A mi erdeinkben nőnek Háromszék vármegye legszebb szálfenyői, a mi gőzfűrészeink deszkáit fuvarozzák a legtöbb felé — írja máig is lebilincselő útirajzában, a Levelek Erdélyből című munkájában. Budapesten él és alkot, ennek ellenére ezt írja: Kéthazájú emberek hontalanságával hánykolódom Erdély s Magyarország között... Pesten vagyok otthon... s mégis, olyan kapkodó igyekezettel megyek nyaranta haza, mint akinek életkérdés abból az egyetlen levegőből szippantania. Ignácz Rózsa Anyanyelve magyar című első regényével robban be 1938-ban azonnal sikeresen az irodalmi köztudatba, ’45 után indexre teszik, majd félig elhallgatottan „ifjúsági" írónak minősítik. Mindezt amiatt, mert nem hajlandó ’56-ot ellenforradalomnak minősíteni. Így lehet az, hogy az ’56-os forradalmat idéző parabolaregényei Tizennégy éven felülieknek felirattal látnak napvilágot a Móra Kiadónál. Lebilincselő a munkássága, több mint negyven alkotása jelent meg, javarészt regények, de megkapóak színháztörténeti portréi, melyek az „ikerpálya" vonzásában születtek, úttörő jellegűek szociográfiai ihletettségű útirajzai. Törékeny asszonyként elsőnek indul el az akkor még tiltott területnek számító Moldvába. Az út nem neki való, papírjai nincsenek, a hatóságok árgus szemekkel figyelnek minden idegent, ennek ellenére még az első útját követő betegsége alatt is a budapesti kórházban az újabb útvonalát tervezi. Mindennel dacolva másodszor is nekiindul, e két út eredményeképpen születik meg a Keleti magyarok nyomában című útirajza. Kántor Lajos a Kortárs hasábjain így méltatja: Életművének talán legmaradandóbb darabjai a helyzetrajzok. Amelyek — az Anyanyelve magyar ilyen jellegű értékeit is meghaladva — már-már Móricz Zsigmond-i fölfedező szenvedélyről tanúskodnak, szülőföldi elkötelezettségükben Tamási Áron lírai emlékezéseit, útirajzait juttatják eszünkbe, a legsikerültebbek pedig Illyés Gyula esszéigényű dokumentumprózájának erdélyi (exerdélyi) társaiként olvashatók.

A kiállítás alkalma az Ignácz Rózsa centenáriumi emlékév, de igazi szerepe az, hogy felhívja a figyelmet egy méltatlanul elfeledett életműre. Ezért nagyon köszönjük a Székely Nemzeti Múzeumnak, hogy a közösen létrehozott kiállításnak éppen ezen az ünnepi alkalmon ad helyet. Ugyanitt szeretném megköszönni dr. Makkai Ádám nyelvészprofesszor költőnek, Ignácz Rózsa fiának azt a bizalmat, szeretetet és azt a rendkívül értékes anyagot, amivel a kiállítás megszületését segítette. Végigköveti, hogyan lesz Benedek Elek felfedezettjéből ünnepelt színésznő Szegedtől a Nemzeti Színházig, megmutatja, hogyan győzi meg Tamási Áront első darabja, a Görgeteg megírására, milyen volt mint párizsi tudósító, vagy amikor darabját a Vígszínházban bemutatták, hogyan látja kora nagy színészegyéniségeit első kézből, hogyan szól a bukovinai moldvai magyarokról, hogyan szól a gyermekekhez.

Vándorkiállítás, amelynek az a célja, hogy minél több helyen bemutassa Ignácz Rózsa pályáját, következő állomása Kovászna lesz, majd Kolozsvár, Budapest és Sümeg, de Bukarest is a célzott állomások között szerepel. A helyszínek közül Kovásznán és Kolozsváron tudományos konferencia is kíséri.

Hadd zárjam soraimat Kodolányi János méltatásával, aki ezt írja 1957-ben az Ünnepi férfiú című regénye kéziratának olvasása nyomán: Minden eddig írt műve csekélység ehhez képest. Most lett művész, eddig író volt. Jó író, de csak író. Ahová most eljutott, az túl van az íróságon, a jó íróságon, az már nem író-szint. Óriási erőket gyűjtött, s ezeket az erőket följebb jutáshoz kell használnia. (...) Ez a Rózsa, aki belépett a Kapun, már nem a régi! Több, mint erdélyi, több, mint magyar, több, mint református, több, mint asszony, több, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg, és ezt a teljes emberséget kell megtartania, fejlesztenie. A műnek, a legkülönlegesebb Szent László-regénynek több mint harminc évig kellett papírsírban feküdnie, míg posztumusz kötetként megjelenhetett.

Ignácz Rózsa idén lenne százéves, ennek ellenére részletes életrajza nincs, ahogy monográfia sincs róla, vagy pontos bibliográfiai jegyzék műveiről nem született, az irodalomtörténet, a lexikonok alig vesznek tudomást róla. A Pro Print Kiadó tűzte maga elé életművének újrakiadását, az Ignácz Rózsa Emlékkönyv megjelenés előtt áll.

A kiállítást a centenáriumi emlékév keretében abban a reményben készítettük s ajánljuk mindenki figyelmébe, hogy felhívja a figyelmet a méltatlanul elfeledett alkotóra. (Megtekinthető a kézdivásárhelyi Vigadóban.)