Jó hangulatú író-olvasó találkozón vehettem részt néhány napja Kovásznán, ahol új könyveim kapcsán ismételten kifejthettem, miért érdekelt az elmúlt években az ún. szerepvers. Miért írtam szonettekben regényt egy sokat próbált, tragikus sorsú erdélyi öregasszonyról, vagy versciklust Ezra Pound amerikai költőről, akinek sorsa riasztóan növeli globális méretûvé az elmúlt évszázad uralgó alapérzését, a teljes, totális kiszolgáltatottságot.
A történet - és ezt nem tudtam összefüggően elmesélni érdeklődő és kissé aggódó kovásznai olvasóimnak, feltették a kérdést ugyanis, ami az elmondottakból és mondandóm illusztrálásaként elolvasott versekből egyenes és kikerülhetetlenül következik, hogy tudniillik tudok-e felmutatni valamilyen reményt - a kiszolgáltatottság köré szerveződik. Más vonatkozásokban, de ugyanaz érdekelt, mint amióta írok: létezik-e sokat próbált térségünkben autentikus létezésmód, vagy a történelem alatt élő, a történelem szorításában vergődő ember erről csak álmodozhat?
Ötven után - kezdhetném az önvallomást - az ember, az író kissé megunja önmagát, önnön helyzeteit, szerepeit, s megpróbálja kiiktatni személyes élményeit abból, amit éppen ír. Így a Promenád címû regénysorozatom után először Az ördög Háromszéken, majd a Drakula megjelenik címû regényeimben próbáltam eltávolodni személyes élményeimtől. Olyan ez, mint a színész esetében a szerep, ő nem Othello, de eljátssza, eljátszhatja, elhiteti bárkivel, hogy a történet előttük történik a színpadon, s megvívhat a féltékenység démonával. Amikor ezek után versben is abbahagytam egy időre az átiratokat - itt az volt a kunszt, hogy képes vagyok-e kimozdítani klasszikus alaphelyzeteikből a klasszikus versszövegeket, s más összefüggésekbe helyezve, új és új tanulságaikat képes vagyok-e felmutatni, megjeleníteni (?!). Az erdélyi madonnában pedig az volt a kihívás, hogy szonettekben képes vagyok-e megjeleníteni egy-két háborút, s megannyi megpróbáltatást átélt erdélyi öregasszony életét. A szonettforma itt nyilván redukált, egy-egy élethelyzet nagyítódott ki a tizennégy sor kalodájában. Elképzeléseim szerint úgy kellett volna kialakulnia (ha egyáltalán kialakult), hogy érzékeltesse a történetszerûséget is. A P. a ketrecben esetében a kihívás az volt, hogy képes vagyok-e hitelessé tenni egy ketrecbe zárt költő szenvedéseit úgy, hogy a riasztó alaphelyzetet zeneien variáló versekből kirajzolódjék Ezra Pound szenvedés edzette, tragikus emberi arca is. Mivel költőről van szó, teljesen egyértelmû volt, hogy felhasználtam szövegeit, s más apokrif költői szövegekben, Borges, Frost, Elliot képzelt verseiben is próbáltam reflektálni arra a szörnyû csapdahelyzetre, amelybe a ketrecbe kényszerített, deliráló és vizionáló költő került. Itt volt egy határozott ingamozgás, ami ugyanarra rímelt. Hogy aztán ez a tragikus huszadik századi költősors fel tud-e mutatni valamilyen reményt, nem tudom. Maga a költő egész szomorú, zátonyra futó életében egyetlen nagy mûvet írt: a Cantókat, amely elképzelései szerint a középkor nagy, megrendítő, klasszikus költeményére, Dante Isteni színjátékára rímel. Pound élete végén Velencében (ahol találkozik az újabb korszak nagy amerikai költőjével, a beatnemzedék Üvöltéssel elhíresült alakjával, Ginsberggel) az ifjú titán hódoló szavaira szomorúan úgy vonja meg élete mérlegét, hogy egyetlen csőd volt, abban reménykedik, hogy az arca mégiscsak fénybe tûnik át. Ami itt a megtisztulás szinonimája, a Paradicsom, az édeni örömállapot jelképe.
A kovásznai találkozó után egy kedves ifjú hölgy megkérdezte - frivolan, de egyértelmûen -, hogy miért csak ilyen, úgymond szomorú dolgokról írok, virágokról, madarakról, bogarakról fogok-e, tudok-e, akarok-e írni.
A kihívás tehát elhangzott.
A többit a jövő dönti el, amely ismeretlen tartományba azóta szeretném beleírni magam, amióta írok?
Bogdán László
A karnevál (Bogdán László)
A karneválon martalócmaszkban
sok szép hölgyet megtáncoltattam.
Fényben repültünk a karneválon.
Malatesta várt, túl a határon.
Egy bükkerdőbe kilovagoltunk.
Martalócmaszkom lemállott, elhullt.
Minden szerepem eljátsztam. Vége.
Egy karneválon Velencébe.
Hajnali fényben kijózanodni,
gondolán, hintón, de hazajutni.
Egy pohár pezsgő álmodja álmom.
Ketrecben milyen lesz a Karácsony?
Az első szerep, hol volt, hol nem volt,
fenn Michiganben ama játékbolt,
ahol indián tolldíszem vettem.
Mindent elérek. Hittem? Nem hittem?
Verssorok, maszkok, szerepek hullnak.
Velem hal minden, nem is lesz holnap.
Ennyi volt. Elmúlt a vándorünnep.
Sokat tévedtem. Bocsássatok meg!
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.