Ábrahám Jakab az előrejutás egy-egy feszültséggel teli mozzanatát emeli ki. A megélt élet lineáris rendjét is leképező futam kiemelt epizódjai sűrítik a feszültségeket, kiélezett életképeket tárnak fel. Az elrugaszkodó ló rámutat az irányító emberi akarat felelősségére, és az általa kiváltott helyzet sorsszerű megtörténésére.

Ábrahám Imola csikói egységet, a tiszta ösztönt fenntartó dinamikus életkedvet villantják fel. Fogatba került lovai a keretekbe foglalt szabad mozgás próbáját, az összetartozás játékos együtt lépésének vágyát mutatják.

Börcsök Attila levonatai a vonalak mozgásában az egyetemes létezésbe való bekapcsolódást teszik lehetővé. Az erős kompozíció szükségszerű és elrendelt történetet teremt. A vonalak szabályos ritmusa a megmutatás és elrejtés kettősségét adja.

Csutak Levente képein a ló közelében felértékelődik a női jelenlét, amely a kép ciklikus mozgásában időtlenséget és a dolgok folyamatos megtörténésének törvényszerűségét érzékelteti.

Deák M. Ria lovas képei a gravitáció törvényétől mentes, szubjektív térben jelennek meg. Az irányítottság biztonságos előrehaladást, törvényszerűséget jelent. Egy önmaga számára teremtett belső rend uralja a teret, amelyhez képest a külvilág visszahúzó erőit felszámolja.

Deák Barna a cselekvő én terének akadálymezőt állít. A próba feszültségének pillanatában ragadja meg az ábrázoltat. Sugallatszerű vonalai fokozzák és kiemelik a most történik felfokozott érzését.

Dimény András lóábrázolásai a felnagyítás hatásával és színeinek intenzitásával irányítják a befogadó érzékelését. Gyakran arc nélküli, tömbszerű ábrázolásával felső hatalmat képvisel a ló. Az idő mitikus végtelenségét hiteti el. Ennek a térnek a centrumában a helyét kereső egyén esendő önmagunk tükörképeként jelenik meg.

Erőss Sándor lóportréi a várakozás és visszatekintés magatartását hordozzák. Lovai behatároltságát az ismert táj kontúrjai vagy az ember közelségét jelképező karantén mutatja.

Ferencz Ágnes pasztellje a nyugodt együttlét állóképe. Ló és lovas szín és mozdulat együttesében várakozó és szemlélődő nézőpontot teremt. Képein nem kap jelentést a birtoklásvágy, az irányítás felértékelt szerepe. Ezért is valamiféle nyugalmi állapot egységének természetképei jelennek meg.

Majoros Áron szobra a mozgásban lévő részek működésével építi fel a nézőben az egész képzetét. Anyagszerűség és légiesség, megállított pillanat és elmozdulás, véletlenszerű és örök érvényű együttesen látható.

Miholcsa József kulturális kódokkal sűrített faragása a maga hálójában élő ember szemlélődése a világban. Feminin és maszkulin archetípusok együttese tart fenn egy leképezett hitvilágot és elfogadott értékrendet.

Nagy Lajos fotói kiemelt pillanatképek a lóval kapcsolatot tartó ember életéből. A felfokozott erő feszültsége vibrál képein.

Németh Marcell kompozíciója karcsú íveivel, lágy vonalaival és szimmetrikus anyagformálásával gazdag asszociációkat hoz felszínre. Formai zártságából adódó nyitottságával az örök visszatérés mítoszát jeleníti meg.

Palásti Erzsébet kontúrokkal áterezett képei az ünnep végtelenségét emelik ki. A megmutatott pillanat szakrális jelentéssel teljesedik ki. A legyőzött vagy célba ért hős helyett egy biztonságot adó asszonyi erő veszi körül lóképeit. A markáns fekete vonalak jelölik ki a határvonalakat, amelyekben a színek expresszív intenzitása mellett is a látható iránti gyöngédség és védelem mutatkozik meg. Szoláris sugarak lengik be a megismert tájat.

Sárosi Csaba térplasztikájának lovai a kijelölt természeti tér szűkösségétől rugaszkodnak el. A felhagyott hely egy átléphető szabad képzettársítást hordozó fal határterülete, viszont az alkotás közegéből kifelé haladó figura félelmet kelt a ,,rajtam kívül"-i (Babits) lét szorongató és ürességet feltételező előérzetéből. Grafikáján a megpróbáltatás után önmaga létezésére figyelő ló nem tart kapcsolatot a hajdani kupák idejével. A kép törésvonalaira helyezett dicsőség pillanatai a dekorativitásig lefokozott és megkérdőjelezett értékszembesítést mutatják.

Sárosi Mátyás anyagcsere-grafikája a létezés elemi részeiről szól. Eltűnik a határvonal az emberi és állati szféra között. A kimerevített és egy síkra helyezett szervek a szemléltető példázat és a felszámolás megmutatása.

Simó Enikő képeit a ritmikus mozgás uralja. Színfoltokból és részekből építkező mozaikja játékos átrendeződésben, folyamatos átváltásokban jelenik meg. A résznek az egészhez való viszonyában nyer jelentést, ezért az autonóm térmezők összekapcsolódnak, hogy a lehetséges egy egész határvonalait mutassák meg.

Vincze László tusrajza röntgenképét adja a létezőnek. Lótornász-lánya az örök változó feletti egyensúlyozást ábrázolja. Képein a ló jelképezte szabad hajlam az irányító erő. Vonalai az anatómiai pontosság és a véletlenszerű elhallgatás kettős határára tevődnek. A kihagyás a sebezhető érzékeny felület és a fekete, konok mélység együttese.

Ürmös Péter képei a megformálás plasztikai játékát követik. A felszín és mélység rétegének felerősítése a folyamatos előrejutás irányába mutató kimozdulást követi. Ellentétező színhatása drámai feszültséget teremt.