A Hargita és Neamţ megye közötti határvitát kívánta tisztázni a két megye vezetője tegnap a Gyilkos-tónál.
Borboly Csaba és Vasile Pruteanu, valamint a két intézmény szakemberei és a két érintett település képviselői a Gyergyószentmiklós és Békás között húzódó határvonal kérdésében továbbra sem értettek egyet: míg a Neamţ megyeiek azt állítják, hogy egyértelmű az 1968-as megyésítéskor megvont határ, addig a Hargita megyeiek szerint azt 1987-ben módosították, ám ezt csak 2002-ben hozták a Hargita megyei illetékesek tudomására. Végül a felek abban maradtak, hogy a 2005-ben már megalakult vegyes bizottságra bízzák a vita rendezését. Ha a bizottságnak sem sikerül tisztáznia a helyzetet, a közigazgatási bírósághoz fordulunk — jelentette ki Borboly Csaba, aki egyébként nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Mezei János, Gyergyószentmiklós MPP-s polgármestere egyéb elfoglaltságra hivatkozva nem jelent meg a találkozón.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.