Bűnvádi panaszt kíván tenni a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház nemrég alakult, Tesa nevű szakszervezete Török Zsuzsanna igazgató ellen, mert továbbra is a Sanitas szakszervezet számláira utalja át a fizetések egy százalékát kitevő tagsági díjakat, és ezzel akadályozza a szabad szervezkedéshez való jogot.
A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott levélben leírják, hogy ez hat hónaptól két évig terjedő szabadságvesztést vagy 2000—5000 lejes bírságot von maga után; ezenkívül ezerlejes erkölcsi kártérítést is kérnek azért, mert lelki nyomás éri az átigazolást kérő alkalmazottakat. A Mihai Bureţea elnök által aláírt sajtóközlemény szerint a kórház vezetősége összejátszik a Sanitas szakszervezet vezetőjével, és ennek politikai háttere van, hiszen Vasile Neagovici szerepelt az SZDP választási listáján, és ez a párt felelős az egészségügyi ellátás összeomlásáért.
A dokumentum szerint a Tesa szakszervezet úgy alakult, hogy a Sanitas harminchárom elégedetlen tagja április 24-én végrehajtón keresztül értesítette az elnököt kiválásáról, majd beiratkozott az új érdekvédelmi alakulatba. Megjegyzik azt is, hogy a Sanitas alapszabálya szerint onnan kilépni csak március-áprilisban vagy október-novemberben lehet, ami szintén a szabad döntés jogát korlátozó előírás. A tagsági díj átutalását június 6-tól kéri a Tesa.
Török Zsuzsanna kórházigazgató a sajtóból értesült az őt ért vádakról, és egyelőre jogászokkal tanácskozva keresi a törvényes megoldást. A kórház vezetőségének ugyan teljesen mindegy, hogy ki milyen szakszervezet tagja, és hova kell átutalni a pénzt, de kétségek merültek fel a Tesa megalakulásának szabályszerűségéről. Hogy milyenek, azt a Sanitas szakszervezet elnöke, Vasile Neagovici mondja el: a 2006-ban brassói biztatásra létrejött, egészségügyi alkalmazottakat képviselő Tesa mintegy kétszáz tagot számlál a megyében, de a megyei kórházban nem tudni, hányat, mert abban a táblázatban, amelyre hivatkoznak, több hamisított aláírás is van.
Amúgy a Sanitasból egyéni kérés alapján lehet kilépni tavasszal és ősszel két-két hónapig, éltek is ezzel a lehetőséggel néhányan (jelenleg 520 tagjuk van), de azok nem léptek be a Tesába, amely most ismét fellépett egy kollektív kilépési listával, de hiába. (A kilépések korlátozása miatt egyébként a Tesa már 2006-ban beperelte a Sanitast, de alapfokon is, középfokon is veszített, a bíróság szerint a szakszervezetek saját belső rendszabályukban rendszerezhetik tevékenységüket.)
A kórház vezetőségét a Sanitas kérte arra, hogy ne utalják át a pénzt egy olyan szakszervezetnek, amely eddig semmilyen érdekvédelmi munkát nem folytatott, de összejátszásról azért szó sincs, a kollektív munkaszerződést kialkudó Sanitas két pert is indított az igazgatóság ellen az elmaradt bérpótlékok és juttatások miatt. Neagovici végül leszögezte: aki ki akar lépni az általa vezetett szakszervezetből, októberben vagy novemberben saját kérése alapján megteheti, utána pedig természetesen oda csatlakozik, ahova akar.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.