Emil Constantinescu szerint a nemzeti érdek érvényesítésének kulcsa a regionális politika. Egy államfőnek elsősorban szomszédaival kell jó viszonyt kialakítania, és nem a nagyhatalmak kegyeiért kilincselnie. 1996—2000 között ő ezzel próbálkozott, azért harcolt, hogy Románia regionális vezető szerepet töltsön be. A nagyhatalmak érdeke kijátszani egymás ellen a kisebb, kevésbé befolyásos országokat, ha egy vezető keresztüllép szomszédai érdekein, az így megszerzett pillanatnyi előny hamar hátránnyá válik, és visszaüt — figyelmeztetett Constantinescu, nemzetközi példákkal is alátámasztva érvelését. Kitért arra is, hogy a román külpolitikában több száz éves hagyománya van a kétszínűségnek, és különös módon rendkívüli sikereket értek el ezzel. Vázolta Románia ’89 utáni politikai pályafutását: a Ceauşescu-rezsim teljes nemzetközi elszigetelése folytatódott Iliescuék furcsa szovjetpárti politizálása miatt. Azokban az években az ország teljesen más úton haladt, mint a környező államok, és ennek meglettek a következményei. ’96-os hatalomra kerülésekor azt kellett tapasztalnia, Románia minden szomszédjával rossz viszonyban van. Meglátása szerint ő maga a ,,háromoldalú szerződések mestereként" vonult be a diplomáciai köztudatba, nevéhez három sikeres (román—bolgár—görög, román—bolgár—török és román—ukrán—moldáv) és egy sikertelen (román—horvát—magyar) szerződés kapcsolódik.

Emil Constantinescu szólt a koszovói helyzet rendezésének esélyeiről is, megoldást szerinte csak egy szerb, albán, koszovói együttes uniós integráció hozhatna. Előadása végén megemlítette hagyományosan jó viszonyát a székelyekkel, és ismét megköszönte, hogy 1996-ban a székely megyék 90 százalékos támogatással járultak hozzá választási sikeréhez.