A csomakőrösi szemétdomb
Az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződés értelmében Románia vállalta, hogy ez év július 16-ig bezárja a környezetvédelmi követelményeknek nem megfelelő hulladéktárolókat. Háromszéken a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi szeméttároló kivételével — melyeket 2013-ig kell megszüntetni — minden más telepet érintett az intézkedés.
Baróton
Hétvégétől már nem a Barót szégyenének is nevezhető városszéli szemétdombon tárolják a város hulladékát, hanem az önkormányzat és az AVE Huron vállalat közötti szerződés értelmében Csíkszeredába szállítják. A szemét begyűjtését és az elhordást a hivataltól bérelt felszereléssel az AVE Hargita végzi. A megállapodás a szolgáltatás odaítélésről szóló versenytárgyalás lezárásáig érvényes.
A polgármesteri hivatal környezetvédelmi osztályának munkatársa, Csiszér Levente elmondta: ezzel a némileg kikényszerített megoldással azért kellett élniük, mert törvény írta elő, hogy az önkormányzat tizenhetedikét követően nem használhatja az uniós előírásoknak nem megfelelő szemétdombot, viszont a júniusban meghirdetett versenytárgyalás elhúzódása miatt kötelezettségüknek másként nem tudtak volna eleget tenni. A most kötött szerződés valószínűleg szeptember közepéig-végéig marad érvényben. A szolgáltatás átadása az AVE cégcsoportnak nem érinti a lakókat, akik ezentúl is a jelenleg érvényben levő díjat fizetik.
A hulladék tonnájának Csíkszeredában való tárolásáért nyolc lejt fizet az önkormányzat, ez még akkor is olcsóbb a sepsiszentgyörgyi tizenkét lejes ajánlatnál, ha húsz kilométerrel messzebb kell szállítani. A szemétátrakót a Barót-bányánál alakították ki, ahol száz négyzetméteres lebetonozott területet bérelnek a két 31 köbméteres óriáskukának. Csiszér Levente úgy látja, az átrakodás, illetve a legtöbb negyvennyolc órás tárolás jó körülmények közt fog zajlani, a környezetre nem jelent veszélyt, s attól sem kell tartani, hogy a szél elhordja, hiszen hálóval fedik.
A szemétdomb felszámolását 2011-ig kell megoldani (vagy engedélyezett tárolóba szállítják a húszezer tonnát meghaladó hulladékot, vagy válogatást követően a környéken kialakított elszigetelt területre helyezik át), 2039-ig pedig megfigyelik, minden a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően zajlik-e.
Hecser László
Csomakőrösön
A kovásznai Gos-Trans-Com városgazdálkodási kft. lezárta a csomakőrösi szemétdombot, július 17-től az építkezésekből származó hulladékon és földön kívül tilos bármilyen szemetet oda hordani. Akit megfognak, hogy megszegi a szabályt, szigorúan megbüntetik. Ifj. Csikós Tibor, a közüzemek mérnöke elmondta: a szemetet ezentúl Kézdivásárhelyre szállítják, ami a vállalat költségeit jelentős mértékben növelte. Ha eddig egy köbméter szemét elszállítása 12 lej plusz áfába került, a kézdivásárhelyi szemétlerakóban 15 lej plusz áfát kell fizetni. Ehhez még hozzájön a szállítási költség, mely négyszeresére növekedett, ugyanis eddig egy szemeteskocsi a csomakőrösi szemétdombig tíz kilométert tett meg oda-vissza, most pedig egy fuvar negyven kilométer lett. Ez azt jelenti, hogy a szemétszállítási illetéket óhatatlanul növelni kell, de erről a helyi tanácsnak kell határoznia — mondta Csikós.
Az intézkedésnek Csomakőrös lakossága örül, ugyanis megszabadultak a szemétdomb környezetszennyező hatásától, csak a közeli cigánysor lakói bánják, hogy ezután nem tudnak guberálni és disznókat hizlalni a szemétből. Az egyik cigány asszony — akivel a szemétdombon találkoztunk — elmondta: eddig sok cigány család a szemétből élt, összegyűjtögették a konzervdobozokat, vasdarabokat, és eladták az ócskavasbegyűjtő központban, az árából pedig kenyeret és élelmet vettek.
Bodor János
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.