Interjú Orbán ViktorralNemzeti megújulásra van szükség

2009. július 21., kedd, Nemzet-nemzetiség

Orbán Viktor a kilencvenes évek kezdeteitől résztvevője a Bálványosi Szabadegyetemnek. A huszadik évforduló múltidéző előadásain ő, no meg a medve volt a leggyakrabban emlegetett szereplő. Többen felidézték első látogatását, amikor még szálláshely is alig jutott neki, sült szalonnával vendégelték meg a hosszú út után, no meg azokat az időket, amikor Magyarország miniszterelnökeként érkezett, és rendőrök, őrzővédők bénították le a tábor életét. Idén első alkalommal nyílt lehetőség, hogy a Háromszék exkluzív interjút készítsen Orbán Viktorral.

Kiderült, ismeri lapunkat, ,,egyszer maguk mögé néztem, tudom, a szerkesztők az újság tulajdonosai" — mondotta. Bár a jelen levő televízióstábok nem vonultak félre, kameráik kereszttüzében is közvetlen beszélgetésre kerülhetett sor a tusnádi Fortuna Hotel teraszán.

Tusványos kultikus hely

— Visszatérő vendégnek számít Bálványoson, Tusnádon. Miben látja a tusványosi folyamat hozadékait? Milyen változásokat észlelt az idő folyamán?

— Hát először is azt érzem, hogy jól megöregedtünk… A diplomácia nyelvét, ennek bükkfaváltozatát nem nagyon használom, ezért húsz nyári egyetemet egyben nem nevezek folyamatnak. Kultikus hely lett lényegében, talán ebben lehet összefoglalni a bálványosi tábor történetének lényegét. Az ember már maga sem tudja, hogy miért is jön el. Talán azért, mert ide el szokott jönni. Ez olyan találkozóhely, amelyet az ember már januárban beírhat a naptárába, és tudja, hogy mindenki, akinek fontos a határon túli magyarok ügye, annak az egyszerű ténynek az átélése, hogy egy nemzet határai nem az ország határánál kezdődnek, illetve érnek véget, hanem azon messze túlnyúlnak, hogy van a létezésnek egy államigazgatási döntésektől és vonalhúzásoktól független, magasabb dimenziója, aki erre vágyik, az ide el szokott jönni. Talán a magyarországi magyarok közül sokan vannak olyanok, akik minden évben egyszer találkoznak, akkor sem Magyarországon, hanem Tusnádfürdőn. Ebben áll a jelentősége, összetart egy olyan közösséget, amely a gazdasági, szellemi, politikai életben egyre nagyobb szerepet betöltő nemzedékhez tartozik. Így aztán a mindennapok együttlétének egyszerű tényén túl a nemzeti szempontok irányította gondolkodásmód beszivárog a legmagasabb döntéshozó elit köreibe is.

A helyzet zűrös, de nem reménytelen

— A tusványosi viták, előadások majd mindegyikén napirenden volt a romániai magyar politikai helyzet, ennek éppen időszerű problémái...

— Igen, mert nem szeretjük az unalmat, mindig jó, ha van kéznél valami darázsfészek…

— A magyar összefogás megszületése új helyzetet teremtett, valaminek a kezdetét jelentheti. Hogyan látja a folytatást?

— Szerintem a helyzet zűrösebb, mint valaha. Eddig ugye voltak azok, akik együttműködtek a román kormányzó pártokkal — nem tisztem indíttatásukat minősíteni, de valószínűleg azért, mert az itteni magyar közösség szempontjából ezt látták a legcélravezetőbb megoldásnak —, a magyarság másik része pedig bírálta őket, mert az elért eredmény messze elmaradt attól, mint ami elvárható, remélhető s tán elérhető is lehetett volna. Eddig ez volt a helyzet. Aztán létrejött pártszerű alakulat formájában az egyértelműbb — nem a radikális szót mondom, mert félreérthető —, világosabb, elkötelezettebb, autonómiát szorgalmazó MPP, és így nagyon megerősödött a kormányzati szerepben lévő RMDSZ-szel szembeni ellentábor, amelynek vezéralakja Tőkés László. Aztán az EP-választások miatt szükségessé vált a megegyezés, hogy ne veszítse el az erdélyi magyar közösség az európai képviselet lehetőségét, de ezt már az RMDSZ-szel szemben álló tábornak csak egyik része tudta elfogadni, s így sokkal bonyolultabb helyzet alakult ki, mint valaha az elmúlt húsz évben. Eddig csak két szereplő között kellett eligazodnom, most már legalább három között, és akkor még a szakadár kisebb, bár időnként rendkívül értékes civil kezdeményezéseket nem is említem. Az embernek két lehetősége van, mielőtt megérkezik a bálványosi táborba: elhatározza, hogy nem foglalkozik az itteni magyar közösség belpolitikai kérdéseivel, és pihen, vagy úgy dönt, hogy nem pihen, hanem megpróbálja ezt megérteni, és akkor intellektuálisan teljesen kimerült állapotban tér vissza Magyarországra. Nekem általában ez utóbbi szokott osztályrészül jutni, fáradtabban térek haza, mint ahogy megérkeztem.

— Eddig körvonalazódott bármi?

— Egyelőre a zűrzavar megértése, a káosz globális méreteinek átlátása köti le erőimet.

Új korszak következik

— Mégis, hová vezethet ez az út?

— Európában és Magyarországon is éppen most zárul le egy korszak, Közép-Európában ezt az átmenet húsz évének nevezhetjük. Itt, Erdélyben, a magyar közösség életének történetében is befejeződött egy korszak, el kell dönteni, hogy most mi legyen. Az RMDSZ-szel szembeni román bánásmód meglehetősen egyértelmű: a mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Amíg valamiért a román politika úgy látta, saját céljai szempontjából szükséges együttműködnie kormányzati szinten is a magyarokkal, együttműködött, most, amikor a helyzet úgy alakult, hogy erre nincs szüksége, a mór mehetett. Az is nyilvánvaló, hogy az európai szinten való fellépésünk, a magyar ügy képviselete összefogást igényel, ez is egy szempont, amit mérlegelni kell, és természetesen nem lehet úgy tenni, mintha a mögöttünk lévő húsz évben semmi nem történt volna. A kölcsönös sérelmek, politikai vádak, kritikák itt élnek velünk a jelenben, azokkal is valamit kezdeni kell. Egy új stratégiát kell kidolgoznia szerintem az erdélyi magyarságnak. Nem az én dolgom szerencsére, mert valószínűleg az én bicskám beletörne. De bízom benne, hogy az itt élő magyarok valahogy ki tudják dolgozni a következő öt, tíz, tizenöt évre érvényes politikai stratégiát. Hogy emögött lesz-e teljes egyetértés, vagy marad a megosztottság, a jó Istenen kívül ezt ma senki nem tudhatja előre. Abban bizonyos vagyok, valami új kezdetet kell elindítani. Megváltozott a koordinátarendszer. Nem arról van szó, hogy régebb valamit jól csináltunk vagy rosszul, hanem arról, hogy amit eddig csináltunk, ebben az új koordinátarendszerben, amelyben élünk, teljesen használhatatlan.

Meg kell állítani a fogyást

— Az erdélyi magyarság megmaradásának egyik garanciája a különböző autonómiaformák elérése lenne. Több éve nem történt jelentős elmozdulás ebben a kérdésben. Hogyan lehetne felgyorsítani ezt a folyamatot?

— A magyarság megmaradásának fontos, de nem döntő kérdése az autonómia. A magyar közösség megmaradásának döntő kérdése az emberi minőség, ami leginkább a családokban meg a gyerekszámban ölt testet. Az elmúlt húsz évben hiába ügyeskedtek a politikusok ilyen vagy amolyan konstrukciókkal, együttműködéssel, programokkal, többet temetünk, mint keresztelünk. Amíg ez így lesz, megmaradásunk egyáltalán nincsen biztosítva, és a politika ezt nem is tudja megoldani. Sokkal mélyebben húzódó problémák vannak, nemcsak Magyarországon, hanem a határon túli területeken is. Amíg a demográfiai folyamatok nem változnak meg, nem döntenek az itt élő magyarok úgy, hogy ezen változtatnak, addig egy elfogyásra ítélt közösség maradunk. Mi, politikusok tudunk fogódzókat nyújtani, mindenféle programokat, autonómiát, nemzetegyesítést, erős magyar kormányt és hasonlókat, önbizalmat meg önbecsülést, ebben tudunk segíteni, de a dolgot magát mi nem tudjuk megváltoztatni. Ehhez személyes elszánás szükséges, egy legalább részben másfajta élet vállalása, mint amilyet eddig a magyarok éltek a Kárpát-medencében. Ha félünk a gyerektől, ha félünk az azzal járó felelősségtől meg munkától, akkor azok, akik nem félnek mindettől, túlnőnek rajtunk, és mi el fogunk tűnni. A perspektíva most már egész világosan látható, jó száz év óta, a magyar szellemtörténetben ez egy elvont filozófiai, irodalmi rémkép volt, ma már matematikailag leírható képlet.

A változás kulcsa

— Ahhoz, hogy megváltozzék a jelenlegi helyzet, szükség van egy bizonyos gazdasági stabilitásra, olyan létfeltételekre, amelyekben lehetőségük van az embereknek a vállalt gyermekeket normális körülmények közt felnevelni. Itt, nálunk ezt talán az autonómia tudja megteremteni...

— Kétségtelen, a politikusok nem tehetnek úgy, mintha semmilyen eszköz nem állna rendelkezésükre, amellyel segíthetnék az embereket, hogy megfordítsák saját sorsukat, saját közösségük sorsát. Ebből a szempontból Magyarország ma lehangoló példát mutat, inkább elrettentő, semmint biztató a határon túli magyarok számára. Magyarországon mindent büntetnek, ami ezzel függ össze. Aki gyereket nevel, azt bünteti az adórendszer, a munkavállalási rendszer, az egész közszellem, ami otthon uralkodik, a kormányzat döntései mind elfogadhatatlanok ebből a szempontból, mintha egy másik közösség érdekeit szolgálnák, nem azét, amelyik ettől a súlyos gondtól szenved. Az autonómia kulcskérdés, de a gyermekvállalás meg a közösségek ereje alapvetően nem anyagi kérdés. Az, hogy anyagilag erősek vagy gyengék, szegények vagy jómódúak vagyunk, az már csak következmény. Alapvetően elszánás kérdése, bátorságé, életfilozófiáé. Az, hogy anyagelvű módon gondolkodunk a világról, csak következmény, s mert azt tartjuk fontosnak, olyan az életünk, amilyen. Ezen érdemes változtatni. Ezért szokták a politikusok a megújulás szót használni. Ezt akkor teszik, amikor olyasmiről van szó, ami túllépi hatáskörüket. A többit el tudjuk intézni, a megújulást nem. Azt segíteni lehet, megindítani. Itt többről van szó, mint egy változásról, nemzeti megújulásra volna szükség, amely magában foglalja a kultúrát, a gazdaságot, a politikát, s amelynek lényege az önbizalom volna. Egy saját magát is kipusztulófélben lévőnek látó, zsugorodó, hatókörében, erejében fogyatkozó közösség nem tudja megfordítani, megváltoztatni az őt körülvevő állapotokat. Ehhez először egy belső változás kell.

— Azt hogyan lehet elérni?

— Sok dimenziója van. Szerepük van az egyházaknak, a szellemi élet embereinek, a politikusoknak. Be fog ez következni. Mint mondottam, a Kárpát-medencei magyarság elfogyásának matematikai képlete leírható, de én soha nem a matematikai képletekben hittem. Egyszer csak kiderül majd, már elég sokan hiszünk ebben. Egy jó kis kormányváltás Magyarországon, egy más szellemiség, önbizalomtól duzzadó kormánypolitika, amely világos célokat tűz ki, meggyőzi az embereket, hogy az erőfeszítés nem szétforgácsolódik, hanem összeadódik, nem mondom, hogy azonnal fordulatot idéz elő, de megváltoztatja a közfelfogást, és azután meg fog változni minden, ami körülvesz bennünket, az életünk minősége is. Kicsit jobb véleménnyel leszünk magunkról, a másikról, általában az életünkről, a dolgok többé nem lefelé, hanem felfelé értékelődnek majd.

Kérdezett: FARCÁDI BOTOND és FARKAS RÉKA

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1014
szavazógép
2009-07-21: Világfigyelő - x:

Röviden — Szekeres Attila

Áttörés
Szerbia és Koszovó közötti közvetítésbe kezdett az EULEX, az EU koszovói rendőri és igazságügyi missziója. Áttörésről van szó, mert eddig a szerb és a koszovói kormány között semmilyen hivatalos érintkezés nem volt. A belgrádi hivatalos álláspont szerint Koszovó továbbra is Szerbia része, önálló országként nem lehet tárgyalni vele. Javier Solanának, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének egy héttel ezelőtti belgrádi látogatása elindította a párbeszédet arról, hogy szerbek és koszovóiak közösen vámoljanak a szerb részről adminisztratívnak nevezett, koszovói oldalról pedig államinak tekintett határon.
2009-07-21: Gazdakör - x:

Tehenek gépi fejhetősége (Állattenyésztés) - Incze Péter

A modern szarvasmarhatartás viszonyai között a tehén, mely géppel nem fejhető, legyen a tejtermelése bármennyire kedvező, gazdasági értéket csak az egy-két jószágot tartó gazda számára jelent. A gépi fejésre való alkalmasság az egyik legfontosabb értékmérő tulajdonság. Több résztulajdonságból tevődik össze, ezekről lesz szó a következőkben.