Bevettem a magyar zászlót a házam elejéről, a népszavazás alkalmából raktam ki, tán figyelmeztetőnek, hogy mire megyen a játék, életre, nemzethalálra, vérre.
Tán utoljára.
Az ercsi óvodán ott lengett a helybeli meg az Európai Unió zászlaja között egy kapcadarab idén október 8-áig, az volt egykor a magyar rongy. Szépen kértem, s bevették, máig nincs más, és nem is lesz talán, ha az ettől az önkormányzattól függ.
Nem kell a magyar sem zászlóban, sem emberben ebben az ideiglenes Belső-Magyarországban.
Nem baj, eljön az idő, amikor kötelező lesz kitenni a zsidó meg a kínai lobogókat az ő ünnepeiken, minden házra.
Szó sem lesz. Szó nélkül kiteszik emitt, ebben az országban.
Nem kell a székely, az igaz magyar Felvidékről, nem kell a százszor megpofozott délvidéki, nem kell ide semmi, csak az unió bárkivel, aki nem a mienk.
Ez van.
Az sem vigasztal, hogy világosan látom: Erdély, a Székelyföld magyarságához kell majd folyamodni Budapestről, Miskolcról, ha magyar szót akar hallani kíváncsiságból valaki. Ott még akkor is lesz magyar, amikor ezt az ideiglenes, alkalmi Magyarországot behintik sóval, nyomunk se maradjon.
Gyergyóban nem hangzik fel a magyar himnusz a templomban: idegen himnuszt nem énekelnek.
Fekete pántlika lóg a magyar zászlón ott, ahol a diktátor szétlövetése után első gondja az volt a székelységnek, hogy pincékből szedjék elé a darabjaira tört turulmadarakat, s visszarakták a falvak közepébe. Kenyér, iskola alig, de turulmadár, az legyen!
Jobb lett volna egy döglött denevért, baglyot.
Bevitték az Európai Unióba világ szégyenére a kommunista vezetőket innen. Röhej. És erre még rátettek egy lapáttal: megtagadták saját népük ötmillióját!
Európa elképedve veszi tudomásul, de nincs mit tennie: ,,Egy nép akarata?, mondják amott.
Hát nem. És még csak nem is a vég ez, ami történt. Nem festettem soha az ördögöt a falra, csak a remény jeleit. És mégis megjelent Medgyessy, Gyurcsány! És ez még nem a vég, feleim. Most kell sunyin figyelnetek, mi jön még, s mi jöhet!
A népszavazás előtt Gödöllőről hívott fel egy hölgy: fél, nagyon fél, hogy nem sikerül? Igaza lett, nekünk nem sikerült ez sem.
Ama fekete vasárnap után pár nappal fölhívtak többen Pestről: hazaköltözködési hullám indult el, mennek haza, akik tehetik, mennek a meleg, otthonos Romániába vissza. Menjünk, barátaim, menjünk, magam is szedem a cuccom. Ha másutt nem, itt utolért a szégyen.
Nem is akarok arra gondolni, hogyan s milyen fokú undorral tekintenek a magyar útlevelemre Hegyeshalomnál, másutt, a szélrózsa minden irányában, micsoda megvetés ér nyugaton, keleten, mert van pofám elővenni a magyar útlevelet?: ,,Ezek szavaztak a saját népük és történelmük ellen??
Menjünk. Aki tud, meneküljön innen, mert ez az arculcsapás több, mint a kútmérgezés. Itt immár minden lehetséges.
Szedegetik le itt keleti parancsra a kereszteket az iskolák falairól, s vetik Dunába, Tiszába. Ne tegyék, ne, küldjék el azokat mind Erdélybe, Felvidékre, Délvidékre, ott megmaradnak, s kell is a legvégső árvaságban valami, valami e jégverésben.
Czegő Zoltán
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.