HatárhelyzetekNemzet-nemzetiség: A Felvidék sem rózsakert

2004. április 30., péntek, Archívum 2003–2007

Az uniós csatlakozás levezénylése
Három fő rabtartónk közül csak Szlovákia kerül be Magyarországgal egy időben az Európai Unió nevû államközi szervezetbe. Románia és Szerbia részére mintául fog szolgálni a módszer, ahogyan a szlovák állam kezeli magyarjait. Közös érdekük természetesen folytatni a magyar etnikum felbontását a nemzetállam megvalósítása érdekében. Egyik sem képzeli el, hogy országa vegyes nemzeti jellege hivatalosan megjelenhet az állam szerkezetében. A nemzetállam-felfogás alapja pontosan az, hogy az állam kizárólagos jelleggel az ,,államalkotó? nemzeté, amiből következik, hogy a nemzethez nem tartozókat nem tûrik. A türelmetlenséget a Kárpát-medencében az gerjeszti és tartja gyakran a gyûlölet szintjén, hogy a Trianonban odaítélt területek megtarthatósága egyenes arányban növekszik a magyarság létszámának, anyagi szintjének, szellemi befolyásának csökkentésével.
A kisantantállamok létrejöttével tartóssá és létkérdéssé vált a két világháború győzteseinek szövetsége, még azután is, amikor annak már semmiféle formai megjelenése nem volt. A nagyantant-kisantant szövetséget a háborús helyzet hozta létre, és a háború után kialakult hatalmi helyzetben mint szövetség szükségtelenné vált. Továbbélését azonban táplálta a háborús gyûlöletben fogant igazságtalan területrendezés, amelynek fenntartása szükségessé teszi a zsákmányul kapott területek etnikai átrendezését, megtörését. A XX. század háborúi az Európa peremén elhelyezkedő, majd Európán kívüli nagyhatalmak győzelmét hozták Közép-Európa rendje ellen. A kontinentális Európát kellett szétverni, még mielőtt Európa súlypontjává, meghatározójává válhat. Az ipari fejlődés nagy lendülete ott jött volna létre, nem Amerikában.
Közép-Európa sorsát tehát eldöntötte a nagyhatalmi érdek, és a mai helyzetet is az hozta létre. A magyarság sorsát az dönti el, folytatható-e a nemzetállameszme nevében a magyarüldözés. Amíg az ,,államalkotó? nemzet rögeszme kizárólagosságot élvez, addig nem lehet béke részünkre. A Romániában és Szerbiában most folyó események és politikai megnyilatkozások és az uniót levezénylő hatalmak ezek iránti közönye szomorú jövőt vetítenek elénk. Az ilyen jövőhöz hozzájárul a magyar kormányok bátortalansága, húzódozása a kiállástól és a követeléstől. Minden valószínûség szerint Szlovákia nemzeti elfogultságának és magyargyûlöletének mindazon alkotmányban és gyakorlatban megvalósult alaptulajdonságával fog bekerülni pár hónap múlva az Európai Unióba, amit 1918 óta elkövetett és követett. És minthogy Budapestről panasz sem érkezik, ezek az alaptulajdonságok beépítkeznek a kontinens most bővülő szervezetébe. Azután már a szlovák példa lesz irányadó a többiek részére.
Ha nem lesz változás az európai államok, különösen a közép-európai államok (ahol a legkevertebben élnek együtt különböző népcsoportok) nemzetállam-felfogásában, akkor tovább folytatódik az etnikai üldözés, legfeljebb továbbrafinált alakjában. Mert az már bizonyosnak látszik, hogy nem a nemzetek (ahogy mondták), hanem az államok összefogó szervezete készül, ami Közép-Európa mai állapotát tartósítja. Sok szépet mondanak a készülő unióról, de sehol nem érezhető egy felnövekedő eszmei reneszánsz, a véres XX. század tévútjaiból, téveszméiből a felébredés. (?)
Ebben a keretben élünk mi, kis országnyi magyarok, ahol létérdeknek tekintik azt, hogy ne legyen a Kárpát-medence 15 millió magyarja együtt. Ebben a helyzetben pedig a magyarság létérdeke az, hogy a Kárpát-medence 15 millió magyarja együtt legyen. Ennek kell megtalálni a módját, és talán a történelemben soha ilyen tisztán nem állott előttünk a tétel, hogy ez a törekvés esik egybe a történelmi haladás logikájával, azzal, hogy a szegregáció, a szeparatizmus, az elszigetelődés, az idegengyûlölet nem egyeztethető össze az európai egységesülés menetrendjével. Amennyiben a nagyhatalmak liberalista politikusai továbbra is abban lesznek érdekeltek, hogy Közép-Európában népek-nemzetek gyûlöljék egymást a könnyebb kizsákmányolás érdekében, akkor a karikába font szép csillagos kék ég alatt tovább él a nemzetállamok, a mesterfajok elnyomó uralmát biztosító nagyantant-kisantant rendszer.
Ha pedig felismertük a magunk céljai és az európai haladás útjainak egyezését, annak hirdetésére mi, magyarok vagyunk hivatottak. Ehhez azonban kellene olyan kormányzat, amelynek van nemzetpolitikája. Ettől még messze vagyunk.
Egy eléggé függetlenül gondolkodó szlovák politikai szakértő, Miroslav Kusy szerint a szlovákiai magyarok képviselői ,,1993. január 1-jétől csak albérlők ebben az országban, s ezt minden úton-módon a tudtukra is adják: a helynévtáblákról és a megjelölésekről, a családi és az utónevekről veszekednek velük, alternatív iskolákat kényszerítenek rájuk, lényegesen csökkentik kulturális egyesületeik, újságjaik és folyóirataik állami támogatását?. Kusy szerint az etnikai autonómia kérdése legálissá vált. ,,Az autonómia iránti igények nem jelentenek szakadárságot: az egyetlen lehetséges választ jelentik a nemzetállam fogalmára.? Kusy figyelmeztet: az autonómia szó tabu Szlovákiában. ,,E kifejezés hallatán nem csupán a nemzethû, hanem a demokratikus szlováknak is kinyílik a bicska a zsebében. Hiszen mindenki tudja, hogy a szlovákiai magyarok miféle autonómiára törekszenek. Alattomosak, az elszakadást készítik elő. A külföldi példákra elutasítóan legyintünk: miféle Dél-Tirol, miféle Katalónia? Ezt az autonómiatrükköt mi már 1938-ban kipróbáltuk a cseheken. Szlovákiában ez így járja.?
A politikatudós saját véleményét ekképpen fejti ki az autonómiáról: ,,Közigazgatási szempontból a helyi önkormányzat képezi a legalapvetőbb alkotóelemet. A helyi autonómia ellentéte a központi igazgatás, a helyi autonómiák a központi hatalommal szembeni bizalmatlanság szülöttei, s ily módon a centralizált állammal szembenálló szabadság kifejezői. Elsősorban valamely község, városrész vagy város önigazgatásáról van szó. A formát a területi önkormányzat jelenti. Bizonyos körülhatárolt területen valósul meg, melynek lakossága az egész térség igazgatásának különböző, alapvető fontosságú kérdéseit maga oldja meg. Ezáltal különbözik az önigazgatás egyéb formáitól, például a kulturálistól és az iskolaügyitől, amelyek csak bizonyos specifikus tevékenységi területeket érintenek, vagy az intézménytől, amelynél például egy egyetem önigazgatásáról van szó, s végül az etnikaitól, amely a többségi etnikumot egy adott területen döntő tényezővé teszi.?
Valami mozog az Európa Tanácsban is, amely tavaly június 24-én elfogadta az autonómiáról szóló határozatot és ajánlást, amely kimondja például azt, hogy a kisebbségeknek önrendelkezést biztosítva a kormányok végre közös nevezőre hozhatják a területi integritás elvét a kulturális sokszínûséggel. Az egyik pont szerint a regionális autonómiák eddigi pozitív tapasztalatai az európai konfliktusmegoldás forrásainak tekinthetők. Az autonómia egy, az államinál alacsonyabb szintû rendezés terméke, amely a kisebbség jogainak és kulturális önazonosságának megőrzése mellett garantálja az állam szuverenitását és területi egységét. A pozitív diszkrimináció gyakran használható arra, hogy a kisebbségeket hatékonyabban bevonják az országos ügyek intézésébe. Mindez benne van a határozatban, a pozsonyi Új Szó feldolgozása szerint.
Az említett dokumentum így összegez: ,,Az Európa Tanács, melynek megbízatása a béke és az erőszak megelőzése, lényegében az emberi jogok, a demokrácia és a törvények uralmának előmozdítása, úgy véli, hogy az autonóm régiók pozitív tapasztalatai ihletforrásként szolgálhatnak annak a keresése során, hogy miképp kell megoldani a belső politikai konfliktusokat.?
Mindez nagyon szép, most csak az a kérdés, miként ültethető át, mondjuk, közép-európai gyakorlatba. Magyarország szorgalmazta, hogy az Európai Unió alkotmányába foglalják bele a kisebbségek kollektív jogait. No csak ez így nem egy kiérlelt emberjogi elmélet vagy elv - ha úgy tetszik. Szlovákia nem úgy lép be majd az unióba, hogy el kell fogadnia a kisebbségi jogokat, hanem úgy áll ma ez a dolog, hogy még benne fészkel az állami belügyek körében, ahol az államok szuverenitása érintetlen marad. Vagyis ha Szlovákia akarja, megvalósítja, ha nem, akkor nem.
Az államok legtöbbje elutasítja a kollektív jogokat, a politikai pártok alkotta kormányok természetes hajlamai diktatórikusak, és azt is tudjuk, hogy az önálló szlovák köztársaság politikusainak túlnyomó többsége ellenzi és elutasítja a kollektív jogokat. Amíg csak elvi kérdésként merül fel a kollektív kisebbségi jog, akad támogató, hiszen a politikus hipokrita is, de olyan államok, ahol kisebbségek vannak, és a legtöbb esetben vannak, azok keményen elutasítják a követelést. (?)
Csapó Endre
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép