Olvastam egyszer egy tanmesét egy jóságos emberről, aki jutalomként ezért a nagy jóságért szárnyakat kap ajándékba az istenektől, hogy aztán ezekkel a szárnyakkal az égbe emelkedjék. Próbálgatja is a szárnyait ez a megjutalmazott ember, de észreveszik a körülötte lévők, akik nem részesültek ilyen ajándékban, és kérlelni kezdik: vigyél engem is. Az ember megengedi nekik, hogy belékapaszkodjanak. (Ha nem engedné meg, akkor már nem is lenne jóságos. Nem igaz?) Aztán kitárja a szárnyait, és emelkedni kezd, de nem sokáig. Túlságosan nagy a teher, s az ünnepélyes, magasztos szárnyalás helyett nyomorúságosan ide-oda bicsaklik a két szárny, lendülete megtörik, a jó ember még próbálkozik, ha nem is magáért, hát azokért, akik belékapaszkodtak, de aztán hamarosan elerőtlenedve a földre hull.
A mese önmagában is érdekes, de még érdekesebb lehet az, hogy kinek mit mond, ki hogyan magyarázza,
Ki azonosul a jóságos emberrel, meggyőződéssel vallva, hogy ő éppen ilyen, aki szintén megérdemelné a szárnyakat, de nem lenne olyan bolond, ő aztán nem, hogy megengedje akár a legjobb barátjának is, hogy beléfogózkodjék, na jó, talán a legközelebbi hozzátartozóinak igen, de másnak aztán semmiképp.
Ki azonosul a kapaszkodókkal, elképzelve, hogyan, miféle módszerekkel szabadulna meg a többiektől, hiszen valójában ő érdemelte meg a szárnyakat, de ha már valaki más kapta azokat, hát legalább kihasználja az alkalmat, hogy az illetőnek ,,valakije?. Joga van hozzá, hogyne, kinek lenne joga másnak, ha neki nem...
Csereüzlet, gondolná másvalaki, és rögtön eszébe jutnának azok az alkalmak, amikor ő tett valamilyen szívességet a szárnyak tulajdonosának. Talán nem is átallaná gyorsan, bizalmasan emlékeztetni rá a jó embert, hogy kapaszkodójogait így tegye nyilvánvalóvá, érvényesítve és kérve a megérdemelt ellenszolgáltatást...
Versengés ez is, mint minden más: az ügyesebb, erősebb, okosabb győz, én pedig győzni szoktam, bizonygatná a tizedik... az ezredik ember, és igyekezne elfoglalni a legjobb helyet, talán a szárnyak tövénél, mert ott a legbiztosabb, hiszen bizonyára lesodródnak néhányan, akik előnytelenebb helyen, pl. a szárnyak végeinél csimpaszkodnak...
Ó, aztán biztosan lennének szerények és boldogtalanok, akik félrehúzódnak a tülekedéstől, hiszen nem akarnak visszaélni a barátság, rokonság adta jogokkal...
Töprengők, akik elsőnek érkeznek ugyan, de végül is azért maradnak le, mert nem tudnak dönteni: engedjenek a csábításnak vagy ne. És olyannyira el vannak foglalva saját magukkal és a ,,mi lenne, ha? körüljárásával, hogy nem veszik észre, már rég nincs szárnyalás, csak szánalmas zûrzavar.
Mi is lenne más a zuhanás után, mint zûrzavar? A jó ember bûntudata, hogy mégsem volt elég jó, nem is érdemelte a szárnyakat, hiszen nem tudta velük véghezvinni a jóságot, a kapaszkodók dühe, szomorúsága, hogy hiába volt a tülekedés, a lökdösés, a szerencse a helytalálásban, meg aztán tévedés volt az egész: nem is voltak igazi angyalszárnyak ezek, csupán csonka-bonka, sajnálatra méltó végtagok. Ki merné angyalszárnynak, isteni ajándéknak tekinteni ezeket a megtépett, tollahullt, bénán lehanyatló csontvázakat? És akkor?! Van, aki visszahőköl és elszalad, meg ne lássák mások, hogy ő is ott volt... van, aki pár vigasztaló szót mond...
Azt nem tudom, hogyan lehet befejezni ezt a történetet.
Hogyan lehet kiváltsághoz jutni? Meddig tart, hol van az erkölcsi egymásrautaltság határa, meddig lehet elmenni és honnan tanácsos visszafordulni?
A válaszokat természetesen én sem ismerem, de azt már tudom, hogy miért nem részesül senki ajándék angyalszárnyakban, miért válik a szárnyalás olykor ólomsúlyúvá, és... nem érdemes kapaszkodni sem a más szárnyaiba, és végezetül: hogy miért mese ez a mese.
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.