Legyilkolt szerb gyerekekre emlékeztek Koszovóban

2007. augusztus 14., kedd, Világfigyelő

Legyilkolt szerb gyerekekre emlékeztek tegnap gyászistentisztelettel a nyugat-koszovói Gorazdevácon, Boris Tadic államfő pedig Belgrádban felhívta a figyelmet arra, hogy a szerbek elleni koszovói bűncselekmények kivizsgálatlanul maradnak. Négy éve, 2003. augusztus 13-án máig ismeretlen tettesek lőni kezdték a többségében szerbek lakta kis falu közepétől pár száz méterre, a Bistrica folyóban fürdő gyerekeket, s kettőt megöltek, négyet súlyosan megsebesítettek kö­zülük. Öt nappal később az eset megismétlődött, ám akkor az öt fürdőző gyerek közül egynek sem esett baja, a támadók lövései mind célt tévesztettek.

A koszovói albán, illetve a fölé rendelt, ENSZ-irányítás alatt álló nemzetközi rendőrség máig sem állapította meg, hogy kik voltak az elkövetők. Boris Tadic szerb államfő ezért tegnap felszólította a koszovói albán vezetőket, hogy személyesen járjanak közben a bűnösök felkutatása érdekében. Fel kell lépniük ,,az albánok szélsőséges megnyilvánulásai ellen, s azért, hogy a szerbeket és Koszovó más, nem albán lakosait ne gyilkolják tovább, ne félemlítsék meg, házaikat, ingóságaikat ne égessék fel" — fogalmazott a belgrádi elnöki közlemény. Szerb részről sűrűn felhánytorgatják, hogy miközben naponta szó esik a nyolc évvel ezelőtt a Milosevic-rezsim által végrehajtott népirtásról, a több százezer szerb elüldözéséért, házaik, templomaik felgyújtásáért felelős albánok közül eddig gyakorlatilag senkit sem vontak felelősségre. Rendre megtalálhatatlanok a Koszovó­ban szerbek ellen végrehajtott támadások elkövetői is.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 637
szavazógép
2007-08-14: Világfigyelő - x:

Hot dogon és hamburgeren rágódott Sarkozy és Bush

Sült kukoricát majszolva barátkozott George Bush amerikai elnök és Nicolas Sarkozy francia államfő a kennebunkporti családi pikniken. Néhány éve még megbüntetni akarták Franciaorszá­got, amiért ellenezte az iraki háborút, most viszont Bush még korlátozott francia tudását is megcsillogtatta.
2007-08-14: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

A guargumi — mely kiváló zseléző tulajdonságokkal rendelkező élelmiszer-alapanyag — alaposan megkavarta az elmúlt napokban a magyar élelmiszer-ellátórendszert. A riasztás, hogy az Indiából érkező gumi dioxint tartalmaz — a név baljósan ismerős, dioxinnal fertőzték meg néhány esztendeje az ukrán elnököt, aki azóta is arcán viseli a mérgezés következményeit — még július végén (!) Svájcból érkezett.