Tőkés László közleményeEredményt csak összefogás hozhat

2009. augusztus 6., csütörtök, Közélet

,,Ahelyett, hogy az Orbán Viktor Fidesz-elnök által Tusványoson jelzett európai jobboldali fordulat előkészítésére összpontosítanánk erőinket, és ahelyett, hogy a közös cél — az önrendelkezés — érdekében közösen fáradoznánk, kisstílű verbális pankrációval idegenítjük el közösségeinket a cselekvéstől, nyilatkozatháborúval lehetetlenítjük el a közös kiállás esélyét, és alpári hangnemben sütjük rá a bélyeget mindenkire, aki nem ugyanabban a sorrendben mondja fel a nemzeti egyszeregyet" — fogalmaz Tőkés László EP-képviselő tegnapi közleményében, miután utal egy sor, a sajtóban megjelent, a Magyar Összefogást bíráló írásra.

Tőkés megismételte: jó lelkiismerettel vállalja a politikai felelősséget az erdélyi magyar összefogásért, aminek ,,éppen egy tudathasadásos állapotba sodródott, belterjes Szász Jenő-féle MPP-csoportosulás a legfőbb kerékkötője" — szögezi le az EP-képviselő, aki elismeri, hogy az RMDSZ igyekszik teljesen kiszorítani az MPP-t a közéletből, ám erről ő nem tehet. ,,Szász Jenőnek még az sem drága, hogy — Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét az orránál fogva vezetve — a Székely Önkormányzati Nagygyűlést is vakvágányra siklassa" — véli Tőkés. A Jobbikkal kapcsolatban Tőkés kifejtette, tiszteli a magyarországi EP-választásokon szép eredményt elért párt választóit, ám ő Orbán Viktor szövetségét vállalja — no meg azoknak a területi és helyi MPP-szervezeteknek a szövetségét, akik a választás idején az Összefogás Listája mellé állottak, megértve azt, hogy az autonómia kérdésében eredményt csak összefogással lehet elérni — fogalmaz tegnapi közleményé­ben Tőkés László.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 902
szavazógép
2009-08-06: Máról holnapra - x:

Sült galambra várva — Simó Erzsébet

Nyár van. Pihen a hazai magyar politikai elit. Olyannyira, hogy az RMDSZ két első embere — akiket civil valóságukban költőkként, illetve prózaíróként tart számon a mi kis világunk — oda sem dugta orrát a fehéregyházai Petőfi-ünnepségre. Ami persze nem épp bocsánatos bűn. Igaz, politikai palettánk más eminenseinek sem jutott eszébe, hogy pont 160 éve esett el, szállt a halhatatlanságba a magyar költészet eme csodája. Sebaj, ünnepeltek a Petőfi-hívők, határon innen és túlról azok, akik hisznek még a költészet és az írott szó erejében.
2009-08-06: Közélet - x:

Megyehatár-vita

A Hargita és Neamţ megye közötti határvitát kívánta tisztázni a két megye vezetője tegnap a Gyilkos-tónál.