Bereck főtere
Kedden a berecki községházán tartották soros havi találkozójukat a felső-háromszéki polgármesterek.
A tanácskozáson kilenc községi elöljáró, Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Klárik László megyemenedzser volt jelen. A polgármestereket a tervezett útjavítási munkálatokról tájékoztatta a megyei tanács két képviselője.
Az 577-es kormányrendelettel elindított vidékfejlesztési program útjavítási fejezetére a megye 7,27 millió lej költségvetési hitelt kapott — közölte Tamás Sándor. Az első fél évben sikerült új aszfaltszőnyeget önteni a Csernáton—Ikafalva, Zabola—Tamásfalva és a felsőlemhényi útszakaszra, Hilib és Gelence között még szűk kilométer maradt hátra. Idén Kézdiszéken még a Bélafalva—Esztelnek, Martonos—Ozsdola, Kézdiszentlélek—Kézdikővár útszakasz felújítása szerepel a tervekben. Az elnök azt is közölte, hogy Bélafalva és Esztelnek között elvégezhető a munka, csak az a gond, hogy nem lehet kifizetni. A kátyúzás Kézdiszéken a Gelence—Szentkatolna—Csernáton, valamint a Lemhény—Kézdiszentlélek útszakaszon folytatódik. A megyei tanács a Kézdivásárhely—Torja—Bükszád közötti 113-as megyei út felújítására is pályázott, de időközben elfogyott a pénz. Ígéretet kaptak az út rehabilitálására, ebben az ügyben nagy támogatójuk Elena Udrea turisztikai miniszter. A Kovászna és Kézdivásárhely közötti, tizenhét kilométeres kockaköves szakasz felújítására, aszfaltozására megnyertek egy 15,5 millió eurós pályázatot. A kivitelezésre ősszel írják alá a szerződést, a munkálat a jövő év tavaszán kezdődik, és két évig tart. Hogy ez a pályázat nyerő volt, elsősorban Klárik László érdeme — hangsúlyozta a megyei tanács elnöke. Öt, összesen 123 kilométer megyei út felújítási tervének az elkészítésére megvan a szükséges pénz, őszig a tervek elkészülnek, és ha máshonnan nem kapnak újabb pénzforrást, a megyei tanács az Európai Fejlesztési Banktól vesz fel hitelt.
Megyénk úthálózatából 262 km országút, 285 km megyei, 284 km pedig községi út.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.