Kézdialmás Polgármesteri Hivatala és a Kelemen Didák Általános Iskola a múlt hét végén második alkalommal szervezte meg a falunapokat, melyekre nyolcvannégy szíhalmi és püspökszilágyi vendég érkezett. Szombaton délelőtt változatos sportversenyeket és minifoci-bajnokságot szerveztek.
Molnár István polgármester a falunapokra Băsescu elnököt és feleségét is meghívta. Az őrző-védő szolgálat emberei szombaton délután Almáson jártak felmérni a terepet, előkészíteni az elnöki pár látogatását, de erre végül is nem került sor. Szombaton délután az iskola udvarán felállított színpadon a birkózócsapat mutatkozott be. Az első nap éjszakába nyúló utcabállal ért véget. Tegnap mindkét településen, Csomortánban és Kézdialmáson ünnepi szentmisét celebráltak, és mindkét faluban fellépett a szíhalmi ifjúsági fúvószenekar és mazsorettcsoport, majd Nakolczi Péter íjászbemutatót tartott. A délután folyamán a helybeli iskolások és Majláth Attila lépett fel, majd díjazták a vetélkedők győzteseit. Az Insect- és az McHaver-koncert után tűzijátékkal és hajnalig tartó bállal zárultak az idei falunapok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.