Legalább annyira felháborodva, mint amennyire meglepődve olvastam a június 10-i Háromszékben, hogy a városi tanács a közösségi rendőrség költségvetéséből visszavett 150 000 lejt a videokamerás térfigyelő rendszer kiépítésére szánt pénzből, s majd béreli azt a szakcégtől.
Első kérdésem: van rá szükség?
Vétó: van a városban rendőrség, polgárőrség (a közösségi rendőrség tükörfordítása helyett ezt a régi, bevált magyar kifejezést ajánlanám), csendőrség, a többi hasonló céget nem is kívánom felsorolni, amelynek mind az a feladata, hogy ránk vigyázzon.
Második kérdésem: hova képzelik el a térmegfigyelő kamerák felszerelését? Hol az tér? A Szent György-szobor környékén? Avagy az ezer tócsa terévé változott Mihai Viteazul térre?
Vétó: mindkét téren ,,elengedhetetlenül szükséges". Az egyiket ugyanis a bankok kamerái már figyelik, a másikon pedig a békákat, illetve az évek óta lázasan dolgozó néhány embert nézheti az, aki erre kíváncsi.
Harmadik kérdésem: mibe kerül havonta a bérleti díj? Erről nem szólt a beszámoló.
Vétó: feltételezem, hogy nem kevésbe.
Sajnálom, hogy más fontosabb dolog nem jutott eszébe a város gazdáinak, amikor egyetlen picinyke — kb. tízméteres — járható járda nincs a városban, és a tömbházak környékére nem fordítanak gondot. A pusztulás jeleit látni mindenhol, és erre költenek?! Nem értem ezt a rációt. Ha minden percben történne olyan esemény, ami a „kütyük" felszerelését szükségessé tenné, elfogadnám, de így megkérdőjelezem, hogy a városatyák valóban a város, a lakosság érdekében hozták e döntést. Ha majd rendben lesz a város, és már nem lesz mire költeni a pénzt, hagyján, de ebben a helyzetben nem tartom sem helyesnek, sem szükségesnek a kamerák felszerelését. Ha már ,,visszavették" ezt az összeget, és ha ezt így lehet tenni-venni, akkor fordítsák azt valóban a közösség hasznára.
Kerekes Mária, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.