Emlékezet: Gábor Áron emlékezete

2005. január 5., szerda, Archívum 2003–2007

Tavaly november végén, Gábor Áron születésének 190. évfordulóján Bereck lakossága nagy szülöttére emlékezett, 1990 óta már a tizenötödik alkalommal. Az 1848-49-es szabadságharc hősének történelmi jelentőségét, példamutató életét felidéző ünnepélyes megemlékezéseket gyakran szerveztünk mi, kézdivásár­helyiek is. Az utóbbi másfél évtizedben meghonosodott az a szokás, hogy minden évben születésnapján közös rendezvényen adózunk Gábor Áron emlékének. Az ő nevét viselő mûszaki oktatási központ tanárai és diákjai képviselik városunkat, és járulnak hozzá Bereckben a méltó ünnepléshez.
Az ünnepségek arra hivatottak, hogy szabadságszeretetét, önfeláldozását, emberi nagyságát felidézve, követendő példaként állítsa elénk az alakját. A felnövekvő nemzedékekben ma is azokat a nemes tulajdonságokat kell és kellene ápolni, amelyek Gábor Áront is jellemezték.
? tudta, hogy a tudás hatalom, és ez a felismerés nem veszítette el időszerûségét. Nemrég hangsúlyozta ezt ismét a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Gábor Áron kitartó fáradsággal megszerzett tudásának köszönhette, hogy sorsdöntő történelmi pillanatban be tudta tölteni azt a szerepet, amelyre egy közösségnek, Háromszék népé­nek, a székelységnek, a magyar szabadságharc ügyének szüksége volt.
Az ünnepi rendezvények nem alkalmasak arra, hogy életútját részletesen, minden vonatkozásban ismertessék. Ezek az ő személyiségét főleg érzelmileg hozzák közel hozzánk, mint ahogy a róla szóló regények, a színdarabok és a költemények is. Minden vonatkozásban hiteles képet azonban a rá vonatkozó korabeli dokumentumok alapján a történész nyújthat.
Ezért örvendetes, hogy az 1848-as szabadságharc, általában az erdélyi, különösen a háromszéki eseményeinek és jeles személyiségeinek kiváló ismerője, Egyed Ákos egyetemi tanár, akadémikus nemrégiben egy nagyon hasznos könyvet tett le az asztalunkra. A marosvásárhelyi Mentor Kiadónál jelent meg az 1848 erdélyi magyar vezéralakjai címû tanulmánykötete, amelyben a szabadságharc tizenhét kimagasló személyiségéről nyújt olyan hiteles képet, amely a történelmi események alakulásának megértéséhez is megbízható eligazítást ad.
Figyelmesen átolvastam a Gábor Áronról szóló fejezetet. Terjedelmi behatároltsága miatt ez az írás nem bocsátkozhat részletes elemzésbe, nem nyújthat teljes életutat felvázoló leírást. A legfontosabbra összpontosít: kijelöli Gábor Áron helyét szûkebb pátriánk és a szabadságharc történetében.
Ezt írja: ,,Abban, hogy az Erdély leg­távolabbi szögletében fekvő Háromszék 1848 októberében-decemberében sikerrel szembeszállhatott az erdélyi császári reguláris haderő és a román népfelkelés hódoltatni szándékozó fegyveres támadásaival, két személy játszott meg­határozó szerepet: Berde Mózes kormány­biztos, aki képes volt mozgósítani a szék társadalmát az önvédelem érdekében, és Gábor Áron, aki a sikeres ágyúöntéssel visszaadta a székely haderőnek a marosvásárhelyi vereség miatt elvesztett önbizalmát (az 1848. november 5-i csatáról van szó). Az általa szervezett székely tüzérség és a - nem kis részben az ő közremûködésével szárba szökkent - kézdivásárhelyi hadiipar az önvédelmi haderő hosszas helytállásának záloga lett.?
A kiváló képességû diák, a csíksomlyói ferences gimnázium jeles tanulója értelmiségi pályára volt hivatott, továbbtanulását azonban megakadályozta az, hogy családi örökségként a gyalog-határőrkatonák rendjéhez tartozott. Tanulmányait ezért félbe kellett hagynia, mert a II. székely gyalogezred parancsnoksága határőr katonai szolgálatra rendelte. Néhány évi rendes határőri szolgálat után a tehetséges, tanulni vágyó fiatalt az ezrede Gyulafehérvárra, majd Pestre, később Bécsbe küldte azért, hogy a tüzérségi alapismereteket elsajátítsa. Így nyílt lehetősége arra, hogy az ágyúgyártás titkaiba is betekintést nyerjen. Ilyen tárgyú német nyelvû szakkönyvet is beszerzett magának.
Gábor Áron életéből ezt Egyed Ákos azért tartotta fontosnak kiemelni, mert voltak olyan szerzők, akik érdemeit elvitatva, amolyan tanulatlan ezermesterként mutatták be őt, aki mások mûszaki, mérnöki ismereteit felhasználva vállalkozott az ágyúöntésre. A szabadságharcban később betöltött szerepe már 1848 októberében körvonalazódott, amikor az Agyagfalván október 16-18-án tartott Székely Nemzeti Gyûlésen Berde Mózes kormánybiztosnak felajánlotta, hogy ágyúkat önt. A gyûlés vezető személyiségei ugyanis világosan felismerték, hogy a jól felszerelt császári csapatokkal szemben nem lehet sikeres küzdelmet folytatni tüzérség nélkül. Az Agyagfalváról nagy lelkesedéssel, de kellő hadfelszerelés nélkül mégis útnak indult sereg november 5-én vereséget szenvedett. A császári csapatok elfoglalták Maros- és Udvarhelyszéket, majd úrrá lettek Csíkszéken is.
,,A Háromszékre hazatérő székely főemberek közt heves vita bontakozott ki a teendők felől? - írja Egyed Ákos. Mind a katonai, mind a polgári vezetők kilátástalannak látták Háromszék fegyveres ellenállását, ha nincs tüzérség. A székely fegyvereken esett csorba kiküszöbölését és a fegyveres harc vállalását a forradalmárokat egyesítő csoportosulás, a Kiskomité követelte a legkövetkezetesebben. Ennek vezetője Gál Dániel illyefalvi ügyvéd volt, és tagja volt Gábor Áron is. A november 16-án Sepsiszentgyörgyön tartott nagygyûlésen született meg az a történelmi jelentőségû határozat, hogy Háromszék vállalja az önvédelmi harcot, mert Gábor Áron felajánlása által a székelységnek is lesz tüzérsége. A november 28-án tartott nagygyûlésen pedig, amikor Sepsiszentgyörgyön sikerrel be is mutatta a Bodvajban megöntött első két ágyúját, Gábor Áron meghatározó jelentőségû szerepe mindenki számára - és számunkra, az utókor számára is - egyértelmûen igazolódott. A Bodvajban öntött első ágyúkat követte a sepsiszentgyörgyi Kiss János harangöntő meg a kézdivásárhelyi rézmûves Turóczi Mózes mûhelyében öntött többi ágyú, kifejlődött a hadianyagipar, és Gábor Áron szervezésében megalakult a székely tüzérség is.
Miután az egész Székelyföldet megszállta a túlerőben lévő osztrák hadsereg, Háromszék meg tudta védeni a szabadságát Bem felszabadító seregeinek megérkezéséig, azt követően pedig jelentős szerepet vállalt az Erdély más csataterein zajló harcokban, ahol a Gábor Áron irányításával öntött ágyúk fontos, gyakran döntő szerephez jutottak.
Felmerülhet a kérdés - írja Egyed Ákos -, hogyan tehetett ennyire magabiztos, nem kis felelősséggel járó kijelentést Gábor Áron, amikor azon a november 16-i gyûlésen azt mondta, hogy két hét alatt ,,lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell?. Bizonyos források arra engednek következtetni, hogy ő az ágyúöntést már korábban megkezdte, és bízott annak sikeres véghezvitelében, mielőtt a vállalását megtette. Amint említettük, ő már az agyagfalvi gyûlésen felajánlotta Berde Mózesnek, hogy ágyúkat önt, és erre november 4-én a kormánybiztostól megbízatást is kapott. Bodvajban a munka már bizonyosan hamarabb elkezdődött, és sikerrel kecsegtetett. Rendkívüli mûszaki teljesítmény volt ez a vállalkozás, mert Bodvajban és később a többi mûhelyben sem voltak meg azok a mûszaki feltételek, amelyekkel a nagy hadianyaggyárakban abban az időben már biztonságosan fúrt csövû ágyúkat lehetett önteni. Fúrók hiányában ki kellett kísérletezni, miként lehet jó minőségû ágyúkat lyukasra önteni.
Hogy valóban mennyire Gábor Áron mûszaki zsenialitására volt szükség, arról az is tanúskodik, hogy amikor más helyen is ágyúöntő mûhelyt kívántak létesíteni, kérték a segítségét, de ő nem hagyhatta el Háromszéket. Kézdivásárhely katonai parancsnoka 1849. február 27-én azt írta az udvarhelyszéki kormánybiztosnak, hogy Gábor Áron tüzér főhadnagy úr itt nem nélkülözhető. (Februárban még főhadnagyi rangja volt, az őrnagyi rangot később Bemtől kapta.)
Fontosnak tartom, hogy ne csak a Gábor Áron történelmi szerepére, jelentőségére vonatkozó ismereteink feleljenek meg a valóságnak, hanem a vele kapcsolatos adatok is pontosak legyenek. Egy ilyen helyesbítést Egyed Ákos is tesz. Egyes forrásokban azt találjuk, hogy az a nevezetes gyûlés, amikor kijelentette, hogy lesz, vagy egyesek szerint: ,,lészen ágyú?, november 12-én volt, mások szerint november 23-án. Szerinte a november 16-a helyes. Nem magyarázza, miért, de magunk is kiszámít­hatjuk: ha Berde Mózestől november 4-én kapott megbízatást, 12-én még nem haladhatott annyira előre a munkálatokkal, hogy vállalást tegyen, november 23-tól pedig már nem lett volna két hét 28-áig, amikor már kész ágyúkat vontattak be Szentgyörgyre. A megyeházán elhelyezett táblán és néha más forrásokban is mind a mai napig ez a 23-i dátum szerepel a gyûlés időpontjaként.
Ez talán még nem is olyan súlyos tévedés. Sokkal bántóbb azonban, hogy Sepsiszentgyörgyön évek óta az utcanévtáblán Gábor Áron neve alatt születési évként az 1910-es esztendőt tüntetik fel. A hiba forrása a Révai nagy lexikona, ahol azt írja, hogy 1910 körül született. A család levéltárában megőrződött, a berecki római katolikus plébánia által kibocsátott keresztlevélben pontosan bejegyezve az áll, hogy születésének időpontja 1814. november 27-e. Pontatlan az eresztevényi síremléken is a nap megjelölése, ahol november 7-e szerepel.
Korábbi szerzőknél meglehetősen eltérő adatokat találunk arra vonatkozóan is, hogy Háromszék önvédelmi harca idején összesen hány ágyút öntöttek. Legutóbbi és talán legmegbízhatóbb adataink szerint 70 ágyút, amelyből 64-et Kézdivásárhelyen, Turóczi Mózes mûhelyében, ahogy az a házon elhelyezett emléktáblán is olvasható.
Többen sajnos azt sem tudják pontosan, hogy Gábor Áron főtéri szobra Kézdivásár­helyen Nagyvarjasi Oláh Sándor alkotása, 1942-ben készült, és 1943. június 27-én leplezték le ünnepélyesen Nagyváradon a Gábor Áron nevét viselő Tüzér Hadapród Iskola épülete előtt. Második leleplezésére Kézdivásárhely főterén 1971. szeptember 8-án került sor.
Az adatoknál talán fontosabb, hogy mi lehet Gábor Áron üzenete számunkra, kései utódoknak.
Amint már említettük, mindenekelőtt az, hogy tudásra kell szert tennünk, mert a tudás ma talán még inkább hatalom. Kell lennie bennünk vállalkozó kedvnek, tenni akarásnak, áldozatkészségnek és felelősségérzetnek annak a közösségnek a sorsa iránt, amelyből vétettünk. Legyen józan megfontoltság cselekvéseinkben, de kellő bátorság is a küzdelemhez, és végül legyen önmagunkba vetett hitünk, ugyanakkor társainkba vetett hitünk is, de legfőképpen ügyünk igazába vetett hitünk, mert csak ez adhat erőt a küzdelemhez.
Incze László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2005-01-05: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás