Élő múlt: Ez történt hatvan éve

2004. szeptember 25., szombat, Archívum 2003–2007

Szárazajtán nyugtalanságot keltett az úgynevezett román civil társadalmi szervezetek ama kezdeményezése, hogy újratemessék a román hadsereg tizenkét és a német haderő egy elesett katonáját. Az aktus valójában igazságos - szögezi le Incze Sándor nyugalmazott lelkész/esperes, hisz emlékei szerint az elesetteket annak idején pap nélkül tették a sírba, őket is megilleti a keresztény gyászszertartás, csupán az a hazugságáradat és rosszindulatú gyanúsítgatás nyugtalanítja a falu lakóit, amely a szeptember elején tartott ünnepi újratemetésen elhangzott, s a román nyelvû sajtóban Ioan L?c?tu?u tollából megjelent. Mert Szárazajta ma is érzékeny faluközösség, a múlt század impériumváltásai, azok következményei, melyek a szeptember 26-i véres szárazajtai gyilkosságokkal tetéztek, a falu református és ortodox, illetve magyar és román közösségét szembeállították egymással, és máig nem gyógyuló sebet ejtettek kapcsolatukon. Incze tiszteletes úr az 1944. szeptember végi eseményekkel kapcsolatos emlékeit eleveníti fel.
- Nagy gyermek voltam már, emlékszem, szeptember elején a román hadsereg elfoglalta a falut, nem maradhattak sokáig, mert Nagybacon felől német harckocsik, német és magyar katonák jöttek, és estefelére Középajta irányába visszaverték a románokat. A falu lakói nagyon meg voltak ijedve, visszahúzódtak házaikba, de mert a németek és magyarok a faluban maradtak, estefelé kimerészkedtek. A korabeli bíró, Nagy Viktor összeszedte a harctéri halottakat, szekérre rakták őket, és kivitték a temetőbe. Hogyan temették el, arról keveset tudok. Azt ellenben biztosan állíthatom, hogy annak a híresztelésnek, miszerint a román katonákat a szárazajtaiak ölték volna meg, semmi alapja nincs. Szárazajtán az első román hatalomátvétel után volt nézeteltérés a falu román és református lakosai között a föld miatt, a legeltetés okán, de szerintem ennek nem etnikai, hanem gazdasági oka volt. Valójában a szárazajtai románok fehér székely harisnyában jártak, magyarul beszéltek, abban a faluban a román hatalom idején sem lehetett román szót hallani. Negyvenben, a bécsi döntés után a fellelkesült magyar legények valóban betörték néhány román család ablakát. A háború végén ezt a sérelmet torolták meg. Bardoci Tódor, Bogdán Sándor, Bardoci Ferdi, Berszán Apolló Simon és János, de mások is benne voltak a magyarellenes csapatban. Ezek a szárazajtai gyilkosság után is fegyverrel jártak, és összeszedtek néhány, a katonaságtól hazaszökött magyart. Emlékszem, édesapám is otthon volt, édesanyámmal mentünk le a románokhoz könyörögni, hogy apám egy jámbor, gyenge ember, hagyják békén. Berszán Jancsinál volt egy nagy vacsora, s én gyermekként elkísértem anyámat. Incze Palikáék kapuja előtt találkoztunk a három fegyveressel, édesanyám nagy alázatosan megkérdezte: hova mentek, Ferdike lelkem, azt válaszolták: van néhány jóféle magyar, elintézzük őket is. Apámat végül is nem vitték el, hatott anyám könyörgése. Szeptember 25-én este érkeztek a mánisták a faluba. Ezek a piszkos gyilkosok még azt is kiadták parancsba, hogy mindenki vigyen vagy egy pár csizmát vagy jó kabátot, esetleg katonaruhát az iskola udvarára. Emlékszem, mi apámnak azt a kabátját vittük magunkkal, amelyikben házasodott. Terrorhangulat volt a faluban. Kolumbán jegyző úrnál lelőttek két disznót, bevitték Berszán udvarára, s egy nagy tort rendeztek a gyilkosság után. A nyomokat gyorsan akarták eltakarítani, szerencsétlen embereket ládába tették, vagy deszkából egy-egy koporsót összeütöttek. Akkor sem volt semmilyen gyászszertartás, sem harangszó, sem pap. Elkaparták őket. Röviden, dióhéjban: így történt. Egy Cojocar nevû ember hirdette ki minden utcasarkon, hogy 15 évestől 60 évesig mindenki menjen az iskolaudvarra, mert egy román katona életéért száz magyarnak kell meghalnia. Arra ébredt a falu, hogy verték a magyarokat, Kálnoki Ferenc bácsit, Incze Zolti bácsit, Gyuri Gizella nénit vizes kötéllel ütötték, éjjel szedték ki az ágyból őket. Gecse Béla bácsit otthon lőtték meg, mert menekülni akart, Málnási Jóska is menekült volna Újfaluba, de mikor át akart ugorni a kerítésen, comblövést kapott, levitték az iskolaudvarra, egy pokrócra fektették, amíg folyt a kivégzés, egyvégben könyörgött: emberek, ha Istent ismernek, adjanak egy korty vizet, vagy lőjenek le, de sem vizet nem adtak, se meg nem ölték, igaz, mire befejezték a gyilkolást, meghalt. Az emberek nagyon meg voltak ijedve, de kimentek az iskolaudvarra. Hátul volt egy ölfasor s egy régi pince, most már nincs meg, ott a románok álltak gépfegyverrel, a nép be volt szorítva a bal sarokba, jobb felől járkáltak a románok szabadon, s volt egy asztal, ahol Olteanu hirdette az ítéletet. Soha nem felejtem el, mentünk anyámmal az iskola felé, vittük apám ujjasát, s jött velünk szembe - most halt meg nemrég - Szép Viktor. 15-16 éves gyermek lehetett akkor, két rossz kicsi tehén volt a szekere elé fogva, könnye, nyála egybefolyt, a szekérben a halott anyját és apját szállította. Vagy láttuk Nagy B. Jóska bácsit, akinek kilőtték a fogsorát, összeesett, de nem halt meg. Elengedték, mert egy román katonaruhás azt mondta, Isten akarata volt, hogy ne haljon meg. Egy ember, aki még él, de nem mer beszélni, Nagy Gyula és apja meg volt kötözve, Berszán Domokos mentette meg őket, mert tanúskodott, hogy együtt voltak a Csobányosban, tehát nem is voltak otthon. Elengedték őket. Egyszer a nép felmorajlott, akkor lőttek bele a tömegbe, s eltalálták a cigányt. Olyan dolgok történtek, amiket soha elfelejteni nem lehet. Nagy Istvánnak és feleségének végig kellett nézniük, hogy két fiuknak levágják a fejét. Ott volt az iskola udvarán anyám és nagyanyám, nagyapám nem jött ki, bár keresték, otthon maradt, a ház körül dolgozott, nagyanyám úgy meg volt ijedve, hogy mikor nagyapámat szólították: Gróza Sándor, mondta anyámnak, megyek, hívom apádat, mert ha nem, engem ölnek meg helyette. Édesanyám alig tudta befogni nagyanyám száját. Ennyire féltek az emberek. S most is sokan félnek, nem merik elmondani az igazságot. Meg kell ismételnem: a szárazajtai magyaroknak nem volt közük a harcokhoz, a háborúhoz, a magyar embereknek fegyverük sem volt akkor, amit L?c?tu?u meg társai állítanak, merő hazugság. Ami meg a gyilkosokat illeti, azok nem a román reguláris hadsereg tagjai voltak, hanem fele az Olteanu-féle mánista csoport tagjai, az ítéletet is maga Olteanu mondta ki. A gyilkosság után hatalmas tort tartottak, majd este szedték a sátorfájukat, és Középajta irányába elmentek. Az oroszok jóval később jöttek be, emlékszem, mert nagyapám orosz fogságban volt, megtanulta a nyelvet, és tolmácsolt.
A szárazajtai gyilkosságokra hatvan év elteltével is emlékeznünk kell, de a sebeket feltépni, az embereket hazugságokkal, áltudományos kutatásokkal felhergelni fölösleges, mi több: bûn. Inkább azon legyünk: soha a gyûlölet ne legyen úrrá sem rajtunk, sem román testvéreinken.
Lejegyezte: Simó Erzsébet
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép