Közel hárommillió lejjel tartozik a megyei egészségbiztosító pénztár a háromszéki gyógyszertáraknak, de a patikusok mégsem a hivatalt szidják, hanem egymást (mert nem mindenikük vállalja a nagy értékű gyógyszerek beszerzését) és a betegeket, hogy miért éppen az ő gyógyszertárukban kívánják beváltani a drága recepteket.
Érthetőbben, bár törvényes kötelezettségük lenne minden pácienst kiszolgálni, hisz most már havi költségvetési keret nem szab határt az ingyenes és térítéses gyógyszerek, valamint az egészségügyi programokban szereplő készítmények kiadásának, egyesek nem vállalnak túlköltekezési kockázatot, mert nem tudják, hogy mikor kapják vissza a pénzt, ráadásul a programos gyógyszereken szinte semmit nem nyernek, mert ezeknél elenyésző az árrés. Előfordul, hogy egy tízezer lejes recepten ugyanannyit nyernek, mint a százlejesen, így inkább kiadnak tíz olcsó gyógyszert, mint egy drágát, a beteg pedig menjen másik patikába, ha olyan betegségben szenved, amit csak havi több ezer lejes orvossággal lehet gyógyítani. Hál’ istennek kivételek is vannak, akik nem csak azt nézik, hogy mennyit nyernek a gyógyszerbolton, hanem igyekeznek minden beteget kiszolgálni, azt is, aki banikért vásárol, és azt is, aki drága gyógyszerének ellenértékét csak hónapok múlva kapja meg az egészségbiztosítótól. Sepsiszentgyörgy három legnagyobb forgalmú gyógyszertára — amelyeknek értelemszerűen a legnagyobb a kinnlevőségük is — az utóbbiak közé tartozik, míg más egységek között olyan is akad, mely átmenetileg kivonta forgalomból a legdrágább gyógyszereket, illetve nem rendeli meg mindaddig, amíg a biztosító nem fizeti ki az adósságát. S bár minap a biztosítópénztár garanciát vállalt arra, hogy augusztus közepéig törleszti a februári és áprilisi elmaradásokat, nem minden gyógyszertárban érezhető a betegbarát magatartás, a rák- és cukorbetegeket, a pszichiátriai kezelés alatt állókat (akik orvosságai igen költségesek) szívesen küldik másik patikába. Ők pedig mennek, hogyne mennének, hisz életük függ ezektől a gyógyszerektől.
