A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor húsz évének mérlegét megfogalmazni nem könnyű dolog. Ha a két helyszÃn — Bálványos és TusnádfürdÅ‘ — rendezvénysorozatának magyar identitáskeresÅ‘ tartalmi jegyeire és a generációkra örökÃtett érdeklÅ‘dés fÅ‘ sodorvonalára, a sodrás-sodródás dimenzióira figyelünk, akkor egy, a Kárpát-medencében, magyar és magyar—román vonatkozásban is páratlan folyamat és jelenségsorozat részesei lehettünk.
Ez a kormányok alatti szférákban megfogant kezdeményezés minden hatalmi és pártosodott betartás, ellenrendezvény-szervezés dacára a XX. évfordulóra kinÅ‘tte magát, súlyát, jelentÅ‘ségét tekintve több vonatkozásban az éppen regnáló kormányok fölé helyezkedett, megszüntetett intézmények — Máról, Máért stb. — helyén keletkezett űrt töltötte be, ezek funkcióit vette át, egy mondattöredékkel kifejezve: az egymás kezét keresÅ‘, viszonylag kiscsoportos baráti találkozók olyan tartalmi és formai dimenziókat nyertek, amelyek ma már magukhoz vonzanak volt és leendÅ‘ állam- és kormányfÅ‘ket, európai rangú és rendű politikusokat, filozófusokat, művészeket, nagy hÃrű együtteseket, a bakfiskorú leánykáktól a húsz esztendÅ‘ folyamán Å‘szbecsavarodott idÅ‘s emberekig.
A rendezvénysorozat kigyöngyözte a maga sajátos szimbólumvilágát, a rövidnadrág, a pólók, jelvények, bizonyos helyszÃnek, formaruhák jelképekké nemesültek, olyanokká, amelyek nem a politikai boszorkánykonyhákon manipulált hamis félelmeket sugározzák, hanem a jelenlétet, az együttlétet, a közös gondokat és közös gondolkodást, az együvé tartozást.
A rendezvénykavalkád Ãve a Bálványos vagy a Szent Anna-tó legendájától, a mÃtoszok világától a közgazdasági témák gyorsétkezdei stÃlusú tálalásáig, a gyerekjátékokig terjedt. Mikor Sándor Krisztina fÅ‘szervezÅ‘t, aki egy mókus fürgeségével cserkészte be a fenyvesterepet, hogy fenyÅ‘magot szerezzen annak, aki azt szeretett volna enni, napernyÅ‘t a kopaszodók feje fölé, szóval amikor a MIT elnökét — egyébként városunk szülöttét — megkérdeztem, hogy mekkora személyzettel bonyolÃtja le ezt a FelsÅ‘ SólyomkÅ‘ alatti százlábú rendezvényt, kerek számot mondott: száz fiatallal.
Tovább parafrazálva a József Attila verssort: Húsz esztendőnk hatalom.
Adja Isten, a Jó Ég, a jó és a rossz földiek, s engedjék meg a még mindezek után is finnyáskodó bakafántoskodók, hogy a következő húsz esztendőben ez a Tátrától a Bucsecsig, a Tarkőtől a Királykőig, sőt, ezeken is túl, a Lajtától a Dnyeszterig, tengertől tengerig visszhangzó szellemi találkozás a mostanihoz hasonló szellemi sodrású maradhasson.
