Augusztus végén tisztázza az RMDSZ megyei operatív tanácsa, milyen módon alakítják át a két területi szervezetet, és október elején milyen időpontban tartják meg a tisztújítást — mondta el Albert Álmos alsó-háromszéki területi elnök.
A felső-háromszékiek továbbra sem támogatják az egységes megyei szervezet létrehozatalát, de erről még egyeztetnek, bíznak benne, hogy meggyőzőek lesznek a józan érvek, és az új elképzelés, mely szerint az új szerkezetben nagyobb súllyal szerepelhetnének a széki szervezetek — fejtette ki Albert Álmos. Szeptember második felében megtartják a Háromszéki Képviselők Tanácsát, ekkor döntenek a megyei vagy területi tisztújításról. Ezt megelőzően több településen, köztük Sepsiszentgyörgyön is, helyi tisztújítást tartanak, és a nyár folyamán próbálkoztak a szervezetépítéssel is, igyekeznek talpra állítani a ,,gyengélkedő" szervezeteket Illyefalván, Gidófalván, Kőröspatakon, Kisbaconban és Nagyajtán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.