Az RMDSZ legnagyobb sikereként a jogvédelem terén a nyelvi jogok kivívását tartják.
Mondják és írják ezt annak ellenére, hogy a húszszázalékos alsó határ az erdélyi magyarság legalább jó negyedét tartja ma is hátrányos, ha nem épp reménytelen helyzetben anyanyelve közintézményekben való használata terén.
De vajon a többi háromnegyed mennyit profitált a parlament által elfogadott, az államelnök által aláírt törvényekből? Vajon hol tart a jogszabályok alkalmazásának mifelénk oly nehézkes folyamata, egyáltalán lehet-e folyamatról beszélni? Van-e, aki számon kérje, hogy X. vagy Y. településen, ahol a lakosság ,,csak? 40 vagy 30 percentjét tesszük ki, a polgármesteri hivatalok alkalmaznak-e kötelező módon nyelvünket ismerő személyt? S ha igen, hajlandó-e az illető meg is szólalni, ha történetesen magyarul szólítják meg, vagy még mindig a ,,poftim?? szokása dívik - magyarán a nyelvi megalázás rendszere fennáll-e még a mentalitások szintjén?
A teendőkre figyelmeztet, ha arra keressük a választ: egy ilyen általunk döntőnek nevezett többségben lakott városban, mint Sepsiszentgyörgy, vajon eltérő anyanyelvûek találkozása esetén ki kényszerül a másik nyelvén szólni - igen, ki kényszerül rá (mert az udvariasság és jóérzés diktálta gesztusok más tál tésztát jelentenek)?
Nos, a számunkra hátrányos kényszerhelyzet továbbra is fennáll, valljuk be, a jogszabályok amolyan írott malasztként, lehet, megnyugtatják Európa lelkiismeretét, arra is fölöttébb alkalmasak, hogy a román politikum sikerpropagandája (,,eurokonform? iparkodásról vagyon szó) malmára hajtsák a vizet, de nyelvünk gyakorlati státusán vajmi keveset javítanak.
Egy nyelv tekintélye, használtsági foka csak részben a jogszabályok függvénye. Azoknak is nagy hibája, hogy nem buzdítanak a kisebbségi nyelvek használatára, legfeljebb megengedik azokat, mint láttuk ráadásul nemegyszer diszkriminatív feltételekhez kötve - nagyobb hiba azonban, hogy az alkalmazás terén alig történt valami, nincsenek is meg hozzá a megfelelő fórumok, szervek, a közfigyelem is mintha beletörődött volna abba, ami van, a mentalitásváltáshoz szükséges átnevelés dolgában pedig jóformán semmi nem történt.
Hogyan várható el akkor - Sepsiszentgyörgynél maradva -, hogy az ide a nagynemzeti eszme telepeseként behozott másfél tízezres tömeg saját viszonyulásán módosítson? Eddig folyton azt sulykolták belé: neki előjoga, nemzeti privilégiuma nem elsajátítani a magyar nyelvet, azaz azt várták el tőle: egy, a másik nyelvet hátrányba szorító gyakorlat kialakításában vállaljon aktív vagy passzív, hivatali vagy azon kívüli, de mindenképpen cinkos szerepet - most hirtelen hogyan változtathatna e viselkedésén anélkül, hogy buzdítanák rá valamivel? Például a magyar nyelv iskoláiban való oktatásával heti pár órában, vagy azzal, hogy a kétnyelvûséget népszerûsíti körében az a sajtó, mely eddig az agresszív egynyelvûséget, a ,,bennszlött? idióma lenézését minősítette a jó román egyedül helyes tulajdonságának!
De rengeteg a tennivaló a mi házunk táján is: a kétnyelvû feliratok általánossá tételére kötelezni kellene azokat, akik azt még mindig makacsul elutasítják városszerte - szépszámú bolt, hirdetés stb. rá a példa; nem ártana a diszkriminatíve ránk kényszerített hivatalos utcanevek (az államnemzeti ideológia amolyan propagandaeszközei) helyett saját használatra párhuzamos magyar megnevezéseket adni, mint teszik például Kolozsváron a régi elnevezések felelevenítésével, de adhatók újak is; s tanulhatnánk a brüsszeli flamandok példájából is, kik végül úgy segítettek alágyûrtségükön, hogy pár évig csak anyanylevükön voltak hajlandók megszólalni mindenütt, üzletben, hivatalban és az utcán is, ahol a flamandnak mint teljes értékû érintkezési eszköznek a becsületét vissza kívánták szerezni. Sikerült is a belga fővárost a viszonylagos kiegyensúlyozott, szimmetrikus kétnyelvûség terrénumává tenniük, ahol népes csoportok tették magukévá mindkét nemzet körében a meggyőződést: mutassunk tiszteletet a másik nyelve iránt.
Legalább ennyi tőlünk és városunktól, valamint más ajkú polgártársainktól is elvárható.
B. Kovács András
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.