
A liberális csúcsvezetés és az ország legkisebb megyei szervezete között kitört béka-egér harcnak, melynek az utóbbi hetekben a háromszéki prefektusügy kapcsán - összedől-e a világ, ha magyar lesz a prefektus? - tanúi voltunk, támadt egy komolyan veendő tanulsága is, melyet azonban a ,,helyileg? hőbörgő párttagok az istennek sem akartak levonni. Aki végigültem előbb harcra tüzelő, keményen melldöngetős sajtóértekezleteiket, utóbb végigszenvedtem egyre alázatosabb regiszterekbe alászálló megnyilatkozásaikat, ma sem vagyok biztos abban, hogy komolyan vették a pártelnök-miniszterelnöknek a kisebbségi kérdés ,,európaibb kezelésére?, ,,politikai kultúrára? buzdító szavait.
Mi több, a beígért kizárás megaláztatása elől a lemondásba menekülő volt megyei elnök (persze, a helyi szervezetet és a benne testet öltő üzletemberi-bürokrata érdekszövetséget is menteni kellett) semmilyen néven nevezendő megbánást nem tanúsít lemondólevelében, magába szállásnak nyoma sincs. Önnön tetteinek felülbírálása helyett tovább vádaskodik, és mindennek a tetejébe a pártvezetést a hagyományos Br?tianu-vonaltól való elhajlás szerinte nyilván főbenjáró bûnében marasztalja el - ez burkoltan fogalmazva nemzetárulást jelent.
Érdemes ezért bár vázlatosan ismertetni, miben is állt a pártot alapító és uraló Br?tianu-dinasztia, a Nagy ,,Ionel? (I. C. Br?tianu) és rokonai, leszármazottai által képviselt politika. A román történészek jórészt nekik és pártjuknak tulajdonítják a modernizáció megkezdését és Nagyrománia megteremtését. I. C. Br?tianu volt az, aki az antanttal megalkudott még 1916-ban, s a határokat Debrecenig tolta volna ki, ha tőle függ. Az új geopolitikai konjunktúra meglovagolása érdekében valóban eredményesen tudta mozgósítani Kisrománia és a román, benne a manista nemzeti mozgalom tartalékait, de a békeszerződés aláírását inkább átengedte Vaida-Voievod Alexandrunak, mert az 1919-es kisebbségi szerződésnek még a meglehetősen korlátozott kulturális (iskolai és egyházi) autonómiát ígérő pontjait sem tudta s nem is akarta vállalni. Márpedig a nagyhatalmak ettől tették függővé a nagyszabású területi gyarapodás szentesítését. ? azonban azokat a hatalomba visszatérve sem tekintette magára és pártjára nézve soha kötelezőnek. Mikó Imre Huszonkét év címû könyve után mondom szabadon: kíméletlen beolvasztó és elüldöző politikát folytatott, mely az állandó ostromállapot körülményei között nem ok nélkül asszociálta a kortársakban a polgárháború bizonyos elemeit. Mi nekik ,,köszönhetjük? a két világháború közötti kegyetlen elnyomás tapasztalatait, az Anghelescu-féle iskolapolitika ,,áldásait?, a kultúrzónásítást, az államapparátus, utóbb a magánszféra elrománosítását - megannyi, a 19. század agresszív államnacionalizmusának eszköztárához tartozó módszer bevetését a kisebbségek ellen. E belső hadjárat nem hagyta, és nem is hagyhatta a revízió gondolatát kihunyni, és az ismert következményekre vezetett. Egyebet nem említve, Br?tianu soha koalíciós kormányt nem alakított az Országos Magyar Párttal, hallatlan dolog lett volna abban a korban.
Hogy mennyire más szelek fújnak az egységesülő, a nemzetállami szuverenitást korlátozó és egyre visszább szorító Európában, hogy az uralkodó áramlatot ma nálunk is az integrációt óhajtók képviselik mind az ellenzéki, mind a kormányoldalon, s ezért a regionalizáció keserû piruláját is készek lenyelni - úgy látszik, nem gondolkodtatta el Br?tianu Háromszékre visszaszorult utolsó mohikánjait! A nemzeti ősliberálisokat, kik pápábbak kívánnak lenni magánál a pápánál, és elszántan vívják a maguk retrográd harcát mindennel, mi a jövőt hozhatná közelebb.
?uraságuknak nem fér a fejükbe: a miniszterelnöki figyelmeztetés mögött, bár nyilván az RMDSZ-szel kötött politikai alkunak is kifejezője, alkalmi, taktikai, sőt retorikai dimenziója is van, alkalmasint ennél több húzódik meg. Egy olyan kontinentális és világpolitikai kényszer eredője, melyet akár a kisebbségi kérdés rendezése nagy lehetőségeként, a szabadság egy felsőbb lépcsőfokaként is azonosíthatunk. Ez a kisebbséget a hagyományos elnyomástól, a többséget előítéleteitől, mindkettejüket a nagynemzeti eszme nevében rajtuk élősködőktől szabadíthatja meg. Nem Br?tianu szelleméhez kell hát hûnek lenni, mert az zsákutcába visz, és a múlt árnyaihoz, kísérteteihez tesz hasonlatossá. Ehelyett olyan új módon kellene viszonyulni a kisebbségekhez, mely a fölöttük gyakorolt dominanciáról lemond, és az együttélés más természetû, partneri viszonyai kialakítására törekszik. A kísérlet sikere, nyilván, a nyitott kérdések közé tartozik, de megcsúfolja az új idők szellemét az, aki folyton a kisebb fél (mely nálunk ráadásul helyileg többséget jelent, és ettől még égbekiáltóbb ,,az igazságtalanság?) intézményépítési és -irányítási jogának gyakorlását torpedózná meg a maga felsőbbrendûnek vélt nagynemzeti küldetése nevében.
Átalakulóban van a román nemzeti érdek, másképpen kell azt szolgálni is.
B. Kovács András
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.