Így ősszel, amikor egyszerre közel jön a párás messzeség, s a hallgatag utakon némán surran be a búbos pacsirta, mindig úgy érzem, mintha távoli zene szólalna meg, szélhordta titokzatossággal valahol fenn, magasan a levegőben.
Behunyom a szemem, és nem tudom, honnét jön ez a halk zengés. Néha fölöttem szólal meg, néha a hátam mögött, de mindig olyankor, ha egyedül vagyok. Ilyenkor úgy érzem, hogy fölébredek valamire, ami elmúlt, s ami nem tud már visszajönni. Felébredek vakációra, szerelemre, ünnepre, jóságra, felébredek, mint valamikor régen, ha a hajnal derengésében megszólalt a zenélőóra, és fátyolos muzsikája szomorúan búcsúztatta az álmokat, s a nappal őszi valóságára simogatta a szívemet.
A zenélőóra egy toronyban volt. Ódon, öreg torony volt ez nagyon. Alja vízben fürdött, a víz partján idegen asszonyok ruhát mostak éppen. Ha homályos volt a szoba, úgy hallatszott, mintha sóhajtottak volna a képen, amelyről el nem mozdulhattak soha. Ámbár nem lehetett tudni, mit csinálnak, ha eljön az est. Talán kijön a toronyból a katona??
De ezt már nem lehetett látni, mert ilyenkor a kép eltûnt a sötétség szitáló messzeségében.
Mert egy képben volt elrejtve a zenélőóra.
A kép kormos volt már az időtől, és egy fillérért muzsikált. Ha beledobtuk a fillért, a kis pénz halkan csörrent valahol a kép mögött, s az óra játszani kezdett.
Hogy hová lesz a pénz, és mennyi lehet már benne, erre soha nem gondoltam. Nem kellett a pénz, csak a dal.
A pénzre csak később gondoltam, s akkor - először - nagyon elszégyelltem magam, de aztán növekvő elszántsággal mind sûrûbben álltam meg az óra előtt. Ekkor már hosszúnadrágban jártam, a zsebemben cigaretta és mozijegy volt, s a barátok temploma előtt csak akkor emeltem meg a kalapom, ha az apámmal voltam?
- Vén zsugori! - szóltam aztán egyszer a mohos képhez. - Te nem voltál fiatal?
Az öreg óra nem nézett rám.
És kicsit reszketett a kezem, amikor levettem a falról. Kibontottam hátsó falát, és kiöntöttem a régi dalok árát, a megbarnult rézfilléreket. Kopott volt belül az öreg óra, kicsit pókhálós, és akkor szegény és meztelen lett egyszerre. Hát ennyi az egész? Pár fillér és pár öreg rugó?
Amikor visszatettem a falra, megzördült benne valami, aztán akadozva elindult, és szólni kezdett.
Nehéz lett a szívem.
Álltam az óra előtt, markom tele volt pénzzel, az öreg torony panaszosan zengett, aztán csattant egyet, és nem dalolt többet.
Soha-soha!
Azóta nem szeretem a pénzt, nem nézem meg az órák szerkezetét, nem szeretem tudni, mi van a képek mögött.
Megraboltam az órát, és szegény lettem rettenetesen.
Csak így ősszel hallom még néha, ha szedett szőlők öreg hegyén bolyongok, hol kopott szárnyú darazsak hiába keresik meg a fürtök édességét, és őszi csendességgel gubbaszt mellettem a régi bûn? Ilyenkor újra megszólal a dal elmenő titokzatossággal, magasan valahol a levegőben.
Fekete István
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.