És akkor még nem említettük sportbázishálózatunkat, a sportmozgalom keresztmetszetét, szerkezeti egészét, mely kétségtelenül kiterjed a város egyesületeire, versenyrendszerére... Nem is olyan régen még minden vállalatnak volt egy sportegyesülete, a textilgyárnak, a cigarettagyárnak, a bútorgyárnak... a szövetkezeteknek, Szépmezőnek... ma csak az Electricának van. Na és van egy municípiumi sportklubunk, az MSC, valamint egy sportiskolánk. A szerkezeti szűkülés érezteti hatását az eredményekben.

Nem csodálkozunk, hogy az önkormányzat, a városvezetés ezen változtatni akar. Természetesen, nem bújhat a vállalatok bőrébe, hogy ott sportegyesületeket hozzon létre, de önállóan életre hívhat egy városi sportklubot, olyant, mint például Kézdivásárhelyen a KSE, mely kezébe vegye a város sportéletét. Ez nem egy máról holnapra összehozható valami. Alaposan mérlegelni kell a tényeket, a véleményeket, hogy véletlenül se essünk a felületes intézkedés vádja alá. A város minden bizonnyal megteszi ezeket a lépéseket, de gondoljuk, szívesen veszik a sportrovat felajánlotta véleménykutatást is. Nemes szándékukat nemes hozzáállással próbáljuk segíteni. Jöjjenek hát a már beérkezett vélemények.

Városi Sportklub?

Érdekes kérdés, miután már van egy városi sportklub, az MSC. Nem lesz-e sok kettő? Hiszen sportbázisunk annyira lerobbant, hogy az egynek sem tudja teljesíteni igényét! S akkor még van egy Iskolás Sportklubunk is. Ennek aztán egyáltalán nincs saját sportbázisa. Nem is csodálkoztam a múlt hétfői összeállításból visszanéző eredménytelenségén, mert az tökéletesen tükrözi anyagi hátterét (a bázishálózat része az anyagi háttérnek).

Na de térjek vissza a Városi Sportklubhoz. Igen, kell, mert ami most van, az nem városi sportklub. Pedig annak idején — ha jól emlékszem a Háromszékben megjelent évfordulós (az MSC 35. évfordulójáról van szó) anyagra, melyet az az újságíró írt, aki jelen volt a klub életre hívásán, akkor nem tévedhetek — azért hívták életre, hogy a város és környéke, a megye tehetséges sportolóinak biztosítsa a teret, a feltételeket tovább fejlődésükhöz! Erről teljesen megfeledkezett, megfeledkezik az MSC. És sajnos, megfeledkezett a legújabban felkapott és feldobott sportjátékunk, a kosárlabda futtatója, a Sepsi BC is. A város pénzén két éven át kispadon tartani a város tehetséges kosárlabdázóit azért, hogy minden évben egy-egy csapatra való idegent futtassunk egy országos bajnoki ezüstéremért, sportvezetői melléfogás. Hadd kérdezzem meg azokat a Sepsi BC-vezetőket: ha saját pénzükön kellett volna két éven át futtatniuk azokat a külföldi vagy más városból hozott játékosokat, tették volna-e?

Városi Sportklub? Kell, de nem úgy, mint az MSC vagy a Sepsi BC! Kell, és úgy, hogy vonjuk be az egész várost. Csak az önkormányzat kevés egy ilyen klub hátterének biztosításához. Kellenek a magánvállalkozók is. De ki szervezi be őket? Van-e az önkormányzatnak kellő tekintélye ahhoz, hogy hívó szavára egy emberként felsorakozzanak a tehetős vállalkozók, cégek? Ki egy sportág támogatását vállalná fel, ki a kosárlabdát, ki a labdarúgást, ki a kézilabdát, ki az asztaliteniszt... és így tovább. Aztán oda kell figyelni a létesítményhálózatra. Jó menedzseléssel — de nem politikai irányítással —, pályázatok révén korszerűsíthetjük, bővíthetjük azt, ami van, vagy esetleg egy újat építhetünk. Sok mindent megtehetünk. Viszont el kell döntenünk, mit akarunk: sportoló várost vagy az idegen sportolók városát.

Katona András

Csak önmagunk erejére számíthatunk biztosan és tartósan

Mit lehetne tenni Sepsiszentgyörgy sportéletének fellendítéséért? Sajnos, annyira lejáratták az egész megye sportját, mint annak iparát, melytől nagyon sokat függött a sport. A sok huzavona kétségtelenül nem tett jót a sportéletnek, ellenkezőleg, lezüllesztette. Hogy ebből az állapotából kimozdíthassák, olyan sportágakat kell életre hívni, amelyek nem szalmalángéletűek, vagyis ma vannak, holnap viszont csak voltak. Meg kell értenünk, hiába erőltetünk olyan sportágakat, amelyek idegenből hozott sportolók teljesítményére alapoznak, azokat kell erőltetni, azokat kell támogatni, melyeknek adott a háttere, a megyében született tehetségek alkotta emberbázisa. Nem akarom én most felsorolni ezeket, hiszen ezeket mindenki ismeri, tehát éppen csak a példájukat kellene követniük azoknak, akik gátolják az eredményesen dolgozók munkáját. Tehát egy szó, mint száz: csak önmagunk erejére számíthatunk biztosan és tartósan, ezért össze kell fognunk, ha azt akarjuk, hogy megyénk sportélete visszaszerezze jó hírnevét, melyet az évtizedek során harcolt ki, alapozott meg. Sepsiszentgyörgy veterán sportolói erre a kemény munkára nagyon jól emlékeznek, s jól tudják, hogy ezt a hírnevet nem vitaminokkal érték el sportolóink, hanem kemény munkára alapozott jó eredményeikkel, a városhoz való kötődésükből fakadó tenni akarásukkal. Sokuknak edzőjük sem volt, de válogatottságig vitték, a megyék közötti versenyek, úgymond körzeti bajnokságok sorát nyerték meg, mert szerették a sportot, a városukat, a vidéket, s ezért jártak szorgalmasan, fáradtságot nem ismerve edzésre lyukas cipőben, szakadt, kopott felszerelésben. Sokuknak a felszerelése egy alsónadrágból s egy tornaingből, vagy ahogy akkor nevezték, felső dresszből állt, de a dressz alatt hatalmas szív lüktetett, mely tele volt szülőföldje, városa, klubja és sportága iránti szeretettel, győzni akarással.

Tudom, ma ott tartunk, hogy a pénz beszél, a kutya ugat, s a karaván halad. Kell tehát a pénz, hogy tudja a sportoló, miből él meg, kell a versenyekre, mely versenyek nélkül nem lehet a sportág ranglistáinak magasabb fokai felé haladni. De a pénz mellé kell a sportszeretet, az összetartás, a nagyon nagy szorgalom, kitartás mind az edzők, mind a sportolók részéről.

Egy ilyen alapon életre hívott klubról álmodom, egy ilyen klubnak kívánok jó munkát, sok sikert.

Tompa György

Üljenek le, és beszéljék át

Egy kérdés foglalkoztat: Akarják-e az új sportklubot a városhoz kötni? Igen?! Akkor olyan sportokat kell magában foglalnia ennek a klubnak, mint a labdarúgás, mint a kézilabda, mint a kosárlabda... melyek hétről hétre megmozgatják a város lakosságát. Mondanám a jégkorongot is, de nincs pálya, ezeken a tenyérnyi nagyságú, gyenge minőségű jégpályákon, melyeket itt-ott felállítanak, hokizni nem lehet... Igen?! Akkor úgy csinálják, hogy a mi pénzünket a mi fiainkra és leányainkra költsék el. Nem mondom, hogy egy felsőbb osztályba került csapatban nem fér el két-három, idegenből hozott játékos, elfér, de nem több. Ha nem utazhatunk a Bajnokok Ligájára vagy valamilyen nagy Európa-kupa megnyerésére, akkor a jó középmezőnyre kell összpontosítani, s a mieinkkel. Már az is nagy szó, hogy láthatjuk a hazai élmezőnyt.

Hadd mondjak valamit. Jobban össze kell kötni az utánpótlás-nevelést a klubbal. Az Iskolás Sportklub mellett a városi klub is foglalkozzék az utánpótlás nevelésével. Hozzanak létre versenylehetőséget az Iskolás Sportklub és a Városi Sportklub között. Egy ilyen versengésből csak nyerhet a sportág, a város sportélete. Neveljenek olyan játékosokat, akikért versengenek más klubok — neveljenek Selymeseket, Hajdu Janikákat, Hadnagyokat, Simon Margitokat, Vass Ildikókat, Ambrus Erzsikéket, Török Editeket, Török Marikat...

Eddig nem említettem az egyéni sportokat — az atlétikát, a birkózást, a karatét, a cselgáncsot... Az első kettőben nagy ifjúsági szinten is a hozott sportolók száma. Mintha nálunk nem születnének tehetségek. Tessenek dolgozni, tessenek felfedezni a tehetségeket, mert sokan vannak. Tudom, könnyebb félkész áruból ebédet főzni, mint megtermelni a nyersanyagot. Kell az atlétika, kell a birkózás is, de akkor úgy csinálják, hogy minél több atlétikai, birkózó- vagy karateversenyben legyen részünk.

Mielőtt döntenének, üljenek le és beszéljék át alaposan, elfogultság nélkül a teendőket.

Simonfi Aladár

Osztom Goga Gyuri véleményét

A sok beszéd szegénység — tartja a közmondás. Tenni kell, tenni. Meg kell keresni azokat az embereket, akik szeretik a futballt, azokat, akik a kézilabdáért vagy a kosárlabdáért rajonganak, és annyira, hogy képesek feláldozni szabad idejüket azért, hogy kedvenc sportjuk, csapatuk jó legyen, nagy legyen. Nem hagyhatjuk veszni a több mint százéves labdarúgásunkat, az egykor A-osztályos kézilabdánkat, a külföldiek nélkül is jó A-osztályos kosárlabdánkat... Egy zászló alá kell tömöríteni a sportért önzetlenül is tenni akaró sportbarátokat, azokat, akik nem tekintik fejőstehénnek a futballt, a kézilabdát és egyáltalán a sportot.

Egy öregfiú

Nézzünk át a szomszédba

Vallom, nem könnyű a sportmozgalom — márpedig a városi sportklub életre hívása hozzátartozik — új vágányra helyezése. Annyi, de annyi kérdést vet fel, kezdve az anyagi háttértől el egészen a szervezésig. Hol legyen ez a klub? Ki finanszírozza? Hol bonyolítsa le tevékenységét? Van-e emberanyaga? Van-e utánpótlásbázisa? Vannak-e kellő tudású, hozzáállású szakemberek? Van-e menedzsere?...

Az elmúlt évek tapasztalataira alapozok — igazából sem a kézilabda, sem a kosárlabda A-osztályára nem voltunk rákészülve, felkészülve —, amikor azt mondom, vallom is, nem szégyen másoktól tanulni, nézzünk körül a szomszédban — Brassó több sportágban az ország élvonalába tartozik, van tapasztalata, rálátása, itt van 35 km-re. Be kell menni, kell tanulni. Pár évvel ezelőtt a Háromszék újság riportere sorra járta Hargita megye iskolás sportklubjait. A riportokban annyi jó elhangzott, amiből tényleg lehet tanulni. Fel kell lapozni a lap kollekcióit. Nem szégyen. Hogy csak egy dologra emlékeztessek: a sportlétesítményekre. Ez Székelyudvarhelyen nem gond. Nálunk mindjárt másfél évtizede zajlik a tulajdonjog körüli fölösleges vita, pereskedés. Az eredménye? Lapozzák fel a Háromszék múlt hétfői számát, s abból megtudják.

Nagy Béla

Kitartóan várjuk, hogy közölhessük az újabb és újabb, segíteni akaró írásokat, véleményeket. Legyen ön is részese egy nemes ötlet, terv kivitelezésének.