A háromszéki MPP nem hibásTulit: Közös fellépésre van szükség — Farkas Réka

2009. július 31., péntek, Közélet

Nem igaz, hogy az MPP háromszéki megyei frakciója miatt maradt el az augusztus 2-re tervezett közös tanácsülés — nyilatkozta Tulit Attila, a megyei polgári frakció vezetője. Véleménye szerint prózai oka van annak, hogy lefújták az ülést, a tanácselnököknek nem sikerült megfelelően előkészíteniük, és valószínű, kiderült az is, a nyári szabadságolások miatt nem lenne döntésképes a testület.

Tulit elmondta: a sajtóból értesült a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok együttes tanácsüléséről, és ugyancsak a sajtóból tudta meg, hogy ez elmarad. A közös gyűlés esetén — pont úgy, mint amikor külön-külön tartják — szükség van előkészített határozattervezetekre, ezeket a szakbizottságoknak meg kell vitatniuk, rendkívüli ülés esetén három, más esetben legalább öt nappal előtte elküldik az értesítést a tanácstagoknak az ülés időpontjáról és napirendjéről. Július 28-án, amikor a halasztást bejelentették, még egyetlen dokumentum sem jutott el az MPP-s tanácstagokhoz — érvelt, mi több, az aznap tartott háromszéki testületi ülésen sem esett szó a vasárnapra tervezett rendezvényről.

Tulit Attila szerint a két tanácselnök így próbált kibújni a meg nem szervezés felelőssége alól, és leszögezte, ha megtartják az ülést, elmentek volna. Komolyan gondolták a részvételt, szükség lenne egy ilyen ülésre, igen fontos dolgokról kellene egyeztetni — hangsúlyozta. A Tamás Sándor által emlegetett közös uniós pályázatokon kívül tárgyalni kellene a székelyföldi megyék egyesítésének tervéről, az autonómia-népszavazásról, közös intézményrendszer kiépítéséről, saját rendfenntartó egységek létrehozataláról, Maros megye bevonásáról és nem utolsósorban a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésről — sorolta.

Érthetetlennek tartja azt is, hogy Tamás Sándor megyei elnök a sajtón keresztül üzenget, zsarolással vádolja őket, elvárta volna, hogy személyesen egyeztessenek az elmaradásról, hisz ezt számos más esetben sikerrel megtették — mondotta. A Hargita megyei MPP akciójáról nem tud, az ottani frakcióvezető levelét nem ismeri, pedig tárgyaltak az elmúlt napokban arról, hogy szombaton a két MPP-frakció egyeztet esetleges napirendi javaslataikról.

Tulit Attila reméli, a mostani ülés elmaradásának nincs köze a szeptember elejére tervezett önkormányzati nagygyűléshez, az MPP két megyei frakciója egy olyan közleményt kíván elfogadni, amelyben arra biztatják kollégáikat, hogy pártállástól függetlenül, akár a pártvezetők véleményével szembemenve, ismerjék fel a közös fellépés fontosságát. „Vannak olyan ügyek, amelyeknél nem a pártvezetők szavára kell hallgatni, nem a pillanatnyi politikai érdekeket kell szem előtt tartani, székelyföldi ügyekben a választott önkormányzati képviselőknek közösen kell fellépniük. Nem azt kell keresnünk, hogy mit miért nem lehet megcselekedni, hanem azt, ami bennünket összeköt, és ezt hogyan lehet megvalósítani" — fejtette ki Tulit Attila. Fontosnak tartotta kiemelni: bárki szervezi a szeptemberi nagygyűlést, azon részt kell venniük az RMDSZ-es, MPP-s képviselőknek egyaránt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1442
szavazógép
2009-07-31: Közélet - x:

A nyergestetői csatára emlékeznek — Farcádi Botond

A nyergestetői csata 160. évfordulója alkalmából szervez megemlékező ünnepséget szombaton Csíkkozmás polgármesteri hivatala, valamint a Hargita és a Kovászna megyei tanács.
2009-07-31: Máról holnapra - x:

Csak emlék az áldozatkészség? — Farcádi Botond

Isten óvjon minket az autonómiától — így sóhajthatna fel az az erdélyi magyar választópolgár, aki figyelemmel követi a magyar szervezetek vezetőinek állandó, megnyilvánulásaiban zajosan balkáni, dölyfös hiúságában ízig-vérig magyar marakodását.