(izlandi mese)
Volt egyszer egy öregember meg egy öregasszony s azoknak egy fiok. Egy kicsi, rozoga kunyhócskában laktak hárman, s nem volt egyéb vagyonuk, éppen csak egy tehén. Ennek a tehénnek Bukolla volt a neve. Egyszer, amikor a tehén megborjadzott, az öregasszony éppen kint volt a pajtában, még segített is a borjúnak, hogy szopjon, de amikor aztán kiment a pajtából, s egy kevés idő múlva ismét visszatért, híre-nyoma sem volt sem a tehénnek, sem a borjúnak.
Hej, de elszomorodott az öregasszony meg az öregember! Elindultak mind a ketten, hogy megkeressék a tehenet. Keresték mindenfelé, a faluban, a mezőn, az erdőn, de nem találták sehol. Aztán estére hazatértek nagy szomorúan, s mondották a fiúnak:
- Na, most eredj, indulj te, keresd a tehenet, mert anélkül nem élünk meg.
Adtak a fiúnak útravalót, még egy új cipőt is, azzal a fiú elindult. Ment céltalan, maga sem tudta, hogy merre. Aztán egyszer csak elfáradott, megéhezett. Leült egy helybe, s elkezdett falatozni.
Amint ott üldögélt s ott falatozott, egyre kiabálta:
- Bőgj, kedves Bukolla, bőgj, ha valahol életben vagy! - s hát csakugyan abban a pillanatban valahol messze elbődülte magát a tehén. A fiú hirtelen felkelt helyéből, elindult a bőgés irányába. Ment sokáig-sokáig, jó messzire, de csak nem találta a tehenet. Aztán ismét elfáradott, megéhezett, leült, elkezdett falatozni, s közben egyre kiabálta:
- Bőgj, kedves Bukolla, bőgj, ha valahol életben vagy!
És csakugyan, Bukolla ismét elkezdett bőgni, s most már valamivel közelebb hallatszott a bőgése. Újra elindult a fiú, ment, mendegélt, s addig ment, amíg egy szörnyû nagy sziklához ért. Felment annak a sziklának a tetejére, ottan leült, ismét elkezdett enni, s kiabálta:
- Bőgj, kedves Bukolla, bőgj, ha valahol életben vagy!
Hát csakugyan bőgött is Bukolla, mégpedig a sziklának a tövéből hallatszott most a bőgése. A fiú lemászott a szikláról, s ott, annak a tövében talált egy nagy-nagy barlangot.
Bement abba a barlangba, s ím, ott állott Bukolla. Meg volt kötve. A fiú nem sokáig gondolkozott, elszabadította Bukollát, kivezette a barlangból, s indult vele hazafelé. De még nem haladott messzire, egyszerre csak hallja, hogy kiabál utána valaki. Visszanéz, hát egy rettentő óriásasszony szalad mögötte, s a nagy óriásasszony mellett egy másik, egy kisebbik.
- Jaj, istenem, ezek mindjárt utolérnek! - sóhajtott a fiú. - Most már mit csináljak?
Kérdezte Bukollát is:
- Na, édes Bukollám, mit csináljunk? Adj tanácsot!
Mondotta a tehén:
- Szakíts ki a farkamból egy szálat, s dobd le a földre.
A fiú kiszakított egy szálat a tehén farkából, ledobta a földre. Akkor aztán a tehén mondotta a szőrszálnak:
- Parancsolom s rendelem neked, hogy egyszeribe nagy folyammá változzál, de olyan naggyá, hogy azon senki által ne jöhessen, csak a repülő madár!
Abban a pillanatban a szőrszálból rengeteg nagy folyó lett. De amikor az óriásasszony odaért, átkiabált a fiúhoz:
- Ezzel nem segítettél magadon, fickó! Eredj haza - szólott a húgához, a kicsi óriáslányhoz -, hozd ide az apám nagy ökrét!
Visszaszaladott a kicsi óriásleány, s csakhamar vissza is ért egy rettentő nagy ökörrel. Ez az ökör egy szempillantásra megitta az egész folyót. Azzal az óriásasszony átlépett a folyón, szaladott a fiú után, az meg kétségbeesett, nem tudta, mit csináljon. Kérdezte ismét a tehenet:
- Jaj, Bukolla, kedves Bukolla, mit csináljunk? Mindjárt utolér az óriásasszony!
- Tépj ki még egy szálat a farkamból - mondotta a tehén -, s dobd le a földre!
Úgy tett a fiú, ahogy Bukolla tanácsolta, s akkor Bukolla mondotta a szőrszálnak:
- Parancsolom s rendelem, hogy nagy, égő máglya legyen belőled, de olyan nagy, hogy senki rajtad által ne jöhessen, csak a repülő madár!
Abban a szempillantásban nagy égő máglyává változott a szőrszál. De az óriásasszony felemelte az öklét, megfenyegette a fiút, átkiabált a máglyán, s mondotta:
- Ezzel nem segítettél magadon, fickó! Eredj - szólt a húgához -, szaladj vissza, hozd el az apám nagy ökrét!
A kicsi óriásleány visszaszaladott, s egyszeribe jött az ökörrel. Azzal az ökörrel jött, amelyik a folyót mind megitta. Most pedig, ami víz volt benne, mind kieresztette, s egy szempillantásra kialudott a rettentő nagy, égő máglya. Na, most szaladott utána az óriásasszony. De hogy szaladott! Mint a fergeteg. Még annál is sebesebben. Szinte már a nyomába ért a fiúnak.
- Jaj, mi lesz most - kérdezte a fiú -, mit csinálunk, édes Bukolla?
- Tépj ki egy szálat a farkamból - mondotta -, s dobd le a földre! Ne félj semmit!
Úgy tett, ahogy a tehén tanácsolta, ledobta a szőrszálat a földre, a tehén meg mondotta neki:
- Parancsolom s rendelem, hogy nagy heggyé változzál, de olyan magas heggyé, hogy azon senki által ne jöhessen, csak a repülő madár!
Egyszeribe magas heggyé változott a szőrszál, de olyan magas heggyé, hogy a fiú nem látta a tetejét. De a következő szempillantásban az óriásasszony már ott állott a hegy oldalán, s mondotta:
- Nem segítettél ezzel magadon, fickó! - Azzal odaszólott a húgának, s mondotta neki: - Hozd ide az apám vasfúróját!
A kicsi óriásleány hazaszaladt, s egyszeriben jött a vasfúróval. Azzal vette az óriásasszony a vasfúrót, fúrta-fúrta a lyukat a sziklán át. Egy szempillantás alatt által is fúrta, hogy szépen által tudott rajta nézni. Aztán hasra feküdött, elkezdett mászni a lyukban. De hát a lyuk nem volt elég tágas, az óriásasszony a hegy közepén megakadott benne, sem előre, sem hátra nem tudott menni. Ott maradott, s kővé változott. Ott van még ma is.
A fiú pedig szerencsésen hazaérkezett Bukollával, s attól kezdve az öregember s az öregasszony nagy boldogságban élt.
Benedek Elek