Alább az Anselmo Pittino kastélyszálló várja a vendégeket, de építőtelepi sürgés van a tulajdonképpeni Pittino-lakás körül is, ezt Sapard-támogatással építik át és újítják fel, kimondottan agroturisztikai rendeltetéssel. A nagy beruházásból megvalósuló épület elszállásolási lehetőséget biztosít, de rendelkezik majd konferenciateremmel is. Építkezés folyik egy kisebb léptékű harmadik helyen is. Ugyancsak az Anselmo fogadó belterületén Rózsa József és csapata a kis patak túlsó oldalán rusztikus támfalat épít. Ide költöztetik át ugyanis a fásszínt, amelynek helyébe a Pittino-ház folytatásaként új épület kerül, ez zárja majd le a tágas belső parkot. Még lejjebb, a templomkertben is félrerakott építőanyag várja, hogy augusztus közepéig a tavaly felállított sziklatömb körül a területet kőlapokkal kipadolják s annak a bronzplakettnek a felavatását előkészítsék, amelyet a soproniak hoznak magukkal, s amely egykor az Ojtoz völgyében lévő dombormű hű másolata. Ojtoz turisztikai jellege, mondhatni, rendeltetésszerű, ebben a térségben a hatalmas teherforgalom mellett, amely Erdély és Moldva között bonyolódik, Brassó, Háromszék, Dél-Erdély (Fogaras, Nagyszeben) irányából a turistautak is ennél az átjárónál futnak egy csomóba. Abban az építészeti és manele-zenés giccsláncban, amellyel a 11. számú nemzetközi úton az átutazó találkozik, tekintete ott, Ojtozban pihenhet meg, igazi ízélményeket innen vihet magával.
Rózsa József kövei
Szerencsésnek mondhatja magát az a turista, aki az Anselmo fogadó udvarába betér, és Rózsa Jóska bácsit ott találja. Régi ismerősök vagyunk, de magamat is szerencsésnek mondhatom, mert a véle való beszélgetés, bármilyen témáról, legyen az a természettel, a történelemmel, geológiával, bármivel kapcsolatos, számomra mindig élmény. Jóska bácsi nem csak a szövegelésben ,ezermester", hanem a szó Székelyföldön használatos értelmében is. Most éppen kőművesként köszönthetem. Harmadmagával rakják az Anselmo-ház átépítése közben fölöslegessé vált faragott kövekből a hegyoldal omlását, a becsúszást megakadályozó támfalat. Ezeknek a köveknek a sorsa is maga a történelem: Anselmo Pittino a legutolsó török betörés idején romba döntött Rákóczi-vár köveit hordatta át és építette be házába, ezek a kőtömbök most támfalként szolgálnak tovább az egész Ojtoz-völgy táji jellegét meghatározó építőmester emlékét idézve. Az Ojtoz-völgy hídjait s támfalait ugyanis az ő irányítása mellett és keze munkája révén építették ki, és nyerte el mai formáját.
Rózsa Jóska bácsival nem csak az épülő támfal kapcsán szólunk a kőről, hanem azért is, mert a Honvédkő sziklatömbjébe neki kell bevésnie a nagyméretű soproni plakett helyét. De szóba kerülnek a kövek annak kapcsán is, hogy két évvel ezelőtt addig nem engedett utamra, amíg együtt le nem mentünk a Tölgyes-patakához, ahol az erdei út betonhídja feletti szakadékban egy hatalmas, tyúkpajtányi, az évtízezredek során gömbölyűre — sajt alakúra — csiszolódott követ mutatott, körbejárva, majd rátelepedve mondta el, hogy addig nem nyugodhatunk, amíg ezt a hatalmas kőgolyót — olyan, mint a földgömb, magyarázta — ki nem juttatjuk a Mogyorós-tetőre, pontosan az Erdély és Moldva közti vízválasztóhoz, ahol ennek a határkőnek a vízválasztó jelzése mellett arra is kell emlékeztetnie, hogy Bereck és Ojtoz mennyi emberáldozatot hozott a két világégésben. Bereckben s Ojtozban sincs a hősi halottaknak semmi emlékük. Románok, magyarok, zsidók estek el mindkét világégésben. Ezzel a kőtömbbel őrizhetjük emléküket. Ezt az ötletet annak idején megbeszéltük Dimény Zoltán berecki polgármesterrel is. Magam térplasztikai, tájépítészeti elemként is néztem erre a kőmonstrumra, amely formájával és nagyságával a mesék világát, az óriásokat hozza be a képbe. Akkor abban egyeztünk meg, hogy előbb állítsuk fel a templomkertbe a Honvédkövet a plakettel, s a következő lépésünk legyen a tölgyespataki sziklatömb.
Most viszont új fejleménnyel találkoztam: Páll János, aki az egykori falu végi épületet újíttatja fel, ugyancsak kinézte magának ezt a követ. Más óriásköveket is hordatott a leendő fogadó elé. Ezzel a legnagyobbal eddig nem tudtak megbirkózni. Lehet vagy tizenkét tonna. Nincs akkora erőgép, amely a szakadékszerű patakmederből ki tudta volna emelni. Ezért kisütötték, hogy az erdei út betonhídja alatt csörlővel áthúzatják, s majd onnan emelik föl a szállítóeszköz rakterére. Két drótkötelet szaggattak össze. Ennek értéke — mondja Páll János, amikor a kő sorsáról beszélgetünk — hatmillió régi lej. Nekem az a véleményem, hogy hagyja ezt a követ a Mogyorós-tetőn emlékműként, vízválasztó jelzésként szolgálni, s a motel elé, kerékvettetőnek keressen más sziklát. Neki kereskedelmi érdeke is, hogy az ojtozi utat ilyen térplasztikai alkotásokkal kövezzék ki, de helybeli emberként erkölcsi feladat, kötelesség is, hogy az emlékműállítást pártolja. S ami most elveszett a vámnál — a drótkötelek értékére gondolok —, majd megtérül a révnél, mert az a kő majd az építtető nagylelkűségét is hirdeti.
Abban maradtunk, hogy egyet alszunk még erre a kőügyre, s a dolgok irányát afelé fordítjuk, hogy a kecske is jóllakjék, s a káposzta is megmaradjon.
Ojtozban a kő tisztelete egyébként éppen az Anselmo-hagyomány révén mindenhol tapasztalható. A kastélyszálló udvarának padlózata lapos patakkő. Az épülettömb mögötti park valóságos kőtár. S az a főépület is a maga mesterien faragott köveivel, kőtornyával.
Jártam Páll János építőtelepén is. Gyönyörű lapos kövek várnak itt is arra, hogy az épület előterét, udvarát lepadolják. A hatalmas, kerekded kőtömbök, amelyeket már az ideiglenes kerítés mellett tartalékol, amellett, hogy térlezáró, kerékvettető kövek, gyönyörű térplasztikai formák, díszítőelemek is. Svédországi, észak-amerikai útjaim során láttam még morénakövekből és görgeteg kövekből kialakított díszítményeket. A kőnek egyébként is a mi családunkban nagy a becsülete. Számos emlékmű, szobor, amelynek létrejöttéhez közöm van, egyetlen kőtömbből kialakított talapzaton áll, s a tartósságot, maradandóságot, az erőt és kitartást szimbolizálja. Fiam doktori disszertációjának témája a Stanford Egyetemen a Tarkői takaró, azaz a Kárpátok legfiatalabb, 30—40 millió éves kőzetköpenye volt, és most a Sedimentology szakfolyóirat címlapfotója és súlypontos tanulmánya, tudtommal első ízben közöl szaktudományi észrevételeket ilyen szinten a Kárpátokról, s helyez új megvilágításba mélytengeri üledékképződési folyamatokat. Egyébként éppen az ő véleményét kértem a furcsa alakú kőképződmények eredetét és mibenlétét illetően:
Kérdés: Ezek a legömbölyödő homokkődarabok hogyan keletkeznek? A vízmosásban hozzáütköző kövek csiszolják le? A legszebb darabot a Mogyorós-tetőhöz, a vízválasztóhoz akarjuk felvinni, de valaki kerékvettetőként akarja az épülő motel elejébe kitenni. Mi az I—II. világháború ojtozi és berecki elesettjeinek szánjuk. Hogyan csiszolódnak ezek a kövek ilyen gömbölydedre?
Válasz: Azért lesznek gömbölyűek, mert konkréciók. Ha van egy vastag homokkőréteg, és belekerül valahogy egy darab karbonát, pl. egy kagyló, az idővel kezd feloldódni, a körülötte levő homokban szétszivárogni és újra kicsapódni. Mivel a szivárgást a kapilláris erők uralják, nem a gravitációsak, az minden irányban nagyjából egyenletes lesz, innen a gömb alak. A nagy kőnek azért lapos a teteje, mert ott véget ért a réteg, és a víz nem tud az agyagba beszivárogni, így a mész sem tud kicsapódni. Az eredmény az, hogy a homokkő erősebben össze van cementelődve ott, ahol a konkréció van, és a konkréciókat emiatt könnyen kifaragja a málás és a kopás.
Hiszem hát, hogy Páll János szíve sincs kőből, s majd velünk együtt örvendezik a Mogyorós-tető vízválasztóján ennek a drótkötélszaggató kőtömbnek. A turisták ettől a kőtől tájolják be magukat, hogy a hegyhátakon a Nagy Sándor-csúcsig, onnan a Nagy-Nemere—Kis-Nemere-hegységig eljussanak, ezzel ellenkező irányban pedig, ugyancsak a hegyhátakon, elérhessék a Musát hegytömbjét.
Az Anselmo-ház
Ojtoz legértékesebb műemlék épülete minden kétséget kizárón Pittino Anselmo kőfaragómester lakása. Volt vámház, lakóház, minden volt, míglen romos épületté nem vált. Most a ház falára függesztett hatalmas táblák hirdetik, hogy agroturisztikai panzióként újítják fel és építik át, uniós pénzből, Sapard-támogatással. A ráfordított összeg nem is kevés, 712 800 új lej. Az átadási határidő jövő év májusa.
Az idei forró nyár kedvezett az építőknek, a kivitelezést vállaló Conico cég emberei az épület nagy formáit már kialakították. A tetőteret manzárdosítják, szálláshelyeket alakítanak ki, lenn, a földszinten előadótermek, lakrészek lesznek. A fa, a kő, a tégla és a cserép harmóniája barátságos, megnyugtató, a szenvtelen szemlélőnek is tetszetős, esztétikailag is jól megfér egymás mellett a kastélyszálló, a kőpadlós udvar s az ezekre rávezető történelmi hangulatú székely kapu.
A helybelieket — Jeneiné Rózsa Jankát és apját, Rózsa Józsefet — érzelmi szálak is fűzik ehhez az egész szállodai együtteshez. Janka azt hangsúlyozza, hogy ez a ház tíz évig nyújtott számukra menedéket, amíg a hatalmas építkezést, a kastélyszállót be nem fejezték, s ezzel nemcsak szállodai különlegességet létesítettek, hanem Pittino Anselmónak és feleségének, Gyergyai Juliannának is méltó emléket állítottak. Janka az épület laktanya jellegét is hangsúlyozza. Természetesen, átvitt értelemben, a lakásra és a kellemes hangzású és lakályosságot idéző tanya szóra kihegyezve új jelentését. Szeretné, hogy igazi, lakható tanya legyen ez az épület a kastélyfogadó mellett. Hogy egykori lelkiségét is őrizze az épület.
Apja történelmi távlatokba helyezi az építkezést. Magas képzettségű szakembereket is lepipáló tudással és érzékletes megjelenítéssel mondja el, hogy Pittino Anselmo miként alakította ki a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Győző inzsellérrel egyetemben az Ojtoz völgyének arculatát. Valósággal átfalazta az egészet. És nekik szent kötelességük, hogy ezt a hangulatot megőrizzék és megerősítsék. Ezért olyan itt minden kő, minden gyökérdísz és minden kapuláb, amilyen.
Rózsa József emlékezete édesapja, Rózsa Miklós révén, aki száz évig élt, átfogja az egész 20. századot (1896—1996). Apja kiváló mesélő ember lehetett, az első világháború Ojtoz-völgyi, lesencmezei harcairól olyan eleven képet fest, hogy egyszeriben megvilágosodik előttem, miért is ragaszkodik annyira a maga köveihez, akár támfalba, épületalapba, udvari padlóra, vagy kerékvettető díszként, térelzáró plasztikai alkotásként szolgálnak.
A história kövei ezek, s azok maradnak, miután bennünket rég elporlasztott az idő.
