Közbirtokosságok az interbellumban

2007. augusztus 15., szerda, Riport
Bepillantás egy költségvetésbe

Egy nem túl nagy közbirtokosság közgyűlésén vettem részt nemrég, és elámultam az előző évi költségvetés felsorolt tételei hallatán.

Az első fejezetből kiderült, százmilliókat emésztett fel az üzemterv elkészítése, az szerencsére tíz évre szól, nem ismétlődik minden évben. Több száz milliót kapott a magánerdészet, mellyel szerződött az illető közbirtokosság, s a részleteiben ismertetett költségek között a legnagyobb tételt az erdő őrzése képviselte — az egész erdészeti fejezet kiadásainak közel felét. A másik felén a kisebb kiadások osztoztak, olyanok szerepeltek köztük, mint a csemeteültetés, a csemeték kapálása, egészségügyi vágások, rovarirtás, fabélyegzés és végül csemetevédelem.

Az erdészeti költségekkel kb. egyenlő összeg jutott a második fejezet szerint az ,,alkalmazottaknak", ahogy a jelentés fogalmazott, azaz az igazgatótanács öt tagjának, tehát szintén több százmillió régi lej. Itt érdemes megemlíteni, hogy a tulajdonképpeni bérköltségek a járulékok egész sorát ölelik fel az egészségügyitől, a társadalombiztosításitól a munkanélküliségiig, szerepelt a felsorolásban a jövedelmi adó, a szabadságpénz, az élelmiszerjegy és egyebek egy tartalékalappal együtt, melyről szintén gondoskodni kell. Fizeti a közbirtokosság ezenkívül a földadót, előre nem látott kiadásokra is félretesz egy bizonyos összeget, és végül elkülöníti a tagoknak kiosztandó részt a jövedelméből, mely ott és épp akkor az első két fejezet összegét maghaladó tétel volt, szintén pár száz millió. Ezt lebontották ,,jogokra" (azaz mennyi jár belőle egy ún. jogra), megtoldva azzal a sokatmondó megjegyzéssel, hogy ,,belefoglaltuk azt is, amit járműre tettünk volt félre, de mely jármű megvásárlását a közgyűlés nem hagyta jóvá". Tudni kell, a közbirtokosság lábon adja el fáját, sem kitermelő csoportja, sem szállítócsoportja nincs.

A jóváhagyásra előterjesztett tervezet ismertetését heves vita követte, melyben többek közt felmerült, hogy a vezetőtanácsot ötről háromtagúra kellene csökkenteni, hogy kevesebbe kerüljön, a tagoktól meg kellene vonni az ebédjegyet, s hogy túl magasak a bérek, a vezetőtanács tagjainak az országos minimálbérnél nem lenne szabad többet kapniuk. Mások azt kifogásolták, hogy a fa árverésén csak egy cég vett részt, és hogy miért adományozott fát a közbirtokosság a helyi iskolaterem padozására, illetve egy új ravatalozó felépítésére. Másvalaki szerint bélyegezetlen fát adnak el feketén a vezetők: ,,folyik a lopás". A vitában a törvényismeret és a zsugoriság, a tágabb közösségi kitekintés és a legszűkkeblűbb elképzelések ütköztek, érezhető volt egyesek részéről a betartási szándék is — világossá vált, ennyi szempontot bajos egyeztetni, s főleg az, hogy nagy a kölcsönös bizalmatlanság, és az ügyeket egyszerre üzleti és emberiességi alapokra helyezni olyan feladat, mely bizony embert kíván. Kiderült továbbá, a közbirtokosság irányítását foglalkozásszerűen végzik, akiket erre megválasztottak. Miként elhangzott: Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, s az akták kezelése szakértelmet is kíván.

Nem vagyok az egyszerűsítő megoldások híve, nem hiszem, hogy a belső adminisztráció lebontandó és eltörlendő vagy ún. tiszteletbeli funkcióvá teendő, amit ingyenesen kellene ellátniuk a megválasztottaknak, annak sem, hogy a tagságnak ne osszanak részt a jövedelemből, de mintha lenne valami abban, amit ankétunkban eddig a közbirtokossági vezetőség és a tagság célszerűtlen viszonyulásáról, élősdi hajlamáról és szűklátókörűségéről mondtak a megszólalók. Érzésem szerint a belátás és a közös érdek távlatosabb felismerésében mintha szűkölködnénk — ezt jelzik az elvakult veszekedésekbe, bosszúszomjas leszámolásokba torkolló viták is.

Ezért érdemes egy pillantást vetni egy másik korszak elütő gyakorlatára — annál is inkább, mert pontosan azok éltek neki megfelelően, akiktől az erdőjuss a mai nemzedékre átszállt: az örökhagyók, a maiak ,,édes" felmenői.

Cinkushúzás

A Sepsiszentkirályban gazdálkodó Kiss Feri bácsinak az alszegen édesapja közbirtokossági elnök is volt pár évig a két világháború között. Ő meséli:

— A nép megválasztotta, ő kapta a legtöbb szavazatot. Milyen juttatásokat kaptak a tagok? Arány szerint. Kiszámították, a terület hány arányt ér. S a fákat arányosították a területen, aszerint kapta mindenki a jussot. Az örökké egyforma volt, nekünk a háború után is, de akkor csak egyszer kaptunk, mert akkor államosították az erdőt, a birtokosság megszűnt. Mit adtak? Fát. A brigadér (erdész) kijött minden alkalommal, s meghatározták, abban az esztendőben mekkora területet vághatnak le. Azon a területen megszámolták, hány szál fa van s milyenek. S elosztották arány szerint, hogy egy arányra mennyi esik. Például nekünk egyszer tizenegy szál fa jutott. Emlékszem, mentünk apámmal, s pucoltuk. A fáknak a kérgét meg kellett jegyezni s megírni. Karikába folyt a jelölés. A lábon álló fát megszámozták, de még nem tudták, kié lesz az a karika. Utána pedig cinkushúzást tartottak a községházán.

— Mindenkinek a nevét felírták, hogy mennyi területtel rendelkezik, és mennyit kell kapnia. Mikor azt kiszámolták, ügyesen felírták mindenkinek a nevét egy cédulára, bé egy sapkába, s összerázták. Mindenki húzott. A karikákról tudták, hány szál fa van benne. S ha úgy látták, nem elég arányos a karika, még adtak hozzá. Mert volt egy tartalék terület, amit nem osztottak ki. Ezt mind a falusiak végezték, a brigadér nem szólott bele, ő csak kijelölte a területet. A magfákat külön megjelöltük, azokat nem volt szabad kivágni. Szép szál cserefák, akkora távolságra egymástól, hogy hullassák a makkot, s az erdő ne haljon ki.

— Mikor megvolt a cinkushúzás, és mindenki megtudta, hányas számú karika az övé, akkor kiment az erdőre a cédulácskával, s megkereste a karikáját, és felírta minden szálra a nevét. S akkor megneveztek egy napot, hogy mindenki megy, és vágja ki. Egyszerre mentek. De előfordult, hogy egyesek másik évre hagyták. Mindenki magának vágta, ment a szekérrel, dobta fel, s hozta haza. Az volt a tiszta dolog. Nem lehetett csalni, s nem is akart senki sem. Én kaptam egy karikát, kettőt vagy hármat. Vagy öt szál fát. Mindenki írta fel a nevét. Gyermek voltam, le tudtam már a kérget verni s felírni: Kiss Sándor. Mert az apámat úgy hívták. Vagy voltak pucolások. Amikor a vékonyabbat és hirges-horgas fákat vágták ki. A brigadér tudta, mennyit és hol. Mikor kivágták, baksába rakták. Mikor annyi baksa gyűlt, ahányan voltak vágni, akkor jogok szerint elosztották azokat. A baksa? Egy fa mellé tettük egyik felől, s a másik felől ütöttünk egy cöveket, s úgy. A cövekre a folyószámot felírták, s tudták, egy csoport hány baksát vágott. Mikor készen volt, elosztottuk. Mindenkinek tettünk vastagot is, vékonyat is, hogy arányos és egyforma legyen.

— Eladni? Régebben nem adtuk el soha, örökké annyi volt, amit hazahoztak. Akinek épületfa kellett, az a szebbjét a sajátjából nem vágta ölbe, hanem meghagyta hosszúba, s abból faragott magának. Volt rá eset. Csűrt épített, vagy házat.

Sepsiszentkirályban különben a szűkös viszonyok miatt (csupán 184 hektáros az erdő) több régi sajátosság fennmaradt, a falu egyúttal egy takarékosabb gazdálkodásra is — bár kényszerűségből — példát ad.

Fával fizettek

Oltszemen a 77 éves Csabai Gizella — asztalán a Háromszék — így emlékezik a régi időkre:

— Régebben, akinek volt fogata, hazahordta a részét. Most is utána kell menni s megfizetni a fuvart. A régi elnök mit kapott fizetségül? Csak fát. Most adnak valami csekélységet a tagoknak is, sajnos, nem elég ahhoz, hogy hazahozassam a fát. Kik vágták? Az emberek, nagyapám például. Levágták, s ölbe bérakták. A vékonyabb ágakból karót vágtak paradicsomnak, szőlőnek, s adták el.

A szomszédságában Fazakas Rózsika néni — szintén lapunk olvasója, könyvelőként, egységvezetőként ment nyugdíjba a likőrgyárból — megerősíti állításait:

— Lunguly János volt az elnök hosszú ideig. Fát adtak, pénzt nem. A tisztségek nagyrészt tiszteletbeliek voltak. A falu tartott egy erdőpásztort, egy időben szerre vagy négy ember. Ők ügyeltek, hogy idegenek innen a fát ne vigyék. Körbe minden a miénk volt: a Csere, a Herec, a Hatod, a Falka, a Nagyágarra, a Negyvengazdáé, a Herepeiné — akiktől vásárolták, azok nevei megmaradtak. A Zathureczky-birtokból az Udvari, a Sánthából a Sántha. Most le van tarolva, mert fiatal erdő volt, s a kollektív levágatta legelőnek. Az erdőpásztort is választották, esetleg fával, ha fizettek, nem emlékszem. Édesapám volt a pénztárnok, ha fát adtak el esetleg, akkor talán volt úgy, kiosztották mindenkinek a része arányában. Cinkust húztak. Belétették egy kalapba a neveket, s azt is, mennyi jár neki. A favágók levágták, és bérakták a fát. Elmentek oda, s a kalapból kihúzták a nevet: X. Y. — jár neki egész rész. Ha az egész részre járt két öl fa, ő a két öl fát krétával megjelölte. Úgy mondták: cinkusolni vagy fabélyegezni. A vágásért fizettek. Amit eladott a közbirtokosság, a közfából, abból fizették a favágókat. Voltak szegényebb emberek, akik avval foglalkoztak: vágták és bérakták a fát. Aztán azt kiosztották. Mikor a faosztás megvolt, mindenki abban járt, hogy hozza haza. Időközönként az erdőpásztorok megnézték a szekéren, hogy annak a fának a bütüjén milyen név van. S akkor, ha nem volt annyi fára szüksége, rakott vasárnap este egy szekér fát, hétfőn hajnalban bement Szentgyörgyre, és kiállott a fapiacra árulni. Ellátták a várost. A Cserén, emlékszem, nem vágták ölbe, hanem meghagyták hosszúba. Aztán azt kifaragták síbernek. Vasúti talpfának, drágábban tudták úgy eladni. A bodoki állomáson nagy falerakat volt, a gazda bévitt egy szekér fát, s ott a zsidónak eladta. Jöttek Magyarhermányból a síberfafaragók télen, s kifaragták. Nem emlékszem, hogy a közbirtokosság pénzt osztott volna. A közfát adták el, abból fizették a favágókat s az adót. S ha valaki a sajátját árulta, jött édesapámhoz cédulaváltani, annak az ára is ment a közösbe. Az erdőről a magáét mindenki hazahordta. Akkor mindenkinek volt fogata, élt ez a falu. Most csak vegetál. Ma hazahordatjuk — pénzért vagy harmadába elhozza a szomszéd.

Bükszádon Niczuly Tibor és Orza Lázár bácsival vesszük számba az idők változását, hasonló eredményre jutva. Ma tűzifát osztanak, azt a közbirtokosság kivágatja, de a jogosultnak kell hazaszállítania. Az irányítás másként ment, mint ma: ,,Volt egy öregember, az rendezte — pénz nélkül. Isten nyugtassa!" A legnagyobb baj azonban más: ,,Mindjárt letarolják az erdőt, s nekünk nem marad."

Nyilván, a gazdasági-erkölcsi körülmények is másak voltak abban a világban, az árutermelés is kisebb mértékű, a technológiák különböztek a maiaktól, de az összehasonlítás ötleteket adhat egy átszervezéshez.

Az igazi kérdés az marad: ha már visszakapta kollektív tulajdonát a település, népének hogyan származhatna minél nagyobb haszna belőle, hogyan érhető el, hogy gazdaságilag is őt gyarapítsa? Ezért ajánlható mindenki figyelmébe a közbirtokosságok esetleges megreformálása, a mai költséges működésé például s a racionálisabb gazdálkodás. Ennek további lehetőségeiről legközelebb.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2007-08-15: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Hírbörze

Növekvőben a kamara
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara július 20-án megtartott évi közgyűlésén közölték, hogy a vállalkozói szerveződésnek 266 tagja van, huszonhat százalékkal több, mint 2006 közepén. E növekedés tekintetében a háromszéki kamara országos viszonylatban az első tíz között található. A háromszéki kamara tagjai 18 500 alkalmazottat foglalkoztatnak, s ők valósítják meg a megye exportjának több mint nyolcvanöt százalékát, összesen negyvenmilliárd euró értékű árut juttatnak külföldre. A szövetség tagjainak zöme az iparban, szolgáltatásban és kereskedelemben tevékenykedik.
2007-08-15: Világfigyelő - x:

Szerbek és albánok helyett a világhatalmak döntik el, mi lesz Koszovóval

Ha bárkinek szemernyi kétsége is volt afelől, hogy Koszovó jövőjének kérdése egy világhatalmi játszma része, s a közvetlenül érintetteknek csak áttételes befolyásuk lehet rá, az a hét végi belgrádi és pristinai diplomáciai tárgyalások után beláthatja: még minden bizonytalan, a döntést végül Washingtonban és Moszkvában (meg esetleg Brüsszelben és Pekingben) hozzák meg, valamennyire talán figyelembe véve a szerb és albán véleményeket is.