
(részlet)
November közepe táján már nyilvánvalóvá vált a romániai magyarság előtt is, hogy a szovjet csapatok a forradalmat vérbe fojtották. Azoknak a napoknak a hangulatát ismét az emlékezők emlékei alapján kíséreljük meg érzékeltetni.
Péterffy Irén: ,,Annyira megviselt minket ?56 leverése, hogy szinte letargiába estünk, mármint a baráti köröm, akikkel közvetlen kapcsolatban voltam. Úgyhogy kerültünk is, nem félelemből, hanem ellenszenvből kerültünk minden olyan lehetőséget, ahol bármilyen ilyen kérdés felszínre került volna. Eleve kivontuk magunkat mindenből. Most már ezekkel nincs kollaborálás. Azért ?56 előtt KISZ-tagnak lenni nem ugyanazt jelentette, mint ?56 után. Teljesen az volt a vízválasztó, hogy addig mindenki lehetett jó szándékú, talpnyaló vagy karrierista, ott volt mindenki (a KISZ-ben). Utána már csak ők.?
Jamandi Emil: ,,Hát kérem szépen, mindenki tudta azt, hogy vesztett a forradalom, általános a letargia, hogy íme, nem érdemes ilyen túlerővel felvenni a harcot. Az egész kicsi Magyarország magára maradt, és ráadásul felháborított mindenkit, akivel szót mertünk váltani, hogy a Nyugat magára hagyta Magyarországot.?
Ismét Péterffy Irén: ,,Behívtak egyenként minket, a KISZ-vezetőségi tagokat. Ott pártvezetőségi tagok voltak, és tudtuk, hogy azért kell bemenni, mert színt kell vallani. Megpróbáltak meggyőzni, hogy ne mondjam meg a véleményemet, mert nincs semmi értelme, tehát most már az nem oszt és nem szoroz. Behívtak, ezt kérdezték: mi a véleményem az ellenforradalomról? Igen, én azt mondtam, hogy ez nem ellenforradalom, hanem forradalom. Azt hiszem, nem is válaszoltak rá.?
Istenes Gabriella: ,,Akkor, november 4-e után fejetlenség is volt. Tehát egyszer forradalom, utána ellenforradalom. Hát ezek az úgynevezett vezetők, gondolom, várták, hogy a helyzet egy kicsit stabilizálódjék, lássák a kimenetelét az eseményeknek, és majd akkor jönnek nagy vehemensen??
Sztrányeczki Gábor: ,,A november 4-ét követő események után már megszûnt a gyülekezés a katedrán. Következett a hallgatás időszaka. Mindenki vajúdott magában.?
Bodor András professzor emlékei: ,,A diákok nem akartak járni az ideológiai órákra, de a marxizmusra sem mentek. Több előadást kértek a nemzetiségi kérdésről, a tanszék nem az előírt anyagot adta elő, hanem egy ideig próbált olyan kérdéseket felvetni, ami a diákokat érdekelte. Hivatalos előadásokat tartottak nemzetiségi kérdésről, az internacionalizmusról, a Szovjetunió szerepéről, a szocialista demokráciáról.?
Most tekintsük át az időszak ,,hivatalos? eseményeit.
A romániai magyarság, azon belül a Bolyai hallgatóságának ideológiai megdolgozása után (rádió, sajtó, professzori ,,meggyőző? munka?) az államvédelmi hatóságok elérkezettnek látták az időt arra, hogy a politikai befolyásolásnak nagyobb teret adjanak, majd a felsőbb pártszerveknek is bizonyítsák, az egyetemeken a helyzet robbanásveszélyes. Megkezdték a letartóztatásokat. November folyamán (17-én este) letartóztatták Várhegyi Istvánt kolozsvári otthonában. Egy héttel később három másik egyetemi hallgatót is letartóztattak: őket a diákotthonból hurcolták el a szekuritáté emberei, társaik szeme láttára.
November 19-én a kolozsvári diákszövetségek szervezőbizottsága nagygyûlést szervezett az Egyetemek Házában. Az elnökségben Moga Aurel, a tartományi pártbizottság első titkára, Bányai László, a Bolyai Tudományegyetem rektora, Salamon Béla, az IMSZ városi bizottsága titkárságának tagja, Farkas Magda, a diákszövetségek városi szervezőbizottságának tagja és Angi István, a Gheorghe Dima Zenefőiskola hallgatója foglalt helyet. A nagygyûlés témája: tiltakozás a nyugati médiákban indított rágalomhadjárat ellen. A rágalmak szerint Kolozsvár egyetemi központban a diákok és a rendőrség között véres összeütközés zajlott. A diákszövetségek kolozsvári szervezőbizottságának elnöke, Petriceanu Gheorghe szerint ,,tiltakozásunk önmagában még nem elegendő. Fokoznunk kell éberségünket, határozottan kell védelmeznünk dolgozó népünk harccal megszerzett vívmányait? Vigyázzunk, elvtársak, hogy senkinek se sikerüljön megbontania egységünket.?
Több egyetemi hallgató is felszólalt. Itt csak a magyar nemzetiségû hallgatók felszólalásaira térünk ki.
Bíró Rozália elítélte a nép ellenségeinek aljas mesterkedését: ,,A múltat egyetlen becsületes diák sem kívánhatja vissza. Felesleges szavakat fecsérelni a bennünket érintő rágalmak cáfolatára. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, milyen célt szolgálnak ezek az álhírek. A legméltóbb választ a közelgő vizsgákon adjuk, tudományos munkákról tanúskodó feleleteinkkel.?
Krisán Viktor kijelentette, hogy a diákság nem felejti el a múltat, és felháborodottan tiltakozott a letûnt rendszer ébresztgetését célzó híresztelések ellen. Felszólalt még Bálint Miklós, a Ion Andreescu Intézet hallgatója és Szalai Miklós zenekonzervatóriumi hallgató. A gyûlés végén a kolozsvári diákok határozatot hoztak, amelyben egyebek között kifejezik hálájukat a pártnak és kormánynak, személy szerint Gheorghiu-Dej elvtársnak azért a gondoskodásért, amit a diákság érdekében tesz. (Idézetek és szemelvények az Előre és az Igazásg 1956. november 20-i számából.)
A novemberi ,,hivatalos? megnyilvánulások után az egyetemi életben figyelemre méltó eseményekről nem tudunk. Ahogyan az egyetemi hallgatók mondották, általános letargia és félelem kerítette hatalmába a hallgatóságot. A csendet időnként egy-egy újsághíradás töri meg. Ezek is csak a kiábrándulást növelték.
Az Igazság 1956. november 20-i száma hírül adja, hogy a Protestáns Teológián püspökök, professzorok, dékánok, hallgatók gyûlést tartottak, ahol nyilatkozatot írtak alá. Békeakaratukat hangoztatva elítélték az egyiptomi agressziót és a magyarországi ellenforradalmi kísérleteket. Majd december 8-án Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora a szovjet-román tárgyalások után aláírt Nyilatkozatot méltatva a következőket írta: ,,Mindenki, akinek drága a haladás, a szocializmus ügye, egyet kell értsen a Nyilatkozatnak a magyarországi helyzetre vonatkozó megállapításaival. Ma már egészen világos, hogy a magyar nép jogos igényeit kifejező tömegmozgalmat, a néptől elszakadt kormányzattal szembeni elégedetlenséget, a belső és külső reakciót az ellenforradalom erői megkísérelték felhasználni a népi hatalom, a népi demokratikus rendszer megdöntésére. Teljesen helytálló a Nyilatkozatnak ama megállapítása, hogy egy fasiszta irányzat uralomra jutása Magyarországon nem csupán a magyar nép szocialista vívmányait semmisíthette volna meg, de veszélyeztette volna a szomszédos népi demokratikus állam biztonságát és a világbékét is. Éppen ezért a proletár nemzetköziség, a béke és a szocializmus erőinek impozáns megnyilvánulását látjuk abban a segítségben, amelyet a Szovjetunió és a népi demokratikus államok adtak s a adnak a magyar demokrácia erőinek.?
Decemberben a Bolyai Egyetemen megtartották a diákszövetségi tanácsválasztásokat. Az ülésen részt vett Ion Iliescu, az Ifjúmunkás Szövetség központi bizottsági titkára. Megjelent még Takács Lajos egyetemi rektor, Fogarasi József, az egyetemi pártbizottság titkára, Tóth János, az IMSZ tartományi bizottságának megbízottja, Kiss Lajos, az egyetem IMSZ-bizottságának titkára, valamint számos tanár, a kari diákszövetségek megbízottai. Fogarasi József megnyitószavai után Farkas Magda, a Bolyai Diákszövetség egyetemi szervezetének bizottsági tagja jelentést olvasott fel. Végül megválasztották az egyetem diákszövetségi tanácsának tagjait.
Habár közvetlenül nem tartozik a Bolyai Egyetem ?56-os krónikájához, mégis szükségesnek látjuk röviden bemutatni a romániai magyar sajtó november 4-e utáni szerepét, különös tekintettel a magyarországi eseményekre. Megemlítjük, hogy a szovjet támadás pillanatától kezdve az egész romániai sajtó, azon belül különösképpen a romániai magyar sajtó a magyar ellenforradalmat elítélő írások százait közli. Részletesen foglalkoznak a lapok azzal a segítséggel, amelyet a különböző szocialista országok nyújtottak az új magyar kormánynak.
Október 23-a után a romániai magyar lapok többnyire az Agerpres tudósítójának az írásait vették át, amelyeket fordításban közöltek. Később azonban az Előre címû bukaresti napilap saját tudósítót küldött Budapestre Vajnovszki Kázmér személyében. Vajnovszki rendszeresen közölt írásaiban arról akarta meggyőzni a hazai olvasókat, hogy Magyarországon a szovjet segítség utáni időszakban is ellenforradalmi bandák garázdálkodtak országszerte, különösen Budapesten. Vajnovszki többször meglátogatott különböző munkahelyeket. A látogatás során mindig arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon helyreállt a rend, a dolgozók elítélik az ellenforradalom akcióit. Más írásában pedig részletesen leírja a nyugatnémet kémszervezetek magyarországi ,,behatolását?. Ezek a kémszervezetek, állítása szerint, horthystákat dobtak át Magyarországra, hogy azok ellenforradalmat szervezzenek. A magyar sajtó másik tudósítója, Gáll Mátyás, aki valamikor az Agerpres igazgatója volt, a Magyarországról küldött tudósításaiban mindannyiszor azt hangsúlyozza, hogy az ellenforradalom kibontakozása során Magyarország fokozatosan és feltartóztathatatlanul a fasizálódás felé halad. Meg kell említenünk még, hogy 1957-ben két romániai újságíró, Virgil Podrumaru, valamint Tótfalusi Adalbert (Béla) Debrecenben járt. Erről a debreceni látogatásról a budapesti román követségről küldött bizalmas jelentés szól. E jelentés szerint a két újságíró Debrecenben tárgyalást folytatott a helyi pártpropaganda főnökével a romániai segítségadás lehetőségeiről. Idézzük a jelentés néhány sorát: ,,A magyar elvtársak elégedettek voltak, hogy az Előre s a román rádió helyesen tájékoztatott a magyarországi eseményekről. És köszönik szépen.? A debreceni tárgyalások konkrét eredménye az, hogy a helyi pártvezetők az Előre címû romániai magyar napilapból napi ezer példányt kértek Hajdú-Bihar megyei terjesztésre. A román újságírók erre ígéretet is tettek. (?)
A félelmet, az aggodalmat és az elrettentést szolgálták azok az írások, amelyeket Walter Roman, valamint Mihai Beniuc személyes élmények alapján készített, és amelyeket az Előre közölt. Walter Roman Láttam az ellenforradalmi fasiszta bandák rémtetteit címû írásában a legszörnyûségesebb képet festi a magyar főváros forradalom utáni állapotáról. Mihai Beniuc bukaresti írók előtt elmondott beszédét közli a román sajtó, amelyet aztán az Előre is átvett. Végső kicsengése ugyanaz, mint a Walter Romané.
Gáll Ernő (1957 elejétől a Korunk főszerkesztője) írta a Számvetés címû munkájában a következőket: ,,Silviu Brucan beszámol arról, hogy a román pártvezető, Gheorghiu-Dej 1957 elején tett budapesti útján szerzett tapasztalataiból vonta le a szükségszerûnek mutatkozó tanulságokat: a szovjetekkel kapcsolatban 180 fokos fordulatra van szükség. Gheorghiu-Dej, akit főként mint román származású embert választott ki főtitkárnak Sztálin, két magyarul tudó társsal, Walter Romannal és Mihai Beniuc-kal járta be autón a sztrájkoló magyar fővárost.? (?)
A viták a forradalom leverése után sem csitultak el. Sztrányeczki Gábor elmondja: ,,Ötvenhét februárjában szemináriumot tartottam. A diákok azt feszegették, milyen jogon lépett fel Kádár Szolnokon mint egy új kormány. Tehát a Szolnokon megalakult kormánynak a legitimitását dobták be. Én akkor, természetesen, elég nehéz helyzetben voltam. A diákok vitatták azt, hogy a kormány legitim, mert nem választották. Én akkor azt válaszoltam, hát miért, a Groza-kormány 1945-ben legitim módon jött, vagy egyszerûen az 1945. február végi tömegnyomásra került hatalomra? A diákok az ellenérvet kétkedve fogadták. Jellemző, hogy mennyire ismerték az eseményeket. Még engem is meglepett széles körû tájékozottságuk. És ilyen módon vetettek fel akármilyen kérdést, akár közvetlenebbül, akár kevésbé közvetlenül kapcsolódott a magyarországi eseményekhez, nemcsak a szovjet-magyar ellentét szempontjából, hanem egyáltalán a szocialista rendszer elvei szempontjából. Nálunk a tanszéken, természetesen messzemenően más megközelítésben, ugyancsak ezeket a problémákat kellett megvitatni és tisztázni. Hogy a kollégák valamilyen választ, kielégítő választ vagy legalábbis megnyugtató választ tudjanak adni a diákoknak kérdéseikre.?
A diákszövetségi vezetők november végi letartóztatása után - amint már említettük - a Bolyai Egyetemen megválasztották az egyetemi diákszövetségi tanácsot. Ez a tanács, amelynek elnöke Farkas Magda, alelnöke Banner Zoltán lett, kidolgozta a két évre szóló munkatervet. Majd a párt eszmei irányítása mellett hozzáfogtak ennek a munkatervnek a végrehajtásához.
Gagyi Balla IstvÁn