Az országos munkaerő-ügynökség elnökének jelenlétében mutatták be a Kovászna és Hargita megyei ügynökség közös nyertes pályázatát, amely a szolgáltatások korszerűsítését szolgálja.
Silviu Bian szerint a hazai munkanélküliségi ráta korántsem öltött ijesztő méreteket, hiszen még mindig alacsonyabb, mint az összes európai országban. Az országos munkaerő-ügynökség elnöke úgy vélekedett, a cégek bejelentési kötelezettsége, amely a következő hónapban elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát rögzíti, inkább hisztériát kelt, hiszen az ennek alapján általuk készített előrejelzések általában negyven százaléka valósul meg. Ugyanakkor elismerte, hogy a fiatal munkanélküli végzősök és 45 év fölöttiek alkalmazását támogató program kifizetései kommunikációs hibák miatt akadozik, és megígérte, hogy az akadályt hamarosan elhárítják, hiszen a támogatásra van pénz. Elhangzott, hogy ebben a programban összesen 121 háromszéki munkanélkülit alkalmaztak.
A bemutatott, PISA betűnévre keresztelt, valamivel több, mint 1,79 millió lejes fejlesztési programot nagyobbrészt (mintegy 1,3 millió lejt) a strukturális alapokból finanszírozzák, és gyakorlatilag egy olyan vonalkódos rendszer bevezetését jelenti, amely az ügynökség által biztosított támogatások odaítélését könnyíti meg. Egy komplex informatikai rendszer kiépítésével lehetővé válik, hogy a munkaadók, akik az ügynökség által meghirdetett programokban vesznek részt — ilyen az előbb említett fiatal végzősök vagy a 45 év fölötti munkanélküliek alkalmazása kapcsán nyújtott támogatási program —, maguk ellenőrizzék, majd korrigálják az odaítélést szolgáló dokumentumokat. A kifejlesztendő rendszer természetesen megkönnyíti, felgyorsítja és hatékonyabbá teszi a munkaerő-ügynökség munkáját is, s végső soron az új munkahelyek teremtését is elősegíti — hangzott el a bemutatón, amelyen a programot elkészítő osztrák cég hazai képviselője is jelen volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.