Nemzet-nemzetiség: Tényleg hülyék volnánk?

2004. november 17., szerda, Archívum 2003–2007

Meghallgattam november 10-én este egy magyar államtitkár beszélgetését a Duna tévében. A nevét nem tudtam megjegyezni, de nincs is jelentősége. A beszélgetés nagyon tanulságos volt. Kiderült belőle, hogy mi, erdélyiek mindnyájan tökhülyék vagyunk. Legalábbis az államtitkár úr és elvtársai szerint. Eddig is sejtettem, de ilyen világosan még senki nem vágta a szemembe.
Államtitkár úr szerint nekünk halvány fogalmunk sincs arról, hogy mi a saját érdekünk. Értelmetlenül üvöltözünk, követelőzünk, kettős állapolgárságot, meg más hasonló hülyeségeket kívánunk, anélkül hogy tudnók, az nekünk csak árt. Még arra is képtelenek vagyunk, hogy ezt magunk találjuk ki, mi csak szajkózzuk, amit a magyar ellenzék bedumált nekünk.
Hálásan köszönöm ezt a szíves felvilágosítást, de naivságomban mégis lenne néhány valószínûleg szintén értelmetlen megjegyzésem. Szeretném, ha elhinnék odafent, Budapesten, ahova a kutyaugatás nem szokott felhallatszani, hogy nekünk semmi szükségünk nincs arra, hogy felvilágosítsanak a saját vágyainkról és érdekeinkről. Talán mégis maradt annyi eszünk és jogunk, hogy ezeket saját magunk fogalmazzuk és mondjuk meg. Legkevésbbé kérünk felvilágosítást azoktól, akik pár évvel ezelőtt még megbüntették azt a tanárt, aki említést mert tenni a diákjai előtt a puszta létezésünkről. Ha mi úgy tudjuk, hogy éppen olyan magyarok vagyunk, mint a dunántúliak, legalább annyit higgyenek el, hogy ezt a naiv tudatot saját magunk, sőt, ükapáink is úgy tudták, nem kell senki bemagyarázza nekünk. És illetlenül csúnyákat gondolunk, sőt, mondunk is azokra, akik ezt kétségbe akarják vonni. Ez tény.
Hogy mi miért szeretnénk azonos állampolgárságot kapni azokkal, akik a határ másik oldalán élnek, mikor normális európai ember egy magyar állampolgárság ellen kétségbeesetten tiltakozna, az is a mi bajunk. Joguk és hatalmuk nem megadni, de ne akarják bebeszélni nekünk, hogy nekünk nem kell. Bízzák ránk a saját vágyainkat!
Ilyenkor pénzt ígérnek nekünk. Nyugodtan megígérhetik, úgyis tudják, hogy soha nem fogják megadni. ?k is tudják, mi is tudjuk. Azt is tudjuk mindketten, hogy ha a nevezetes magyar GDP teljes összegét beárasztanák Romániába, abból akkor sem lenne nekünk semmi hasznunk, különösen olyan nem, mint amit most lelkesen ígérgetnek. Vállalkozási lehetőséget ígérnek annak a nyolcszázezer éhező határon túlinak, akikkel most riogatják a magyar szavazókat, abból a pénzből, amiből otthon még a saját iskoláikat sem tudják fenntartani! Minket tartanak annyira hülyének, vagy saját magukat? Kedves államtitkár úr, azért ott még nem tartunk, hogy ezt a maszlagot bevegyük.
De volt a beszélgetésnek egyetlen értelmes mondata is. Az tudniillik, hogy aki elfogadná a magyar állampolgárságot, az pénzt többé nem kaphatna. Na végre, csak kibújik a szeg a zsákból. Hogy is van ez? Tehát aki kéri, és megkapja az állmpolgárságot, az többé még segéllyel sem terheli a magyar államkasszát. Hát akkor mi a kifogás a megadása ellen? Kérjenek meg minket szépen, hogy minél többen kérjük a magyar állampolgárságot, ezzel levették rólunk a gondjukat, nem kell segélyezni minket szegény magyarországi adófizetők keserves filléreiből. Hát ezt a remek alkalmat igazán kár volna elszalasztania a magyar kormánynak! De most akkor hogy is állunk? Mire kell az a bizonyos ötszázötven-milliárd dollár, akarom mondani, forint a nyolcszázezer új állampolgárnak, ha még csak segély sem járna nekik? Ezt tényleg nem értem. Úgy látszik, mégis csak az államtitkár úréknak van igaza a szellemi képességeim megítélésében!
Viszont itt megint van egy alázatos kérésem. Ha két ilyen remek lehetőség között lehet választanom, legyenek szívesek, bízzák rám és a hozzám hasonló naiv alakokra, hogy eldöntsem, mi kell nekem: állampolgárság vagy segély? A döntés gondját és felelősségét szívesen levesszük államtitkár úr és elvtársai válláról.
De nézzük meg most már a további tényeket. Hogy is állunk a nagy veszedelemmel, a nyolcszázezer határontúli beözönlésével?
Először is szögezzük le: mióta Werbőczy jogot adott a jobbágyoknak a szabad költözködésre, még nekünk is jogunk van dönteni abban, hol kívánunk élni. Nagyon kérjük túlnani jóakaróinkat, mind a barátainkat, mind az ellenségeinket, ne akarjanak minket megtanítani, se rákényszeríteni arra, hol van a helyünk. Aki el akarta hagyni a ,,szülőföldjét?, az már elhagyta. Vagy vállalta a teméntelen akadályt, megaláztatást, oláhozást stb., és valahogy bekönyörögte magát régi hazájába (gyengébbek kedvéért: Magyarországra), vagy megundorodott tőle, és inkább szétszéledt a nagyvilágban. (Különben megint gyenge az elmém, nem értem, miért inkább szülőföldje a nagyváradi magyarnak Bukarest, mint Debrecen, vagy a székelynek Temesvár, mint Szeged? Az erdélyi magyaroknak legalább a hatvan százaléka nem ott él, ahol az apja született, tehát elhagyta a szülőföldjét. Mi úgy tudjuk, szülőföldünk a Kárpát-medence. Tényleg hülyék vagyunk?) Aki itt maradt, az vagy szerzett életlehetőséget magának, vagy már annyira tehetetlen (sajnos, nagyon sokan vannak!), hogy ezután sem fogja vállalni az átköltözés kálváriáját.
De ha valaki mégis átköltözik, akár az új állampolgársággal, akár anélkül, az viszi a maga szakmáját, tudását, végzettségét. Magyarországon egy átlagos diploma kb. húszmillió forintba kerül. Tessék azt is kiszámítani, mennyi lenne ez, ha nyolcszázezren átköltöznénk. Megmondom: 16 000 000 000 000, azaz tizenhatezermilliárd. Ha csak százan vinnék át a diplomájukat, az is kétmilliárd forint. Ezt minden átköltöző ingyen ajándékozza a magyar államnak. Ezt bizony még a barátaink is el szokták felejteni.
Magyarországon is csak annak járnak a jogosultságok, akinek ott igazolt munkahelye van. Anélkül sem nyugdíjjogosultság, sem ingyenes kórházi kezelésre való jog stb., stb. nem jár. Miért járna tehát nekünk, ha itthon megkapjuk az állampolgárságot?
Állást a magyar állam senkinek nem ad. A cégek adnak, akinek akarnak. A nevezetes Sötét család minden nagy felhajtás ellenére jó ideig nem kapott semmit. Miért kapnánk mi többet, ha átkérezkedünk?
Az egész kérdés különben is csak formai. Románia két-három év alatt bekerül Európába. Akkor minden itteni lakos úgy megy át a határon, úgy vállal ott állást, munkát, ahogy neki jólesik. Ettől a két-három évtől félnek államtitkár úrék? Szlovákiából már ma is úgy mehet át akárki Magyarországra. Úgy tudom, nagyon szívesen fogadják őket a dunántúli gyárakban. Megkapnak tehát mindent, munkát, jogot, európai útlevelet, mégis óhajtják a magyar állampolgárságot, pedig abból nekik semmi anyagi hasznuk nem származik. Ugyanbiza miért?
Ennek az okát államtitkár úr és elvtársai soha nem fogják megérteni, talán éppen azért nem, mert olyan nagyon okosak, azért nem érthetnek meg minket, gyengeelméjûeket. Azért, mert az nekünk kell. Haszon nélkül, segély nélkül, megvetve, kiröhögve, kell nekünk. Mert magyarok vagyunk.
Úgy látszik, igaza van államtitkár úrnak. Tényleg hülyék vagyunk.
Varga László, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tiszteletbeli elnöke
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép