Isten óvjon minket az autonómiától — így sóhajthatna fel az az erdélyi magyar választópolgár, aki figyelemmel követi a magyar szervezetek vezetőinek állandó, megnyilvánulásaiban zajosan balkáni, dölyfös hiúságában ízig-vérig magyar marakodását.
Mert mi történne, ha magunknak kellene döntenünk a ránk tartozó ügyekben? Az elmúlt évek keserű tapasztalatai alapján a legvalószínűbbnek az látszik, hogy azonnal egymás torkának esnének vezetőink, mindenki magának akarná a hatalmat, az ádáz harcban pedig a romániai politizálásban oly igen begyakorolt cselvetésektől, ármánykodásoktól, árulásoktól sem riadnának vissza.
De vajon valóban az autonómia gondolatával lenne a baj? Azzal az Európa több országában is jól működő gyakorlattal, miszerint az állam határain belül kisebbségben élő nemzeti közösségek megmaradásuk, gyarapodásuk, jólétük érdekében maguk döntenek sorsukról? Vagy inkább azokkal a személyekkel, akik erről mindig beszélnek, de tenni még csak annyit sem hajlandóak érte, hogy ideig-óráig, bár egy-egy fontosabb kérdésben, félreteszik a mindenható párt érdekeit, felülemelkednek sértettségükön, nem akarnak mindenben mindig elsők lenni, hanem belátják, közösen könnyebb célba érni?
A székelyföldi önkormányzati nagygyűlés körüli, érdeminek a legkevésbé sem, felelőtlennek viszont annál inkább minősíthető vitát követve igen keserű szájízzel marad az az erdélyi magyar, aki szavazatával megbízta, felhatalmazta a jelenlegi magyar politikusokat arra, hogy érdekeit képviseljék. Vajon azért járult az urnákhoz, hogy néhány hét múlva a sajtóban olvassa, miként mocskolják egymást választottjai, miként szorul mindinkább háttérbe az ő érdeke, és kerül előtérbe a viszály, az üres vita, a kicsinyes bosszú, a hataloméhség?
Olyannyira, hogy még egy szimbolikus üzenettel bíró, közös Hargita és Kovászna megyei tanácsülést sem sikerül megszervezni? Mert az egyik fél zsarol, a másiknak meg nem fűlik hozzá a foga. Vajon azért szavaztak Hargita megyében az MPP-re, hogy választottjaik feltételekhez kössék a részvételt egy ünnepi rendezvényen? Vagy azért választották meg a megyei tanácsok elnökeit, hogy válaszra se méltassák őket, elő se készítsék a tanácsülést? Azért szavaztak a székelyföldiek, hogy a nyergestetői csata hősei előtti tisztelgést beárnyékolja a vádaskodás?
De talán éppen a 160 évvel korábbi szabadságharcosok példájából kiindulva mondhatjuk: nem az autonómiától kell megóvnia bennünket Istennek, hanem mindazoktól a vezetőktől, akik áldozatra képtelenek, felelőtlen viszálykodásaikkal pedig még a nemzeti célokat is bemocskolják. És talán nem ártana végiggondolniuk, milyen vezető az, aki számára csak emlék az áldozatkészség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.