Kitekintő: Magyarok Amerikája

2004. június 19., szombat, Archívum 2003–2007

Útinapló
12
Kerekasztal-beszélgetés Bostonban
A Koncz-lakásban vagyunk, a meghívottak: a bostoni magyar egyesületek vezetői, a magyar kultúrához kötődő emberek. Kevesebben jöttek el, mint vártuk, ám a beszélgetés így is múltba és jövőbe, lelkekbe néző. A cél - az amerikai magyarság problémáinak megértése, megértetése velünk, Erdély küldötteivel - valóra vált.
A jó kétórásra nyúlott, töprengésekkel teli, sokszor vallomásossá vált beszélgetés során sok mindenről esett szó.
Magyarnak lenni Amerikában
Amerika egész más, mint Európa. Ide mindenki jött valamikor. Ez az, ami egészen mássá tette ezt az országot. Mindenki valamikor, kivéve az indiánokat, ideérkezett, és senkinek az őse nem született itt. Ez egy roppant fontos különbség a más diaszpórával szemben. Ausztrália is más. Az nagyon angol volt. Igaz, hogy az ?56-os magyarokat jól fogadták ott is. Ennek politikai okai vannak. Itt a ?49-50-ben érkezett magyarok segítették az újonnan jötteket. Én ?56-ban jöttem. A bátyám már itt élt. Az egyeteme megkérte a bátyámat, menjen a magyarok elé, s válasszon ki húsz fiatalt, akiknek teljesen ingyen adnak majd szállást, ellátást. Abban az időben ez így volt. Mondhatni, általános volt... (Noymer Lucianna)
Nem tudom megállni, hogy ne szögezzem le, ez nem a magyaroknak szólt, akik különleges emberek lettek volna, ezt azoknak köszönhette a magyarság, akik Budapest utcáin harcoltak. (Koncz Lajos)
Ám Budapest utcáin magyarok harcoltak. Annak a nemzetnek a fiai, amely soha nem tûrte a szolgaságot, nem bírta rabságba hajtani a fejét. Addig - ?56-ig - annyi volt az, hogy magyar: Hitler utolsó csatlósa. De voltak Nobel-díjas magyarok is. És nagy színészek, zeneszerzők, költők, írók... (Balogh Judit)
Ez nem volt elég ahhoz, hogy a magyarokat abszolválják. ?56 jelentősége a mi számunkra és elsősorban a magyarokra nézve olyan elsöprő, olyan kiemelkedő, hogy ehhez nem fér semmi kommentár. (Koncz Lajos)
A válaszom az, hogy abszolút nem úgy néztek minket, mint Hitler csatlósait, én az általános amerikairól beszélek, mert mikor idejöttünk, nem rögtön mentem egyetemre... Már befejeztem a gimnáziumot ?49-ben, s idejöttünk ?50-ben. Először dolgoztam. Az első állásom New Yorkban volt nagy cégeknél. Kifutó voltam. Tehát ismertem azokat a sokakat az irodában, de nem úgy néztek rám, mint az utolsó csatlósra, hanem inkább mint egy bevándorlóra, aki meg akar tanulni angolul, meg akarja tanulni a munkahelyének a dinamikusságát, mindenhol azt találtam, hogy segítségemre akartak lenni. Három állásom volt New Yorkban, bankban is dolgoztam, de mint kisember, úgyhogy kisemberekkel dolgoztam együtt. Abszolút semmi diszkrimináció nem volt, nem tudtam rendesen angolul, külföldi voltam, a munkatársaim, ha itt is születtek, de legtöbbnek a szülei szintén menekültek voltak. A mindennapi életben, a munkahelyen nagyon is befogadtak. Ám meg kell említenem, minden országnak a magyar diaszpórája más. Amerika egész különös. A másik, hogy nem volt egységes a menekülteknek a mûveltségnívója... Az ?56-osoknak könnyû volt azért is, mert többségben tanult emberek vagy tanulni akaró fiatalok voltak. Ez nem volt megszokott. (Serény Lajos)
Én már itt voltam Amerikában, amikor a forradalom kitört. Valóban, a forradalomért annyira lelkesedett Amerika, az átlag amerikai polgár, a sajtó, minden, hogy szinte ezzel akartak ők a forradalmi Magyarországon segíteni, és tárt karokkal várták. S tudom, hogy az a kutatólaboratórium, ahol én dolgoztam, tervbe vette, hogy embereket küldenek, én is mentem volna tolmácsként, mert hallották, hogy csupa diplomás ember érkezik. (Koncz Lajos)
Ám van az érdekek Amerikája is. Ne feledjük, 1956 forró napjaiban is nem a szabadságharcát vívó magyar nép volt Amerika első problémája, hanem a szuezi válság. S az amerikai nagypolitika szabad kezet adott Magyarországon a szovjeteknek. Ám erről ne beszéljünk most... Ezek a semmi kockázatot nem vállaló politika érdekelvei nem a kisemberek lelkét terhelik...
A generációk különbözősége
Amikor a II. világháború utáni első menekültáradat tagjai kiérkeztek, még sokan éltek a század elején, majd a két háború között kivándoroltak közül. Többségben nem tanult emberek, hanem földmûvesekből munkássá lett, többnyire egyszerû emberek.
Itt ezrek és tízezrek laktak olyan városokban, mint Pittsburgh, gyárakban dolgoztak, vagy Pennsylvaniában mint bányászok, ezekkel, ezeknek a történetével nem nagyon foglalkozik senki, mert ez nem egy fényes dolog, nem maradtak utánuk nagy tettek, eredmények. Lehet ma is olyanokkal találkozni, akik csak éppen azt tudják, hogy magyar eredetûek. Ezek az ő utódaik. (Noymer Lucianna)
Közvetlenül a II. világháború után néhány évig Amerika nem fogadta a volt ellenséges táborhoz tartozó országok menekültjeit, így a magyarokat sem. Azok ausztriai és németországi menekülttáborokban vártak a ,,sorukra?, mígnem 1949-50-től megnyílt a bevándorlás lehetősége számukra is. A mai 70-80 évesek közülük valók. ?k alkotják ma a legrégibb generációt. ?ket követik az ?56-osok.
Mi, ?56-osok egy tömegben jöttünk, egyszerre, egymást támogattuk, volt egy bizonyos közösségünk. Egyidősek is voltunk legtöbben, a mi korosztályunk, az egyetemet, ahogy elvégeztük, már dolgoztunk, nagyon sok hasonlóság volt bennünk. S mi nagyon összetartottunk. Amit tapasztaltunk, hogy akik korábban jöttek, azok azt mondták nekünk: bezzeg, mikor mi jöttünk! Ezek a ,,bezzeg magyarok? voltak. A legtöbben mind olyan nyitott szívvel fogadtak minket. (Balogh Judit)
A nyolcvanas években erdélyiek áradata érkezett, aztán ?92 után a délvidékieké. És vannak, akik ma érkeznek... Mert ugye ma is érkeznek folyamatosan magyarok.
?k az itteni mûszaki egyetemre jönnek. Van, aki csak tanulni jön ki, van, aki dolgozni. Mindenki úgy jön, mint magyar. ?k is csoportot alkotnak. Ez egy kapcsolattartási lehetőség. Vannak kéthetente magyar vetítéseik, vannak előadások, most is valaki be van hirdetve... Ezek a fiatal, ,,új? magyarok azt mondják, hogy szia. S akkor én azt mondom, ez egy fiatal, aki már teljesen más. (Balogh Judit)
Ki a magyar, mi a magyar?
Azaz: kik vagyunk mi, magyarok? És milyenek vagyunk?
Lehet, a gyökér teszi. Nem a genetika, nem a nyelv. (Koncz Lajos)
Az teszi, hogy Budapest lakossága a XVII. században németül beszélt, és mind németek voltak. Már akkor is ők magyaroknak tartották magukat. (Serényi Péter)
Én azt hiszem, hogy ez egy annyira áttetsző fogalom, hogy jobb nem is feszegetni. Ez különben Magyarországon nagyon nagy divat. Ha valaki próbálja meghatározni, hogy ki a magyar, akkor azt is meg kell határozni, hogy ki nem magyar. És egyáltalán ezen már Európa egyszer végigment, hogy ki zsidó és ki nem zsidó, ki ez és ki az, szóval ezzel nagyon óvatosnak kell lenni.
Itt vagyunk mi, Balogh, Balogh, Balogh, Balogh, ameddig a szemed ellát. S egy magyar van apai-anyai részen, az én anyámnak az apja magyar, annak a felesége már olasz grófnő. Ennyi magyar! Ennyi magyar. Ugyanakkor ez egy tősgyökeres magyar család volt, német Bibliával, szlovák nem tudom, mivel, de mind magyar volt. Nem tudom, hogy ez Erdélyben megvan-e így. Nekem soha a legkisebb kétségem nem volt, hogy én mi vagyok. De pont olyan büszke vagyok arra, hogy cipszer volt a nagyapám, s ez mind belefér, hogy én magyar vagyok. (Balogh Judit)
Hadd emlékeztesselek egy két nappal ezelőtti beszélgetésünkre, ahol fájó szívvel mesélted el, hogy egy magyar asszony egy szektához csatlakozott, elrománosodott, s azt ,,elvesztettük? - mondtad. Én meg mondtam neked, gyerünk, és veszítsünk! Nem szabad ezt az asszonyt, aki románná lett, hazaárulónak vagy veszteségnek elkönyvelni. Azért, mert ő elmegy, rossz, s az viszont, aki megtagadja a német származását, s magyarnak vallja magát, az jó. Erre nagyon jó vigyázni. Ezek változnak indulattá, keserûséggé, az üldözöttség érzésévé a magyarokban. Ez az, amit el kell kerülni. Én azt hiszem, hogy a magyarokkal minden rendben van. ?ket nem kell félteni. Ezer éven át volt Magyarország, vannak magyarok, és lesznek is, volt Mohács is, volt Trianon is, abból is ki fog gyógyulni a nemzet... Teleki Pál is kigyógyult belőle.
Én mindig berzenkedtem a Széchenyinek tulajdonított mondás ellen, hogy ,,nyelvében él a nemzet?. Azt hiszem, hogy lelkében él a nemzet. (Koncz Lajos)

Utódok magyarsága
A feleségem is magyar, de mi nem tanítottuk meg a gyerekeinket magyarul. S az idősebb fiunk a dolgozatát - a magyar-amerikai viszonyokról 1939 és ?42 között - erről írta. Miután volt Olaszországban zsurnaliszta, Magyarországra ment, és ott volt négy évig, megtanult magyarul, s egy magyar lányt vett el. Ezt azért mondom, mi nem tanítottuk meg őt magyarul, de annak ellenére a magyar szellem otthon élt. (Serényi Péter)
Olyan különbségek vannak. Van, ahol gyönyörûen beszélnek a gyerekek magyarul, versek, irodalom, minden van, amit akarsz. S van, ahol abszolút nem tudnak magyarul. Vagy minimálisan. S ahogy összekerülnek egy másik magyarral, vagy elmennek Magyarországra, megtanulnak. (Koncz Lajos)
A húgom is elfelejtett magyarul, s mit ad Isten, mind a két lány magyar emberbe szeretett bele, a férjekért kezdtek beszélni újra magyarul. Sajnos, Kertész professzor nem érte meg azt, hogy lássa, még az unokája is megtanul magyarul. Furcsa a sors. (?)
Ha meggondoljuk, hogy ezt a nyelvet, amelyhez hasonló nincs a világon, az égvilágon semmire nem lehet használni, nem úgy, mint ha megtanulsz franciául vagy olaszul... (Harvey Lúcia)
Az anyósomék jöttek ki először látogatóba, s hogy a fiam nem beszélt magyarul, akkor úgy megijedtem, hogy mit fog az anyósom mondani. Mikor ötéves volt, született egy kis öccse, és én magyarul beszéltem hozzá, ő valahogy kitalálta, hogy ha magyarul mondja az öccsének, akkor az meg fogja hallgatni. Megtanult újra magyarul, az öccse kedvéért, de már akcentussal, de újra megtanult. Akkor aztán jött a magyar iskola, írni is megtanult. Ez sok beszélgetés és érzelem tárgyát képezi a diaszpórában élő magyarok között ott, ahol a szülő vagy az egyik szülő részt vesz a magyar közösségi életben, és sajnálkozik azon, hogy ezt már nem tudja a gyerekével megosztani... Ez ugye úgy van, hogy ahol vegyes a házasság, a nyelvi közeg - s gondolom, hogy Romániában ugyanígy van -, ott szinte lehetetlen a gyereket megtanítani a szórványnyelvre. (Balogh Judit)
Nekem is két gyerekem van, csak anyai részről magyar, én nem tanítottam, úgyhogy nem beszéltünk magyarul otthon, és amikor egyetemre járt a lányom, egy fél évre ilyen csereakcióban Magyarországra ment, s akkor még ott maradt egy évig. S megtanult elég jól magyarul. Szemrehányást kaptam, hogy miért nem tanítottam magyarul. A szokás az, hogy a gyerekek angolul válaszolnak a szülőknek. S most ő akar velem beszélni magyarul, s én vagyok a bûnös, mert sokáig tart, amíg megérti vagy válaszol. (Harvey L.)
Ezzel egyetértek. Mindkét gyermek nemcsak beszél, ír és olvas is magyarul. Ennek ellenére én is tudok számtalan ilyen ideális esetről, ahol a szülő és a gyermek egy hullámhosszon vannak. De azért ez nem ilyen egyszerû. Mit csinál az ember a gyerekével, ha az nem válaszol, ha valami okból szégyelli, ha nem fog beszélni vele, hanem inkább az apjához szól. Olyan sok-sok összetevője van ennek. Mi nagyon szerencsések vagyunk, nálunk erre nem került sor. (Koncz Judit)
Közösségi szempontból nagyon fontos, hogy egy szülő se érezze úgy magát, hogy a közösség kevésbé veszi komolyan, vagy kevésbé szereti, vagy kevésbé tiszteli, csak azért, mert az ő gyerekei nem beszélnek olyan jól... Az ideális az lenne, hogy kétnyelvû legyen a gyerek. Azt hozzá kell tennem, hogy az otthon beszélt nyelv tartalmában s kulturális jellegében soha nem jelent egyet az iskolában beszélt nyelvvel. Amit az ember az asztalnál, a családban beszél, azt nagyon tudatosan kell szélesíteni. (Serényi Péter)
A legnagyobb dicséret életemben az, hogy egyik gyerekem sem emlékszik, hogy tanítottam meg őket magyarul. És ez olyan verejtékes munka volt. (Koncz Judit)
Bernád Ilona-Gazda József
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2004-06-19: Archívum 2003–2007 - :

Kiscimbora: Halasfogat

2004-06-19: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás