Emlékezet: Bartha

2004. június 11., péntek, Archívum 2003–2007

Zseni? Vagy talán ,,csak? őstehetség? Bármelyik is lett volna, a jelzőt csak post mortem viselheti. Nem mintha éltében nem érte volna megtiszteltetés. Elismerték, persze, tehetségét, majdminden fotópályázaton díjazták alkotásait. De a keretet, a rendszer szabta szigorú korlátokat nemigen léphette át. Neve ily módon nem válhatott fogalommá. A fotográfiában, abban a mûvészetben, melynek szerelmese volt; melynek életét szentelte. A semmiből jött, felhagyta tanult szakmáját, eljegyezte magát a fényképészettel. Révbe is jutott - már amennyire annak lehet nevezni azt, hogy egy megyei (párt)lap fotósa lehetett. Végül is: azért fizették, amit szeretett csinálni. És amihez értett is. De nagyon! Ha élne, bizonnyal szabadúszóként tevékenykedne. És megélne belőle.
Felfedező is volt. Persze, nincs rá patentje. Elorozták Tőle a dicsőséget. Nem bánta. Nem is búslakodott emiatt túlzottan. Más fából faragták ?t. Ment, csak ment rendíthetetlenül tovább kiszabott útján. Tudta volna tán, hogy rövidre sikeredik ez árnyékvilágbéli pályafutása? Bizonyos jelek arra engednek következtetni. Ezt sem bánta. ? csak fotózni akart. Semmi többet: csupán a világot beleszorítani az üvegszembe. Aztán a fényérzékeny papíron megmutatni azt, amit ? látott. Ahogyan ? látta. Ennyi. Csak ennyi? Hagyatékát, a majd negyedszázada szinte érintetlen maradt fekete-fehér fotókat forgatva azt kell mondanunk: ennyi is elég. Az, ami és az, ahogyan. Ebben rejlik az ? tehetsége, istenadta hatalmas tálentuma.
Játszott. Szerepeket is, természetesen. De leginkább a látvánnyal. A láttatással. A hatással. Fénnyel. Árnyékkal. Nem mûtermi kényelemben, de a pillanattal szembeszegülve. Az ID?t gúzsba kötve, megállítva, kimerevítve. Játszott, véresen komoly játékokat. Olykor magát sem kímélve. Csattogó paták alá vetve magát. Mert onnan, abból a ,,normális ember? számára elképzelhetetlen szögből is fotóznia kellett. Vagy fentről, a magasfeszültségû vezetékeket tartó vastraverzről. Így kellett. Így kellene. Tanítványai, ha lennének, életmûve egy-egy szeletkéjét tökéletesíthették volna. De még utánzója sem akadt. Szakmai tudását - talán - átadhatta volna. A többit - a lényeget - magával vitte.
És szemei. Megszállott tekintete. A világra rácsodálkozó, ugyanakkor vizslató, kutakodó nézése. A masináját dédelgető, simogató forróság. A várakozás. Hogy most, igen, majd most, most olyat mutatok? És a vágyakozás is. Mûvész volt, nagyon igényelte az elismerő jó szavakat. Rendszerint meg is kapta, valamiért mindig kijárt neki. Az elismerés. A tisztelet. Az alázat, amivel csak különleges egyéniségeknek adózik az utókor. Ritkábban kortársai.
Bartha Árpád. A fotómûvészetben: Bartha. Csak így, egyszerûen. Hisz egyszerû ember volt ő is. Olyasfajta, akit mûvei túléltek. Ím, neve mégis fogalommá lett.
Váry O. Péter
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-06-11: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás