es szabadságharc leveréséig. A harcból a székely határőrség derekasan kivette részét, és ki is vívták ezzel az osztrák udvar megvetését. Következett a megtorlás. Nemcsak hogy megszüntették a székely határőrezredeket, hanem a császári kincstár javára elkobozták a revindikált havasokat, lefoglalták a székely pénzen emelt tanintézeteket. Így Kézdivásárhelyen is, és elkobozták ezen intézetek pénzalapjait, el a székelyek által épített tiszti lakásokat, istállókat, és végül az ezredek ruházati és lóbeszerzési alaptőkéjét, ami egymagában 120 000 forintnál többet tett ki. Tovább folyt a pereskedés és a huzavona. Az ügy véglegesen a kiegyezéssel zárult le, amikor is már a felelős magyar kormány 1869. január 23-án felterjesztést küldött Ferenc József császárhoz, aki végre nagy vívódások és valós énjének megerőszakolása után jóváhagyta a felterjesztést. Ennek értelmében a jogos tulajdonosok megkapták a havasokat. Aminek a gazdája nem jelentkezett, vagy jelentkezett ugyan, de nem tudta bizonyítani tulajdonjogát, arról úgy rendelkeztek, hogy fordítsák gazdasági és kulturális célra. Fejlesszék belőle a kézmûves- és gyáripart, szervezzenek takarékpénztárakat, tanodákat, és ezen tanodák pénzalapjait egészítsék ki a tiszti lakások eladásából származó összegekkel.
Márkosfalvi Orbán Dezső (Orbán Balázs nyomán)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép