
- Brecht: Jóembert keresünk! 1. Brecht látványszínháza. Bocsárdi László - ezt is többször leírtuk már - rendkívül makacsul, következetesen, kitartóan ,,neveli? társulatát. A birtokos személyrag itt egyáltalán nem véletlen, ?, amikor Szentgyörgyre szerződött, néhány - azóta fényesen bizonyító ,,figurás? társával - a legfontosabbnak a színésznevelést tartotta; tudta ugyanis - amit más akkor még nem tudhatott, vagy ha sejthette is, egyszerûen nem hitte el, időnként nyakig-szájperemig fulladozunk saját nyomorunkban, kishitûségünkben -, hogy rendezőként megnyilvánulni (márpedig ?, Adyval szólva, szerette volna magát megmutatni!?) csak akkor lehet igazán esélye, ha ehhez megfelelő csapat áll a rendelkezésére! Bocsárdi László egy amatőr együttest szervezett; itt indult; nem kötötték hamis beidegződések; kezdettől a látványszínház volt az ideálja, ezért is tartotta nagyon fontosnak színészei mozgását? A tánc és a pantomim tehát indulásától lényeges elemei voltak elképzelt, majd lassan megvalósuló színházának. Ennek mostanság érnek be az eredményei. Gondoljunk a táncosokkal közösen létrehozott Lorca-előadásra, az Ilja prófétára, a felújított s kiteljesített Kasimir és Karoline-ra, a Tamási-spektákulumra, a Rómeó és Júliára, az Antigonéra? (Hogy félreértések elkerülése végett csak az utóbbi évek visszhangos sikerû szentgyörgyi rendezéseit említsük?)
Bocsárdi útja, mondhatjuk, törvényszerûen vezetett a huszadik századi színház egyik nagy megújítójához és egyik legvitatottabb személyiségéhez. Hogy láthassuk, milyen félreértések kavarognak még ma is Brecht körül - akinek egész pályája, a polgárpukkasztó kezdetektől a marxizmust megénekelni óhajtó tandrámákig és nagy, érett színmûvekig, még ma is vita tárgya -, ahhoz elég belemélyedni a ma is rengeteget játszott Brecht-előadások kritikáiba. Túlságosan sok itt az ellentmondás, amit a szerző regényes alakja is gerjeszt. Most próbáljunk legalább egy kitérő erejéig arra koncentrálni, hogy érett nagy alkotói periódusában, a harmincas évek végén - amikor a történelem nyomorúsága miatt vándorlásra, számûzetésbe kényszerítették! - mit is értett az önmagát oly szívesen ideologizáló, baloldali világnézetének bizarr téziseit állandóan és kihívóan hangsúlyozó Brecht látványszínházon?! Később, a háború után Színházi kis organon-jában (1948), tehát utolsó nagy berlini periódusa előtt megpróbálja összefoglalni színház- és ettől elválaszthatatlan világfelfogását. (Ne feledjük, Brecht kabarészínészként indult a húszas évek elején. ? maga adta elő dalait, a színház sem szorítkozott számára csupán a darabok megírására, több társulatot nevelt ki és fel, rendezőként is mûködött?) ,,A színház lényege, hogy élő másolatokat gyártunk emberek közötti áthagyományozott vagy kigondolt eseményekről, mégpedig szórakoztatás céljára?? És még egy lényeges kitétel: ,,?a színház nem emelkednék magasabb színvonalra, hogyha a morál piacává tennők, sőt, inkább lealacsonyodnék, ha morális elemét nem tenné élvezetessé, mégpedig - mondja ki félreérthetetlenül s éppen ?, aki alig másfél évtizede még ,,tandrámákat? alkotott! - élvezetessé az érzékek számára?. Kritikusai és a keletnémet paradicsomban eltöltött, a Berliner Ensemble-nél mûködő, ,,szárnyaló? tevékenységét oly sokszor megnehezítő, mert örökösen gyanakvó ,,belügyes esztéták? ezt úgy ,,magyarázták? - Brecht, ahogy magáról gunyoros keserûséggel le is írta, már életében ,,klasszikus? lett, mert magyarázták!? -, hogy ,,egy fölszabadult, kommunizmus felé haladó társadalomban ez a legtöbb, amit a színház a dolgozóknak egyáltalán adhat!??
Persze, Brecht mindezt - a ,,gyönyörködtetést? is némileg másképp gondolta. Elég itt a színházával kapcsolatban állandóan hangsúlyozott elidegenítő effektusokra gondolni. Brecht minden eszközzel meg akarta akadályozni, hogy a színpadi illúzió győzzön a valóság fölött. Számtalan elidegenítő effektust használt e célra: táblákat, feliratokat, világítási bravúrokat, a színpadi mozgást. S itt jutunk el Brecht színházának egyik döntő és máig vitatott kérdéséhez. Hogyan is képzelte az író színházában és a színházban egyáltalán a színészi játékot? Milyennek látta az ideális színészt? Azonosuljon-e - teljesen leegyszerûsítve, hogy közérthető legyen - a színész az adott szereppel?! Brecht szerint nem, mert ha tökéletesen azonosul egy zseniális színész, akár el is hitetheti a nézővel, hogy amit a színpadon lát, az maga a valóság, a ,,valódi világ?, ezért csak ,,bemutathatja? a színpadi alakot. Ami persze nem jelenti azt, hogy Brecht felszínességet követelt volna! Hogy köznapiasan szólva ellenezte volna színészei szerepekben való elmélyedését. Felfogása valamiképpen így lenne megfogalmazható: ,,engedj el és láncolj magadhoz?, de a szerepet a színész csak akkor tudja ,,elengedni?, ha már tökéletesen ,,azonosult? vele - mondja Bocsárdi, aki a spektákulumban eredetien értelmezi az elidegenítésről szóló hírhedett Brecht-téziseket -, akkor már vígan elengedheti (Péter Hilda és Pálffy Tibor alakításai megmutatják ezt is!), hiszen a szerep amúgy is már végérvényesen magához láncolja őket. Ezért is nehéz eldönteni, hogy a mozgással olykor éles ellentétben álló Brecht-,,példázat? szövegének kijelentéseit mikor és mennyire lehet egyáltalán komolyan venni, s mikor kell - mondjuk így, brutálisan - ,,idézőjelbe? tenni és érteni?? (Ezért is írtunk a jóság ábrándjáról és nem példázatáról?)
2. Valamit a jóságról. A félkegyelmûség. Brecht kínai meséje a jóságról szól. Az istenek a földön járva megajándékoznak egy utcalányt - aki egyedül fogadta be őket éjszakára nyomorúságos kamrácskájába -, de figyelemmel kísérik életútját, kíváncsiak arra, hogy változó létfeltételei között meg tudja-e őrizni frontálisan terjengő ,,jóságát?, vagy a gonoszság, a haszonlesés, a kapzsiság, a sunyiság, a hazugság, a csalás, ,,a világ farkastörvényei? őt is a maguk képére formálják?! Közbevetőlegesen, gondoljuk el, ez a csak látszólag naiv, de mélyen Brechtre jellemző álságos kérdés megválaszolható-e egyáltalán? Továbbmenve - s Dosztojevszkijre gondolva, akinek naiv jóságot árasztó, hiszékeny hősei, amint egyik regényének címében is ki van ugrasztva, ,,félkegyelmûek? vagy ,,csak? hiszékenyek, de ne feledjük: leghíresebb hősében, Karamazov Aljosában is van valami terjengően szelíd téboly? - mi történne, ha a világban ,,tisztán? valósulhatna meg a jóság?! Brecht ábrándja a jóság küzdelmének ábrázolása. Bocsárdi is erre koncentrál, de elsősorban spektákulumának látványával, a már-már pantomim határát súroló mozgássorozatokkal, a dallal - közismert, hogy Brecht minden alkotói periódusában milyen nagy hatást tulajdonított az elidegenedést ugyancsak segítő daloknak és egyáltalán a zenének! -, a bravúros díszletekkel - a dohánylevelek elárasztják a színpadot, itt az eső tényleg eső (!), állandóan áznak a hősök? - és mindenekelőtt a színészi játékkal?
3. ,,Engedj el és láncolj magadhoz?? Igazán megszokhattuk már, hogy Bocsárdi László előadásról előadásra finomodó és kiteljesedő látványszínházában minden mindennel dialektikusan - ódzkodtam ezt leírni, de nincsen momentán jobb szó rá - összefügg! Itt minden a legapróbb részletekig minuciózus aprólékossággal, erőszakos eltökéltséggel megtervezett, de amikor mozgásba lendül, teljesen spontánul hat, úgy, mintha a szemünk előtt jönne létre, alakulna ki.
Ez maga a csoda!
Ebben a spektákulumban a színészi játék a hab a tortán, de ami nélkül ugye a torta elképzelhetetlen, nem az, ami. Kezdjük a két főszereplővel. Péter Hilda ,,a szecsuáni jólélek? (egy másik fordításban ez a darab címe is, Bocsárdi nem véletlenül Nemes Nagy Ágnes szárnyaló, telített, gyönyörû fordítását használta, itt a cím Jóembert keresünkre módosul?) kettős szerepében mindvégig a hiszékenység és a naivitás határán imbolyogva, sokszor félkegyelmûen - s hogy ez mennyire tudatos, azt ,,másik? szerepe, a nagybácsi alakítása ellenpontozza, mutatva, hogy az egykori utcalány, akinek jóságát annyian használják ki, az egész darabban mozgásba lendülő, életre kelő zárvány, a kisvilág, csak látszólag félkegyelmû; tulajdonképpen mindvégig átlát a szitán, és látja, kik veszik körül, és kik és mire használják fel. Péter Hilda egymás tükörképének is fölfogható kettős szerepében úgy, olyan mélységesen azonosul az utcalánnyal és a nagybácsival, hogy el is engedheti a szerepeket, kibeszélhet, ,,élhet? a színpadon, ami azért nem kicsi dolog! - hiszen a ,,szerepek? abszolút mértékben meghatározzák, áthatják. ? a ,,jólélek?, akit keresnek, akire várnak, akit lenéznek, megvetnek, kigúnyolnak, de aki létezik, és tükröt tart az elbambult, gonoszságába beleájult zárványnak. A rossz, aljas, becstelen, törtető, csaló és hazug figurákból álló embertenyészetnek. Ennyi jóság már az isteneknek is kissé sok. De mielőtt a fény fiai-ra térnénk, Pálffy Tibor alakításáról is beszélni kell. ? ma a magyar színház egyik legnagyobb formában lévő színésze, nem mindennapi kvalitásait szerepről szerepre bizonyítja. Lényében van valami démonikus eszelősség - gondoljunk a Lorca Vérnászában teremtett figurára, a Tamási-hősre, Iljára stb. -, ami itt a repülő nélküli pilóta esetében bravúrosan kidomborodik. Mert mit akar ez a repülő nélküli repülős? Nyilván repülni! S kimondatlanul Machiavellivel vallja: a cél szentesíti az eszközt. Pálffy - aki egyebekben kiváló pantomimszínész is lehetne! - olyan mozgástanulmányokat mutat be a színpadon előadásról előadásra, amelyek egyszerûen elképesztőek, abszolút mértékben ura testének. Itt ez is a figura célját, a mindenáron való repülést erősíti fel, semmit nem lát, csak az eget, ahol repülnie kellene, szállítania kellene a postát - repülési vágya tehát nem öncélú, a maga bigott módján is szolgálni akarja a többi embert -, s a szent cél elhomályosítja látását, nem veszi észre, hogy eszelős akarnokságával szerelme és paradox módon önmaga boldogságát is kockáztatja. Az előadásban még van egy jó ember, Kicsid Gizella Wang vízárus szerepében, a jólélek barátjaként az eszelősség határát súrolva próbál jónak lenni, életvágya és született optimista természete is ,,elidegenítő effektus?, ő is használni, ,,szolgálni? akar a maga módján, vizet visz a szomjúzóknak, s ő is állandóan akadályokba ütközik. Nem jó jónak lenni a földön, Kicsidnek már alaposan kidolgozott mozgásában - egy szabatosan és tudatosan végigvitt összefüggő koreográfia ez, hol belesimul az összképbe, hol elválik tőle, a maga útját járva -, gesztusaiban is van valami félkegyelmûség. Talán ezért is bíznak benne a földön járó, Kínában kóválygó, az embereket figyelő, tetteiket értékelő istenek. A ,,fény fiai? hármasa megint csak Bocsárdi spektákulumának egyik telitalálata. Szabó Tibor, Váta Loránd és Mátray László hármasának összehangolt mozgása, izgágasága, türelmetlenségük, egész habitusuk egyszerre fenséges és vásárian alpári. Amolyan buggyant karneváli istenek ők, hármasuk pantomimjei feledhetetlenek. Kótai Dobre Judit jelmezei is zseniálisak, egyszerre isteniek és bohócosak. Nehéz dolguk van, mert úgy szeretnék befolyásolni a földi embereket, hogy tulajdonképpen nem szólnak (nem szólhatnak?) bele tevőlegesen az életükbe. Próbálkozásaik sorozata egyszerre heroikus és komikus. Amilyen a (kis) világ, olyanok az istenei is. A kör bezárul?
Felsorolni is hosszú lenne a mellékszereplők névsorát. Brecht ösztönösen vonzódott a tömegjelenetekhez, s tudatosan, íróként is szeretett nagyobb csoportokat egyszerre mozgatni a színpadon, a díszlet terében, amely Bartha József elgondolásában egyszerre világi és színházi. Ugyanaz a kettősség valósul meg, mint a spektákulum egészében. Színház is, amit látunk, és ugyanakkor a valódi világ is, hiszen ,,színház az egész világ?? Bartha ezúttal nem ódzkodik a vaskosan naturalista megoldásoktól sem. Szólnunk kell még az egész előadás átgondolt és összefüggő koreográfiát meghatározó zenéjéről is. Könczei Árpád is már régóta Bocsárdi csapatában van. Egyáltalán nem véletlenül. A zene nagyon sokszor erőszakosan sokkoló hatású, Brecht eredeti elképzeléseitől sem teljesen függetlenül?
4. A kör. Mindent összevetve a Jóembert keresünk! szép sikerek (hazai és belföldi fesztiválokon való tündöklések) elé néz. S a brechti nevelő szándék is valamiképpen megvalósul - lapozzunk vissza a Nemes Nagy Ágnes fordításában szárnyalóan gyönyörû mottónkhoz -, a néző eltöprenghet azon, hogy miért és hogyan! Hiszen minden híreszteléssel ellentétben a nézők zöme jó, vagy az akar lenni, csakhogy ennek ugye számtalan akadálya van a mai ,,bajlátott? világban? De - mondja egy másik drámában egy másik szereplő -: ,,ha már nem lehettek jók, legalább ne legyetek rosszak!??
Bogdán László