Udvartér, Fekete Vince rovataLétkultúra: Mese mai gyerekeknek

2004. május 26., szerda, Archívum 2003–2007

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy öregember, akinek annyi gyereke volt, mint a rosta lika, de még eggyel több. Ez az egy viszont - nyilván a legkisebbik és a legszemfülesebbik - megunván a sok tétlen és eredménytelen esztendőt, egyszer csak nagyon nekidurálta magát, és se szó, se beszéd, vette a vándorbotot, szőttes zsákocskáját, a hamuba sült, rántott csürkecombot, és az egyik távolsági járattal elment szerencsét próbálni héthatáron túlra, egy magas tornyos, föld alatt futkározó vonatos nagyvárosba. Hej, addig ő még a legtávolabb a szomszé­dos oldalak rézerdejébe merészkedett szarvasbőgést hallgatni, rókát fogni, fenyőfát és gombát árulni meg tokányolni. Meg is volt illetődve kellőképpen, amikor letelepedett az ott elhöm­pölygő nagy folyó egyik partjára. Arra gondolt éppen, amikor kezdte előszedegetni a rántott csürkét, s bugylibicskájával falatozni készülődött, hogy ha már nem hozott magával otthonról semmiféle tálentumot, mégsem ártana azt a semmit is valamilyen, de talán bármiféle módon megpróbálni kamatoztatni. Nem kell jó tündér, se csavarintos eszû boszorkány, csak egy kicsi fineszesség. Fel is sze­delőzködött nyomban, s elindult nagy emeletes házról nagy emeletes házra járni. Itt mindenütt hallottak már arról a hegyes-dombos, borvizes vidékről, ahonnan ő származott, és pottyantottak üres tarisznyájába egy-két kopott tálentumkát. És a kevéshez mind több és több kellett. Szépen gyûlt a kereset, madarat lehetett volna fogatni hősünkkel. Hej, ha hazamegyek - sóhajtott fel néhanap, picit megszusszanva -, s meglátja majd öregapám, mire vittem, el fog álmélkodni a nagy csodálkozástól. Így is lett. Mert alighogy elfutott háromszor 777 nap, haza is érkezett a jó öreg szüléhez, aki látván az óriási cselekedetet, azonmód el is alélt örömében. Nem várta meg a fiú, hogy az öreg helyrejöjjön, hajtotta a vére, meg aztán a tarisznyájában zörgő tálentumok is társakra vágyakozva csörögtek. Fel is kerekedett tüstént, s bément egy hasonló, csak sokkal délkeletebbre levő másik magas tornyos, föld alatt futkározó vonatos városba. Egyenesen bé az óriások házába. Itt már büszkén mutathatta messzi földön, homloka keserves izzadságával szerzett tálentumait. Megnézték, hüm­mögtek rá az óriások, forgatták, körmükkel kapargatták, hogy valódiak-e az istenadták. Nem tudták eldönteni, így hát felajánlották hősünknek, hogy legyen három próbatétel, s ha ezeken átmegy, övé az egyik bár­sonypuha szék, ráadásul otthoni bor­vizes, hegyes vidékén a kiskirályi hátas szék is őt illeti majd meg, plusz egy szép pej Cielo meg egy apró, marokban tartható, távolba szóló, hogy most az egyéb apróságokat ne említsék.
Hej, gondnak eresztette fejét hősünk, hogy mi történik vele most, mert hogy tud megfelelni ő három kemény próbáknak. De nem volt idő sokat búslakodni meg tusakodni, mert máris megjelent az egyik óriás, aki azt mondta, hogy ha nagyobb igazat tud mondani, mint ő, hát akkor fejét véteti. El is vonultak, s hát mit ad isten, pár perc múlva jönnek is vissza mind a ketten. A hősünk akkora ,,igazat? mondott, hogy mind a négy vége lekonyult. A második próba az volt, hogy minden lépésükben, mozdulatukban utánoznia kellett a két fő óriást. De hősünk itt is olyan ügyes volt, hogy nemcsak a követésben bizonyult ki­fogástalannak, hanem ezeknek még a gondolatait is kitalálta, és pár minutummal hamarabb mondta ki azt, amit ők mondani szerettek volna. Ezen is átment szerencsésen. Következett a harmadik próbatétel. Azt mondta egy negyedik óriás, hogy három hónapja van, rögtön üljön egy szép pej Cielóra, és menjen haza öregapjához. Tegyen, amit akar, járjon, keljen, avasson és szédítsen, minden módszer rendelkezésére állhat, ám amikor visszatér három kerek hónap múlva, olyan legyen az a vidék, mintha álomba merült volna, kábulatban mozogjanak az emberek, minden szavát igyák, mint a jó szilvapálinkát vagy a kecsketejet, úgy higgyenek neki, mint az atyaságos, leg­nagyobb óriásnak. Nosza rajta, ment is a fiú azonnal, nem várt másnapig, ha a tálentumokat meg tudtam magamnak szerez­ni, fel tudtam szaporítani, ha öregapámat mély csodálatba és ámulatba tudtam ejteni, képes vagyok én erre is. Hazafelé menet találkozott még egy-két rafináltabb tündérrel, akik tanácsokkal látták el afelől, hogy mitévő is legyen. Meg is fogadta tanácsaikat, megköszönte szépen, majd úgy is tett, ahogy azok tanácsolták. Nem telt belé három kopjafaavatásos, meg­maradásos, nemzetsiratásos hónap sem, amikor máris visszatért és jelentkezett az óriásnál. Azon a vidéken azóta is mély ámulatban leledzik mindenki a szakácstól a szerelőig, a munkástól a földmûvesig, a hálóőrtől a portásig és vissza. A szemeket azóta is szürkés homály fedi. És azóta sem jelenhet meg olyan felirat, amelyben hősünk nevének kezdőbetûi ne sze­repelnének. Sem olyan kép, amelyben az egyszeri legkisebb fiú arca, keze, lába bele ne lenne kalkulálva. Sem olyan hang, amelyben nem ő szólna, vagy melyben ne róla szólnának. Azt suttogják arrafelé, ha ilyen kép vagy felirat vagy hang meg­jelenne, azzal a legnagyobb betegséget is meg lehetne gyógyítani.
Itt a vége, fuss el véle.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép