HatárhelyzetekRiportHarccal a szívem úgy betellett?

2004. szeptember 17., péntek, Archívum 2003–2007

2.
Félcipő a Styx partján
Bizonyos helyzetekben és állapotokban az ember emlékezetének széle szakadozottá, közepe lyukassá válik. Felborulnak az arányok, és változik az e világi fontossági sorrend is.
Harminc és valahány esztendővel ezelőtt súlyos autóbaleset következtében kómába kerültem. Egy általam már nem mérhető időtartamú, nem e világi lét után tértem magamhoz. Pontosan emlékeztem arra, hogy ott és akkor mi történt velem. És az emlékezet hiteles információi után az élet és halál útjára hajította valami tréfás manó a félcipőmet.
- Hol a félcipőm? - fogalmazódott meg bennem a kérdés.
Ez a lábbeliügy nagyon idegesített. Aki ekkora bajt hozott a maga és családja nyakára, aki olyan hatalmas anyagi kárt okozott az övéinek, és majdnem elpatkolt, s ezek után ilyen bagatell dolgok jutnak eszébe, mint ez a félcipő, az ütődött félnótás. Szólni nem tudtam, csak tekintetemmel kerestem a hozzátartozók arcán, hogy normális vagyok-e.
A következő ébredés után újra a félcipő jutott eszembe.
Magatehetetlenül azt is végiggondoltam, hogy így, meghibbanva, a félcipő kényszerképzetével érdemes-e élni.
Harmadnapján már valamiféle szavakat is kipréseltem magamból. Éppen húgom volt mellettem, s valamiképp megértettem vele, hogy a félcipő érdekel.
- Hagyd a fenébe! - mondta. - A jobb lábad az autóban beszorult a gázpedál s azok a francos vasak közé. Anyósod a roncsból alig tudta a félcipődet kifeszegetni. A talpa is lejött, úgy becsípték a vasak.
Egyszeriben minden világossá vált. Mégsem bolondultam meg! Komoly arc-, illetve állsérüléseim voltak, és a nyelvemet átharaptam, de koponyasérülésem nem volt. Most már világos, hogy a karambol után ösztönösen menekülni akartam a roncsból, de a jobb lábam beszorult a fék-, a gázpedál és a kuplung összegyûrt vasai közé, s emiatt az utolsó másodpercekig a lábam kiszabadítására, az életmentő menekvésre összpontosítottam.
Ha akkor átköltözöm a másvilágra, nem valami fennkölt, magasztos, számomra, családomra, másokra nézvést életbevágóan fontos dolgokon meditálva evez át vélem az öreg Kharón a Styx vizén, hanem a talpáról leguvadt cipőfelsőrész hasztalan keresésével.
A bizalom fotóalbuma
Most a Sepsiszentgyörgyön bekövetkezett szívinfarktus és marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Klinikán elvégzett mûtét - bypass, azaz háromszoros koronaér-áthidalás - között eltelt időszakot befogó emlékezetem is likatos, mint a gabonarosta. (A tulajdonképpeni mûtét óráiról később szólok, az igazi másvilági téma.)
A sepsiszentgyörgyi megyei kórházban töltött négy és fél napi emlékezetemből néhány órányit ha össze tudnék kaparni. A fájdalom, a gyógyszerek, a nyugtatók, ki tudja, mik mûvelik ezt vélem. Fel tudom viszont idézni, amint dr. Nagy Levente a negyedik emeleti lakásunkon ellát, injekcióz, s mintha egy gyülekezethez szólna, olyan hangon rekcumol, hogy meg ne merjek mozdulni. Annak az emlékképe is világosan él bennem, amint valami vászonba fogva gyönge testemet - 82 kg! - lehurcolják a belső udvarra, ahol sok ember és a mentő vár. Aztán emlékszem még a kórház sürgősségijére, nagyjából az ottani vizsgálatra, és arra is, hogy a doktornő azonnal intézkedik, és dr. Topolni?chi kardiológus asszonynál előkészíti a fogadásomat.
Az arcokra emlékszem. Feleségem, lányom arcára. Jólesett, hogy aggódó biztatást és nem pánikot olvashattam le mindkettőjükéről. A vizsgálatok sorrendjét nem tudnám visszaidézni, de azt igen, hogy a körülöttem levőkben teljes mértékben megbíztam. Fontos ez, mert valószínû, ebben a bizalomban rak fészket az az elhatározás is, hogy magamban is bíznom kell.
Emlékszem, hogy valamelyik nap javulást emlegettek a körülöttem lévők. Az orvosnő az EKG-ból biztató jeleket olvasott ki.
Aztán következett az utolsó sepsiszentgyörgyi nap - az ötödik -, amikor elért egy újabb roham. Akkor döntötték el, hogy azonnal Marosvásárhelyre kell szállíttatniuk.
Mentő rohamkocsival háromórás út, sok rizikóval. Hozzátartozóim szerint az EKG-t végző szakorvos mondta, hogy a feladat biztonságosan csak helikopterrel oldható meg. A marosvásárhelyi SMURD helikopteres mentőszolgálata viszont szünetelt.
Közben olyan külső ötletek és ajánlatok is érkeztek, hogy Marosvásárhelyen ne a Szív- és Érsebészeti Klinikára vinnének, hanem más szívszakorvosok is fogadnának. Felmerült az az ötlet is, hogy azonnal szállítsanak Magyarországra. Topolni?chi doktornő, aki azelőtt már beszélt a Szív- és Érsebészeti Klinika orvosaival, biztosította a sürgősségi fogadásomat. Pontosan emlékszem, milyen meggyőző, szuggesztív érveléssel fejtette ki, hogy igen jól felszerelt intézmény, kiváló szakmai tudással rendelkező orvosi gárdával.
Marosvásárhely mellett döntöttem. Feleségem, lányom is így gondolta. Topolni?chi doktornő ennek ellenére kötelességének érezte, hogy pontosan megismételje a többi ajánlatot is. Utólag tökéletesen értem, hogy ez a döntés élet és halál határmezsgyéjét érinti, azért is fontos - nem csak a jogi szabályok miatt -, hogy én döntsek sorsomról. Való­színû, a Marosvásárhely melletti hatá­rozott igen is közrejátszott abban, hogy a helikopter­szerzésben is személyes szerepet vállalt, holott ez már nem szakorvosi feladatkör.
Most sem tudom, hogyan és kivel, de elintézte, hogy sürgősségi katonai helikopter jöjjön utánam.
A többi már a vizuális emlékek világához tartozik.
Hordágyon visznek a sportpályán landoló helikopterhez. Egy férfi átnyalábol, és átemel a helikopter hordágyára, majd a gép padlójára csúsztatnak. Tûzpirosba öltözött orvos, asszisztensek sürgölődnek körülöttem, akik rákapcsolnak az éltető, az állapotomat ellenőrző mûszerekre.
Aztán emlékszem még a latolgatásokra, hogy a lányom csak akkor kísérhet el, ha a parancsnok engedélyezi a gépre szállást.
Megtörtént.
Helikopteren hosszú életem során még egy ízben ültem. A fiam geológus, doktori disszertációjának témája a Keleti-Kárpátok külső takarója. Kutatási területét helikopterrel is bejártuk, légi felvételeket készítettünk. Az a gép egy lepkekönnyû, átlátszó mûanyag falú égi masina volt a mostani robusztus katonai géphez képest.
Az úton sokszor gondoltam a mostanság három kontinens fölött repülő és helikopterező fiamra. Ha erősnek nem is, de elszántnak éreztem magamat.
Ha a gépen történik meg velem, amit élő emberfia nem kerülhet el, akkor nem a beszorult félcipő víziójával evez át velem az öreg Kharón a Styx túlsó partjára, hanem családom és a körülöttem lévők bizalmi bejegyzésekkel teleírt fotóalbumával, amibe én is beírtam a nevemet: alávetem magamat a szállításnak, majd a mûtétnek.
Láthattam-e mellkasomban a vörös bolygót?
A marosvásárhelyi klinika repterén kardiológus szakorvos várt ránk, s azonnal a sürgősségre szállíttatott. Itteni emlékeim felette foltosak, nagyjából a folyamatosan mellettem, illetve a közelemben tartózkodó Anna lányom elmondása alapján tudom visszapörgetni a történteket.
Első impressziója az volt, hogy Ursu doktor, aki engem ,,kézhez vett? - egyébként brassói származású -, megnyerő, bizalomkeltő külsejû - de rendkívül fiatal.
Lányom még inkább meglepődött, amikor a szívsebészt, dr. Hora?iu Suciut megismerte. A harmincnégy éves szívsebész Ursu doktornál is fiatalabbnak tûnt.
Mûtét előtt dr. Suciu kilépett hozzá a folyosóra, és közölte, hogy az állapotom rosszabb, mint amilyennek vélték. Szívinfarktusom volt, amelynek a bekövetkezése után öt nappal nem szokták a beteget mûteni. - Vagy azonnal mûtik, vagy három hónap múlva - mondta volt már azelőtt egyik orvosnő. A fő szívkoszorúér teljesen tönkrement, ennek részben két másik ér vette át a szerepét. Előbb úgy látták, hogy mindkettőn még átpréselődik némi vér, de az alapos vizsgálat során kiderült, hogy az egyik ezek közül is teljesen eldugult, és a másikat sem lehet kitakarítani. És egyébként is a beteg hetvenéves.
A lányom rákérdezett: akkor mi a teendő?
- A nagy rizikójú mûtétet - amennyiben beleegyeznek - el kell végezni. Más megoldás nincs.
A tulajdonképpeni mûtét mintegy öt órát vett igénybe. A lányom mondja, hogy mikor Suciu doktor kilépett a mûtőből, arca ragyogott, minden moccanásából és szavaiból érzékelni lehetett, hogy a mûtét sikerült.
Én tulajdonképpen semmire sem emlékszem, arra sem, hogy éjszaka egy pillanatra mellém engedték a lányomat, s neki mondtam, hogy egy csövet az ágyékomból felvezettek a szívemig. Mûtét után, a lábadozás időszakában volt egy olyan emlékképem, hogy a fölöttem lévő tükörben felnagyítva látom a saját szívemet. Mozgásban van, a lilás-fehéres szívburokból ökölnyi pirosló izom dudorodik ki. Rajta sötét színû ér kígyózik át, s abban a vér vékonyan szivárog, egy ponton összegyülemlik, ott az ér fala kidudorodik, mint a fáradt mûanyag vízvezetékcső a mosogatókagyló alatt, majd ez a vérgyülem a dudortól tovább kúszik, s a dudorodás a következő adag vér bepréseléséig összehúzódik, lelohad.
Később megkérdeztem dr. Florian Com?át, hogy mindez lehetséges-e, valóban láthattam-e a saját szívemet. Nem tartja valószínûnek.
Más úton vegyülhetett emlékeim közé ez a kép.
Vena saphena
Esetemben három koszorúeret iktattak ki bypass módszerrel. ,,Hozott anyagból? dolgoztak, az átkötéshez szükséges véna­darabokat a lábamból mûtötték ki. A vena saphenának nevezett visszér erre a legalkalmasabb. Ez a láb belső oldalán fut. A kimûtött 60 centiméternyi visszérnek a szerepét később a vérkeringésben a mélyebben fekvő lábvénák veszik át. Tapasztalatból mondom, hogy a véna eltávolítása miatt a kellemetlenségek sokkal erőteljesebbek, mint a feltárt mellkas fájdalmai. Mintegy hét múltán a bokától combközépig szaladó lábseb kellemetlenkedik.
Apa-fiú közti bizalom orvos és beteg között
Számomra a lábadozóban töltött napok minden fájdalom és egyéb kellemetlenség mellett azért maradnak emlékezetesek, mert a nyolcágyas terem naponként-kétnapon­ként cserélődő betegei rendkívül érdekes információkkal halmoznak el. Ezek közül most a marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Klinika engem is mûtőkés alá fogó fiatal csapatára vonatkozókat emelném ki.
A vásárhelyi lábadozóban főleg a mûtőasztalról lekerült férfiak, de az operációra várakozók is rajongva ragaszkodnak ehhez a marosvásárhelyi fiatal gárdához. A bizalomnak a külső jelei, hogy a szívbetegek és az érrendszeri bajokkal küszködők az ország egész területéről igyekeznek erre a klinikára bejutni. Sok esetben csapatokba szerveződve jelentkeznek. A Brassó környékiek, az Olténia tájairól érkezők, a moldvaiak. Szélsőséges példákat is mondok: nyugdíjas vagy nyugdíjazás előtt álló katonatisztek a főváros közvetlen közeléből nem a számukra ajánlott szakintézményt keresik fel, hanem a vásárhelyi klinikát. Konstancáról is ide hozzák beteg szívüket, tönkrement ereiket. Meglepő viszont, hogy Székelyföldről kevés az ide beutalt szívbeteg.
Szalontársaim a fiatal orvosok családfáját is kikutatják. Tőlük tudtam meg, hogy az engem mûtő Hora?iu Suciu doktor hol és mikor szerzett szakképesítést, mennyi időt töltött olaszországi szívsebészeti klinikákon, hogy tanárnő az édesanyja. Az orvosok - Florin Com?a (egyébként megyénkbeli, márkosi születésû), Máthé Zsombor doktor, Pa?canu doktor (az altatóorvosom), Balos doktor -, az én mûtétemet lebonyolító csapat a betegekhez közvetlen, mindig vidám és türelmes emberekből áll. Egyik szobatársam szerint ,,még nem romlottak el?, ,,nem nyeltek karót?, s a beteg pszichés álla­­potának javítására is oda tudnak figyelni. A fiatal, jól képzett orvosgárda s az idős pa­cientúra között apa-fiú viszony alakul ki. En­nek a következménye, hogy az egyébként a sebészeti beavatkozástól félő, reszketve remegő páciensek a mûtést előkészítő fázisban a szobatársak lelki gondozása következményeként is bátrabban adják magukat ,,kés alá?.
A marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Klinikán öt éve végeznek bypass típusú szívmûtéteket, és orvosolnak érrendszeri bajokat.
Ehhez képest jó hírük-nevük ezt a kevés időt megsokszorozza, s a betegek olyan reményekkel tódulnak ide, hogy itt újra ép és egészséges embert faragnak belőlük.
Sok esetben az orvosnak kell figyel­mez­tetnie a mûtét után eufóriás állapotba kerülő pácienst: vigyázat, ez a szív mégiscsak hatvan-hetven éves, és nem új, hanem toldozott-foldozott, igen kényes motor.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép