A kölcsönkérés olyan csúf, mint a kölcsönkérés. De nagyszerűen elgazdálkodtuk magunkat, és most ehhez a csúnya módszerhez kellett folyamodnunk. Pedig nemrég még azt hajtogatták, hogy nekünk nincs szükségünk semmiféle kölcsönre.
De ember tervez, világgazdasági válság és kormányunk végez. Most az egészet a gazdasági válságra kenik. Ezért lyukadt ki az államkassza. Elfolyt a pénz, és hiány van az államháztartásban. Sebaj, mert mindez fedezésére — vagyis lyukdugásra — ad pénzt a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Még jó, hogy most, amikor senkinek nincs pénze, a bankok csődöt mondanak, és az államok államosítják azokat, egyvalakinek csak van: az IMF-nek. És ők biztosak abban, hogy a kölcsönadott pénzüket kamatostól visszakapják. Eljönnek egy kicsit ide nézelődni, tárgyalni. Nálunk meg a termelés egyre csökken. Egyedül a diplomagyártásban aratunk újabb és újabb sikereket. Alexandriában egy magánegyetem tizenötezer diplomát állított ki, darabonként 3000—4000 euróért. Sőt, ha nem volt érettségi diplomája az illetőnek, akkor azt is szereztek. A diplomákon kívül egyelőre intézkedési terveket gyártunk az IMF-nek. Van egy hadseregnyi ember, aki egyébhez nem ért, csak ilyesmihez. A terveket a papír elbírja. És aztán — végül is — olyan szegények azért csak nem vagyunk, hogy ígérni ne tudjunk. Megígérjük, hogy minden feltételt teljesítünk. Aztán majd csak lesz valahogy. A kölcsön egy része nem a nemzeti bankba megy, hanem az államkasszába, mivel úgy állunk, hogy már nincs, miből fizetni a nyugdíjakat és a közszférában dolgozókat. Így legalább nem egy személy rendelkezik az elköltéséről, mint a nemzeti banknál — ahol a kormányzó a kasszás —, hanem a kormány. Abban van legalább két párt s a pártoknak egy-egy kulcsa. Ez már kettő. Aztán, ha egyébben nem, de az osztozkodásban jól egyezik a két kormánypárt. Az állami intézmények elosztásakor már bebizonyították. Jó kezekben vannak az államkassza kulcsai. Nagy emberek nagyban gondolkodnak. Nem kell sokat töprengeniük minden egyes eurócska elköltésén. Egyből, fél kézzel el tud költeni egy-egy minisztérium, mint az ifjúsági vagy turisztikai, olyan öt-hatszázezer eurót sportrendezvényekre vagy reklámra. A költekezésben a lehetőségek határtalanok. De van még tanulnivalónk. Például a magyaroktól. Ott van a Budapesti Közlekedési Vállalat, mely évente olyan húszmilliárd forintnyi veszteséget termel. Az állam fedezi. Ennek ellenére két és fél év alatt kiosztottak egymilliárd forint végkielégítést olyanoknak, akik csak egy-másfél évet rontották a cég helyzetét. De térjünk haza. A nagy kérdés az lehet, hogy ki fogja visszafizetni az eurómilliárdokat. Van egy sejtésem. Mivel a kormány kérte a pénzeket, és a kormányt a győztes pártok vezetik, akiket a jó nép választott, azt fogják mondani, hogy mi hatalmaztuk fel és bíztuk meg, hogy a nevünkben intézkedjenek. Akkor vállaljuk ennek következményeit! A kormánynak elég baja van a pénz elköltésével. Mi meg törődjünk csak a pénz visszaadásával.
