Osonók a színpadonKultúra: Sorsjátékok

2005. február 12., szombat, Archívum 2003–2007

A Farsang* - címével ellentétben - nem maskarás vígjáték. Alakoskodásnak alakoskodás - amennyiben mindannyiunknak alakoskodnunk kell, ha gyakori orra koppintások nélkül szeretnénk leélni életünket. Bár ez előbbi állításnak ellentéte is éppúgy valós - de hadd ne essünk a mellébeszélés csapdájába, próbáljunk inkább a Farsang vonzáskörében maradni. Az előadás mûfaját kellene mindenekelőtt meghatároznunk. És ezt könnyebb megtenni kizárásos módszerrel. Azaz: hogy mi nem a Farsang. Mindenekelőtt nem hagyományos színházi előadás. Nem azért, mert diákok játsszák, attól még lehetne. Nem szószínházi előadás, a pergő párbeszédek, hatásos monológok teljességgel hiányoznak belőle - bár nem teljességgel némajáték. De nem is pantomim, a mozgás, gesztus, arcjáték kifejező elemeire épít ugyan, anélkül azonban, hogy csupán e szinten leragadjon. És nem hagyományos azért sem, mert nincs összefüggő, folyamatos cselekménye, és nem hagyományos alkalmazott kelléktárában sem, és nem hagyományos egyáltalán semmilyen részletében, legfennebb annyiban, hogy valakik játsszák, és valakik nézik - bár a végén ez is változik. Akkor hát jogos a kérdés: micsoda furcsaság ez a Farsang, emészthető-e, s ha igen, kinek, mennyire kikupálódott értelmû egyéneknek? Előadás-e egyáltalán, színházi spektákulum-e, élvezhető-e, érthető-e és értelmezhető-e? Bármennyire furának is tûnhet: egyértelmû igen a válasz e hosszúra sikeredett kérdéssorozatra.
Mindenekelőtt a JÁTÉK - ez a legszûkebb mûfaji meghatározás, melybe beskatulyázható az előadás - keletkezési körülményeit kell ismernünk. Első megközelítésben: improvizációk sorának (nem éppen esetlegesen) egymás mellé rakosgatása. Nem ez az első ilyen kísérlete Fazakas Misinek, az Osonó diákszínjátszó társulat sorsának irányítását néhány éve kézbe vevő fiatal színmûvésznek. Ez előtt a Jolika címû produkció született hasonmódúlag, diákszínházi produkcióként ritka nagy ívû karriert futva be: összesen 40 előadást ért meg. Az alternatív színházi játékra való hajlamát, e kényes, ám hálás színházi nyelvvel való bánásmód nagyfokú ismeretét Fazakas Misi (és csapata) már akkor bebizonyította. Most ,,rátett még egy lapáttal?. Lehet? Lehet.
Improvizációk sora tehát. Nem épp csak úgy légből kapottan, Fazakas Misi még az első feladat kiosztása előtt tudta, mit akar. Azt - lehet - még nem, hogy hogyan alakul első elképzelése, hogyan és mennyire változik próbák közben, és hogy pontosan milyen lesz a végeredmény. A Jolikában egy lány sorsának alakulását mutatta fel, kiemelve azokat a kereszteződéseket, külső hatásokat, melyek életét alakítják - saját akarata ellenére olykor. Vagy legtöbbször. Most szûkített a körön. Mi leszek, ha nagy leszek? Lehetett ez a Farsang alapgondolata, vagy ennek egy sarkított változata: akarok-e felnőtt lenni? Ha igen, hát miért nem? Esetleg fordítva. És akkor már adják magukat a helyzetek. Mindenkinek csupán önmaga legjavát, egyénisége egyediségét kell hozzátennie. És megszületik a forgatókönyv, melyhez már csak a rendhagyó kelléktárat kell társítani, a sajátságos megoldásokat alkalmazni.
Imént említettük, a játéknak nincs - hagyományos értelemben vett - összefüggő cselekményfonala, mégis van forgatókönyve. Ez adja az előadás hullámzását, a jelenetek látszólagos szétesését, egymáshoz nem kapcsolódását. A nézőben a majd? egyórás spektákulum alatt jó néhányszor előjön a tapsolás kényszere: úgy érzi, akár ott is véget érhetne az előadás. A feszültség több alkalommal - pontosabban minden jelenet végénél - olyannyira fokozódik, hogy onnan már nincs tovább. Véli a székéhez ragadt néző, s rögvest kellemesen csalódik, mert igenis, még van folytatás. Erőteljes képsorok bombázzák még, jó érzékkel csak annyira sûrítve, hogy hassanak, a figyelmet lekössék, a néző befogadóképességén belül maradjanak, ám ezt a határt a lehető legtávolabb kitolják. Erőteljes képsorok - és ez sem túlzás, néha a nézőnek már-már az az érzése, nem hús-vér játszók mozognak tőle karnyújtásnyira, ugyanabban a térben, ugyanabban az időben. Hanem, hogy filmet néz, esetenként akár valami soha nem látott, mégis ismerős rockoperát (lásd a Bohóc halála jelenetet: az érdektelenül fel-alá rohangáló, a mozdulatlan tetemen végigtipró ,,emberek? közt lassított mozgású Zenésszel, és közben zsigerekig hatolóan, belülről dübörög a zene - félelmetesen szuggesztív, rendkívül látványos kép).
Ha másodpercekre lebontva elemeznénk a jeleneteket, talán akadna kevés kidobnivaló, helyén nem lévő részlete a játéknak. Amatőr (vigyázat: nem dilettáns!) társulatnál ennyi elfogadható - bár ahogy most visszapörgetem gondolatban az előadást, nemigen tudnék ilyet felhozni. Annál inkább felötlenek újabb, mindenképp említésre méltó részletek. A videotechnika alkalmazása. Ez sem új dolog Fazakas Misinél, már a Jolikának is szerves része volt a tévé - ott még csak előre rögzített felvételek lejátszása formájában. Ezúttal élő kamerás megoldást választott, előbb csak - mint tradicionális előadásba belefér - a játszók tûnnek fel a képernyőn, hogy aztán a nézők sora vegye át helyüket. Ez a ,,fordítás? már szoros összefüggésben áll a záróképpel, egy újabb zseniális húzásával a játéknak: amikor a Zenész által elindított ,,forradalom? kiteljesedik, a játszók mindenike - egyenként, szerre, mintegy elcsodálkozva a zene hatalmán - improvizált hangkeltő szerszámával bekapcsolódik a zenébe, majd - ugyancsak egyenként és szerre - átadják a ,,stafétát? a nézők sorából ,,kiszúrt? arcoknak. Hogy ők, az előbbi nézők, a most már szereplők játsszák, játsszanak tovább. S ha majd megunták, ha majd felocsúdtak, akár haza is mehetnek. A kellékeket nem, de az érzést - valamilyenfélét, hisz lehetetlen, hogy meg ne érintette volna őket a játék - mindenképp magukkal vigyék. Ja, igen: tapsolni is lehet. Bár elég fura önmagunk képernyőbeli tenyércsattogtató mását bámulni.
Váry O. Péter
* Farsang - játék 50 + 3 percben. A Mikes Kelemen Líceum Osonó Diákszínházának és a Mûvészeti Líceum Dráma és Tánctanszékének közös előadása. Szereplők: Ardelean Mónika, Benkő Szidónia, Bordás Attila, Gecse Ramóna, Horváth Hunor, Kovács Linda, Ürmösi Hunor és Kónya-Ütő Bence. Ügyelő: Varga Andrea. Fény- és hangtechnikus: Molnár Endre. Rendező: Fazakas Misi.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép